Nyelvtudományi Közlemények 68. kötet (1966)

Tanulmányok - Tompa József: Sajnovics nyelvhasonlításának legfurcsább népszerűsítője 437

440 TOMPA JÓZSEF alig érdemes bizonyítékokat keresnünk. Inkább csak a 3. pont anyagának előkészítéséül idézek egy-két jellemző példát (Révai Miklóst szándékosan kerülve most). PÁLÓCZI HORVÁTH ÁDÁM 1817-i ,,A'magyar Magóg pátriárkhátúl fogva I. István királyig" című „őstörténetének" Ajánló leveléből veszem például — forrásait nem elemezve — a következőket: „Ásiának azt a' darabját a'honnan én származtatom őseinket, ritka vidék tudta ki tagadni eleitűi fogva a' tudományosság sorábúl. Elsőbb kőltözködéssei lettek Törsök Apáinknak egy részrűl a' Kakas hegyek ['Kaukázus'] felé, más részrűl S y r i á n által a' fold középi tengerig, sőt a' valaha barátságtalan de már barátságos Pontús i g, ugy mint a' fekete vagy Magyar tengerig, sőt alá felé is az Arabsokig, mint a'Scythopolis és Magog városok 's Magorás folyó víz' neveik 's más hasonlók bizonyítják; Móses pedig már Palaestinában S c y t h a származású és Magyar nevű fejedelmeket talált." HORVÁT ISTVÁN — mint közismert — szintén mind több régi népről fedezi föl, hogy egy eredetű a magyarral. 1825-i „Rajzolatok a' Magyar nemzet legrégibb történeteiből" című „hírhedett" könyvében a XI—XIV. századi hazai oklevelek névanyagát tömegesen találja meg a közel-keleti történelemben; szállóigének beillő összefoglaló tételével: „Pözsög a' Szent írás mindenfelé a' régi Magyar nevektől és régi Magyar írás módtól "(19). Nemrég MARTINKÓ ANDRÁS erről a ,,pánmagyar"-nak nevezett eredetkutatásunkról — ennek is 1825-tel kezdődő kulminációs idejéről — rendkívül tanulságos és részletes képet festett („Magvar" vártól Magyarvárig: IrtörtKözl. 1964. 425—47). b) De térjünk vissza Perecsenyi Nagynak a nyelvtudományt különösen érdeklő régies stíluseszközeihez! Tudtommal még nem kerültek szóba például kifejező hangzású (főleg hangutánzó) szavai. Ha ma általában érthetetlennek látszik is, hogy valaki ilyeneknek nagyobb számú alkalmazásával közelebb akarja vinni nyelvét a tárgyalt ősi korhoz (illetőleg a rokon „esthonnyai" népcsoport nyelvéhez), itt ez történt. Sajnovics szerint ugyanis a lappal való nyelvi összefüggést bizonyítja az is, hogy nemcsak a magyarban olyan nagy az efféle szók száma (ezt, mint mondja, nem is kell külön bizonyítani): „Addam adhuc paucula, ut appareat, quam accurati fint, in deversis sonis, & [=et] ftrepitibus diftinguendis, atque denominandis" (82) — már mint a lappban. Példáit nem idézem, mert Perecsenyi Nagy úgyis őt ismétli alább. Tudniillik egyrészt igen sok ilyen hangutánzó lapp szót használ fel magyar versszövegében, jegyzettel is magyarázva eljárását: „Valamint mi nállunk, úgy a' Lapponok, Fennoknál minden tsörgésnek, zörgésnek, indulatnak különös neve van; úgymint Vugatalok, annyit téfzen, mint haragosan magamban befzéllek. Jujgom, mikor farkaft fzalafztok; Nyárom, mint a' patak tsergés; Tsorom, mint mikor a' jég efik; Nyigom, mint az eb bé-kéredzik; Nyiramlok, mint pifzfzeg a' fó a' tűzben; s' több ezerek" (24); ,,A' Lapponok minden terméfzeti mozgáft, valamint a' Magyarok, majd azon egy hangokon ejtették, úgymint: a' fuhogáft, vagy fuhogom, a' Lapponok fuvgom; a' vizén hajtott kő-menését fuvom, a' Magyarok fzüvöm; a' hQrdó kongáft fzkolom, a' Magyarok kolomp, kong; és így fzénom, a' Lapponoknál aludva befzéllek téfzen. Motzardom, nyöfzörgöm ; akadozván, hamar befzéllek. Barátolom, Baráztalom, midőn a' Baráttal nyájason fzóllok. Rádom, mint hangzik a' hegyről le-rázott, erefztett kő. Nyárom mint tsereg a' Patak. Julom mint az üres hordó zeng. Südöm, mint az el-óltott tüz. Hafzfzom, mint a réfzeg harsától, Szrüböm fzüröm, fzűrtsölöm. Dokkefztom a'