Nyelvtudományi Közlemények 69. kötet (1967)
Tanulmányok - Vászolyi Erik: A finnugor személyjelek kérdéséhez 3
A FINNUGOR SZEMÉLYJELEK KÉRDÉSÉHEZ 51 Nézzük először a második sorban leírt allomorfokat. Hármójuk között fonológiai eltérés áll fenn (ez az oppozíció szolgál a személy megjelölésére), amelynél nem kevésbé jelentős a morfonológiai egyezés: mind a három egy C szerkezetű aszillabikus morféma (helyzete lehet szótagkezdő vagy szótagzáró), amely a megelőző' vagy utána következő szótagmaghoz tapadva egy előtte vagy utána álló morfémával alkot szillabikus kapcsolatot. Eltérő képet látunk az első sorban. Mind a benne leírt három alak, mind az első és második sor tagjainak viszonyát igen egyszerűen kifejezhetjük a következő újraírás révén: PxlSg = & Hj^l Px2Sg = & [ {Y ^ ] Px3Sg = & A fenti összefüggésben ugyanis Yx = Y 2 = Y 3 , másrészt D x == D 2 és Zx = Z 2 . i Az első sorban leírt alakok szerkezete a PxlSg esetében V, a másik kettőében VC, amikor is a C azonos a második sorban szereplő C elemmel. Az utóbbi mindkét sorban variábilis, ugyanakkor azonos a PxPl-ek C szerkezetű morfémájával — tehát ez szolgál a személy megjelölésére. Ám akkor micsoda az első sorban szereplő konstans V elem? Az első sorban szimbolizált PxSg allomorfok mindegyike és minden lehetséges környezetben monoszillabikus egység: vagy önmagában az (szótagszerkezete ilyen esetben: PxlSg = V, Px2Sg és Px3Sg = VC), vagy pedig az őt megelőző morfémával lép poliszillabikus kapcsolatba (szótagszerkezete ilyen esetben: PxlSg == CV, Px2Sg és Px3Sg == CVC). Ez az alternáció nem a PxSg-től, hanem a megelőző tőmorféma morfofonematikai szerkezetétől függ (lásd a 22.16. pontot). A szótag nucleusa azonban mindkét esetben a PxSg V eleme, amely tehát nem más, mint szótagalkotó morfofonéma. A morfofonematikai egységek szintjéről azonban a grammatikai hierarchia egy magasabb fokára emelkedik. Utána ugyanis a Px morfémája következik-, és amihez ez utóbbi csatlakozik, az ugyancsak morfológiai egység, nevezetesen a Px morfémájához viszonyítva grammatikai tőmorféma (nem azonos a lexikális tőmorfémával !). Ebben a szembenállásban, morfológiai szinten pedig a V, azaz Y nem más, mint grammatikai tőképző morféma. Megjelenésének feltétele a B& &Px&Cx környezet, amikor is R: --í BSg 1* tí - [ BSg&Plx J & Cx = & Px = & Í51& Az elmondottak tökéletesen érvényesek tehát a Px2Sg és Px3Sg esetében. Ám vonatkozik-e mindez a PxlSg-re is? íme, eljutottunk, helyesebben visszatértünk alapproblémánkhoz: mi hát voltaképpen a PxlSg exponense? Az Y elem (megszabott disztribúció esetén) a PxlSg morfémájában is megjelenik. Föntebb kimutattuk, hogy az Y nem Px, hanem tőképző mor(YÄ)1 . Z2 I 0 len m iy tek j« lan 4*
