Nyelvtudományi Közlemények 69. kötet (1967)

Tanulmányok - Vászolyi Erik: A finnugor személyjelek kérdéséhez 3

24 VÁSZOLYI ERIK morfológiailag mégis másodrangú kérdés. Mint grammatikai szituátor ugyanis arra szolgál, hogy utána a (C szerkezetű) Px következzék, azaz egy morféma, amelyhez képest a megelőző szegmentum ugyancsak meghatározott morfológiai egységet képvisel, nevezetesen grammatikai tőnek minősül (amely nem azonos a lexikális tőmorfémával !). Ebben a viszonylatban pedig a V elem semmi más, mint grammatikai tőképző morféma. 10.32. Miért tekintik leíró nyelvtanaink ezt az elemet a Px részének? Azért, mert morfológiai viszonyításuk alapja vagy a lexikális tőmorféma, vagy egy olyan grammatikai tőmorféma, amely azonos a lexikális tőmorféma és egy Cx morféma összegével. Ebben a relációban az a szegmentum, amely a tő után megjelenik, a Px morfémájának minősül, amelynek legföljebb több allomorfját kell elkönyvelnünk. Gyakorlati, didaktikai célzattal készült hagyományos leírásoktól ezt el is fogadhatjuk. Nyelvtudományi analízist végezve azonban, mint láttuk, a VC szerkezetű Px allomorfok tovább bonthatók, s elemzésük révén a következőképpen írhatjuk le a Px-ek rendszerét: Pxl 10.4. Leírásunkat tovább egyszerűsíthetjük. A második és harmadik sorban leírt allomorfoknak ugyanis csupán a környezete különbözik, maguk az allomorfok nem, s ha az előbbiektől eltekintünk, az utóbbiak elkülönítése megokolatlan. Tehát: ri-i rrf-i 's- ' m Px2 = & d Px3 = & s .M] .D. _S J Pxl -j-Px2 = & -d-M. _D Px3 == & s-8 10.41. Két allomorf-sort kaptunk, amelynek eltéréseit és egyezéseit azonban tovább kell vizsgálnunk. Különbség mutatkozik a lehetséges környezetekben: az első sor tagjai mindig egy olyan, meghatározott (a továbbiakban: A) környezetben fordulnak elő, amelytől a második sorban leírt allomorfok környezete eltér (jelölése: B). Különbözik a vízszintes sorok három tagja fonológiailag is: eltérésük a három különféle személy jelölésére szolgál. Nézzük a függőleges sorok viszonyát. A Px2 és Px3 esetében a két allomorf két azonos fón, csak környezetük eltérő. A Pxl azonban más allomorffal képviselteti magát A és ismét mással B környezetben. A kettő között fonológiai eltérés is áll fönt: az ,4(Pxl) és I?(Pxl) allomorf két heterogén fón. Fonematikai különbség van továbbá a Pxl A és B környezetében megjelenő tőképző morféma között is, amitől csak azért tekintünk el, mert morfológiai szinten nem ez az eltérés, hanem morfonológiai egyezésük játszik szerepet. Nem érdektelen körülmény viszont, hogy a Px2 és Px3 előtt mind A, mind B környezetben ugyanaz a tőképző morféma jelenik meg, és ez egyúttal azonos — fonológiai és morfonológiai tekintetben egyaránt — a Pxl B környezetben előforduló tőképző morfémájával. 10.5. Elvonatkoztatva a különféle — egyező vagy eltérő — környezetektől, a Px morfémákat a következő módon írhatjuk le: Pxl M Px2=D Px3 = S