Nyelvtudományi Közlemények 69. kötet (1967)

Tanulmányok - Vászolyi Erik: A finnugor személyjelek kérdéséhez 3

A FINNUGOR SZEMÉLYJELEK KÉRDÉSÉHEZ 27 KV -őj Pécs 0 FV -ej KSz 0 AV -Ő FSz 0 Vm -ő Lu 0 Ud -ő Le -ym I -e P -ő 10.65.1. Szembetűnő a J morféma rendkívüli dialektális korlátozottsága is. Ha adatainkat térképre vetítjük, azt látjuk, hogy a zűrjén nyelvterületnek csupán egy elenyészően kis részén jelentkezik. Az összes többi nyelvjárásra (egy kivétellel) ugyancsak kiterjed az M -> 0 változás eredménye, a lehetséges következmény azonban kétféle: (1) ^4(Pxl) = 0 (Pécs, KSz, FSz, Lu). Ezekben a nyelvjárásokban a Sgl birtokos személyének megjelölése (A környezetben) analitikus módon történik (menam pon „mein Hund"). (2) Az M -> 0 változást követve -ő —> ^4(Pxl), tehát az az elem, amely az M morfémához viszonyítva a grammatikai tő része volt, a változás révén előállt új helyzetben más morfológiai szerephez jutott, nevezetesen a személy megjelölőjévé lépett elő. A rendszer egyik releváns tagjának eltűnése ugyanis visszahatott magára a rendszerre, megváltoztatva oppozíciós viszonyait. Az .á(Pxl) morféma nullává redukálódott, ámde a személyjelekkel ellátott paradigma egészében változatlanul aB« Px, nem pedig a B •*• 0 szembenállás érvényesült. A fellépő visszacsatolás ezt a tő és Px morféma közötti viszonyt úgy tudta érvényesíteni, hogy a grammatikai tő végén megjelenő, V szerkezetű morfémát (amelyet leíró szempontból föntebb eredetibben tőképző morfémának minősítettünk) a megelőző szegmentumtól morfémahatárral elválasztotta, a morfofonémát morféma rangjára emelte, a megelőző szegmentumot pedig hozzá viszonyítva grammatikai tőnek értékelte át (amely meghatározott feltételek között azonos a lexikális tőmorfémaval). Az új tő- és Px morféma oppozíciója, a morfémahatárok módosulása újabb visszacsatolásként érvényesült az egész rendszerben: a kialakult új grammatikai tőmorfémaval a V elem ott is oppozícióba került, ahol pedig változatlanul C szerkezetű Px morféma (M, D, S) következett mögötte. Ebben az újabb szembenállásban pedig nemcsak a tő-, hanem a toldalékmorféma is újjászerveződött: adott környezetekben, megszabott morfonológiai feltételek között kialakultak a VC szerkezetű Px allomorfok — végső soron a zűrjén Px-ek újabb rendszere. Külön problémát jelent az, hogy miért csupán az ^4(Pxl) környezetben jelentkezik -ő morféma, holott adekvát helyzetben a paradigma összes többi tagjában -y- lép föl. Kettejük fónikus különbsége akkor is érdekes, ha ez az oppozíció morfológiai szinten irreleváns. Mivel azonban a kérdés a zűrjén tőmorfémák morfonológiájának problematikájához tartozik, célkitűzésünk pedig nem ennek kutatása, itt és most lemondunk a válasz kereséséről. 10.65.2. A zűrjén tájnyelvek rendszerében egyedül áll a letkai nyelvjárás, amelyben ^4(Pxl) == -yra. Mivel ez az allomorf mindenesetre a maihoz viszonyítva eredetibb állapotot képvisel, hajlamosak lennénk megőrzött régiségnek tekinteni, mint V. I. LYTKIN tette (LytklsztGramm. 86). Ez azonban elvi lehetőség, amelyet bizonyítani nem tudunk.