Nyelvtudományi Közlemények 68. kötet (1966)

Tanulmányok - Hell György: A gépi fordítás időszerű kérdései 453

A GÉPI FOEDlTÁS IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI 459 4. Gépi fordítás és általános szemantikaelmélet De Saussure óta a szemantika nemcsak a jelentésváltozások különböző módjaival és a jelentésváltozások okaival foglalkozik, hanem keresi azokat a szempontokat is, amelyekkel a jelentéssel bíró nyelvi elemek sokaságát rendszerezheti. A szinkron nyelvleírásra jellemző szemantikai rendszereket Sp. Jones tárgyalja eléggé kimerítően. A jelentés lehetséges értelmezését két nagy csoportra osztja szét: az egyiket lingvisztikainak nevezi, a másikat, mivel a jelentést meghatározó nyelvi elemek rendszerezésében a denotátumnak is nagy szerep jut, csak igen erős fenntartással vagy egyáltalán nem tudja nyelvészetinek elfogadni. Jonest a jelentés ,,egzakt" meghatározása vezeti és ezért utasítja el pl. az asszociáción, incompatibilitáson, kollokáción, definíción, alapuló szemantikai osztályozási lehetőségeket. Kétségtelen, hogy elgondolását döntően befolyásolja az a szemléletmód, hogy a nyelvészet, különösen akkor, ha pontos szabályokat akar adni, csak a „tisztán nyelvi" jelenségekkel és azok leírásával foglalkozhat. Ilyen alapon számára a szinonímitás ;a tulajdonképpeni szemantikai osztályozási mód, és a szó jelentésének értelmezése is ebből adódik. Azok a törekvések, amelyek a denotátum szerepét teljesen ki akarják küszöbölni a szemantikai osztályozásból, határozottan ellene vannak a hagyományos szemantikai osztályozási módoknak. De Saussure csoportjai, a paradigmatikus és szintagmatikus sorok, alapvetően számításba veszik a denotátumot. Ez nemcsak a szintagmatikus sorokra érvényes, hanem a paradigmatikusokra is, amelyekben a tisztán grammatikai sorokon kívül a tárgykör és a denotátum vezette asszociáció jutnak alapvető szerephez. Kétségtelen, hogy e denotátumok nem tartozhatnak bele a maguk valóságában a nyelvtudományba, hanem csak mint a jelölt valóságnak a jelhez való viszonyukban. A jel azonban megszűnik jel lenni és képtelenek vagyunk jeltermészetét valóban fölmérni, ha eltekintünk attól a kölcsönös viszonytól, amely a denotátummal összeköti és amely jelszerű viselkedését is befolyásolja. Ha a jel tulajdonságait a denotátumtól elszakítva vizsgáljuk, értékes adatokat kaphatunk, de nagyon sok esetben csak statisztikai valószínűséggel. Az ember nem a statisztikai szabályok alapján alkalmazza a nyelvet, s a gépnek, ha valóban az emberhez hasonló minőséggel akar fordítani, többet kell alkalmaznia, mint csak statisztikai szabályokat. A gépi fordítás tapasztalatai szükségszerűvé teszik a szemantika formalizálását, adatszerűvé tételét. Az eddigi eredmények, mint láttuk, kétféle megoldást nyújtanak. A kettő közül a thezaurusz rendszer tekinthető formai szempontból inkább kielégítőnek (bár, alapjában véve, a szinonima-csoportok is a denotátumok helyesen értelmezett azonosságára épülnek), a gépi fordításban mégsem szolgálhat a legnehezebb kérdések, a homonim szintaktikai kapcsolatok megoldására. A szinonima csoportok ugyanis nem szókapcsolatokat határoznak meg, hanem az elszigetelten szemlélt szavak összhangját adják. (L. a szavankénti fordítás szemantikai kérdéseit.) A mondatelemzéses fordításban fevetődő kérdések megoldására a definíciós szemantikaelméletek megfelelő alapot nyújtanak. Ezeknek a rendszereknek legfőbb bajuk azonban éppen a szemantikai jegyek megállapításában van. A szó szemantikai jegyei ugyanis nem közvetlenül vannak adva, hanem más szavakkal való kapcsolódás, szembenállás révén tűnnek elő a megfelelő vonatkozásban. Az is lényeges, hogy az értelmezési meghatározással alapul vett )