Nyelvtudományi Közlemények 69. kötet (1967)

Tanulmányok - Vászolyi Erik: A finnugor személyjelek kérdéséhez 3

52 VÁSZOLYI ERIK féma, s ezt visszavonhatatlanul bizonyítottnak tekintjük. A PxlSg esetében is az. Miért? Azért, mert a PxSg-ek sora is zárt egységet alkot a Px-ek rendszerének egészén belül, és mint ilyen áll szemben a PxPl-ek ugyancsak zárt egységével. A két sor oppozíciójának nagyon is fontos rendeltetése van: a birtokos számának megjelölése. Ez az oppozíció azonban nem a Px-ek oppozíció ja, amelyek mind a két számban azonosak, hanem a környezetek szembenállása: a Px .4 környezetben PxSg, ugyanaz a Px viszont B környezetben PxPl — az A és B azonban állandó tényező. Ha a PxSg csak A környezetben jelenik meg és ennek egyik összetevője az Y elem, akkor az utóbbi is állandó tényező'. Ha ez a konstans elem a Px2Sg és Px3Sg esetében tőképző morféma, akkor a PxSg sor harmadik helyén, a PxlSg esetében is az. Ha a PxSg csak A környezetben jelenhet meg, vonatkozik ez aPxlSg-ra is. Ez a környezet az adott disztribúció esetén: B&Y& &Cx. Bebizonyosodott az a tény, hogy ebben a környezetben a megszabott helyen viszont kizárólag PxSg jelenhet meg. A tétel reverzibilis: az adott disztribúció feltételei között csak az PxSg, amely ebben a környezetben jelenik meg. Ha pedig ez érvényes, akkor jelen esetben a PxlSg = 0. Hogyan lehetséges azonban, hogy ebben (a továbbiakban: A) környezetben a PxlSg = 0, holott az összes többi (a továbbiakban: B) környezetben PxlSg = M? önmagában vizsgálva a kérdést semmire sem jutunk, a Px-ek rendszerének összefüggései azonban megadják rá a választ. A PxlSg összesen két lehetséges környezetben fordul elő. írjuk föl ezt a következőképpen: ^(Pxl) 5(Pxl). Ha ez érvényes, vonatkozik a másik két PxSg-re is, tehát ^(Px2) ^(Px3) J5(PX2) £(PX3). Oppozíciójukat ábrázoljuk a következő módon: ^(Pxl):5(Pxl) = ^(PX2):J5(PX2) = ^(Px3):£(Px3). Ebből kifejezve a legelső tényezőt: ÁCPxl) = M. Eljárásunkkal csak a PxSg-ek körén belül érvényes összefüggéseket mutattuk be. Szükségünk van azonban a PxPl-ok vallomására is. Föntebb tisztáztuk mind a három PxPl morfémát és minden lehetséges környezetüket (lásd a 24.1. pontot). Ha az utóbbiak jelölője C, akkor a PxPl sor felírható a következő formában: C(Pxl) C(Px2) C(Px3) Állítsuk szembe a Px-eket A és C környezetben: A(Pxl):C(Pxl) = ^(Px2):0(Px2) = ^(Px3):C(Px3)