Nyelvtudományi Közlemények 68. kötet (1966)

Tanulmányok - Tompa József: Sajnovics nyelvhasonlításának legfurcsább népszerűsítője 437

SAJNOVICS NYELVHASONLÍTÁSÁNAK. LEGFURCSÁBB NÉPSZERŰSÍTŐJE 439 küldését akarta így megköszönni a szerzőnek (és talán Hellnek is); 1783-ban közzétett szavaival: ,,illy levéllel köszöném-meg; Lappói Szókat kevervén a' vériekbe" (MKönyv-ház III, 648). Persze azért a tőle felhasznált lapp és régi magyar szavak már nála sem pusztán Sajnovics személyi ünneplésére valók, hanem egy kissé a nyelvrokonítás elfogadását jelzik, sőt archaizáló értékük is észrevehető. Perecsenyi Nagy eposzában a Sajnovicsot dicsőítő stílusszándék már alig érezhető; ellenben kiemelkedik az „őskori" történet hangulatát és elképzelhetőségét biztosító régiesítés (Dugonics mintájára); s ugyancsak rendkívül erős a — mai szóval — finnugor nyelvrokonságot népszerűsítő szándék: ,,ezen Könyvem' egygyik réfzének az a' tzélja: hogy a' Fennai, és Lapponi, Efthonnyi fzavakból meg-mutatnám a' Magyar Nyelvnek, ós Nemzetnek azokhoz-való tulajdon atyafiságát, kik moftan-is az éjfzakon élnek, és mint mi kevés k,ülömbözéffel egyformán befzélnek" (53. 1. 15. jegyz.). a) Ismeretes, hogy azért SAJNOVICS komolyan foglalkozik művében csillagász elöljárójának, HELL MiKSÁnak a magyart meg a kínait rokonító feltevésével is. Dugonics pedig, mint szintén tudjuk, az egész ,,kar jeli" atyafiságot szőröstül-bőröstül belevonja népünk szittyái eredetének — ködébe. Nem lephet meg tehát, hogy Perecsenyi Nagy sem kevésbé zavaros képet fest eredetünkről. Tudákos jegyzetei ugyan sokszor ismétlik több-kevesebb pontossággal Sajnovics anyagát — utalva is rá (vagy olykor nem rá, hanem csak a tőle idézett korábbi forrásra). De néha Sajnovicstól függetlenül is idéz egy-egy földrajzi vagy történeti forrást, kivált mikor a Baltikum helyneveibe kora divata szerint magyar nyelvi elemeket ,,olvas bele" (ezt a technikát jellemzi az Esthonia = Esthonnyaf vagy a Reval — Révally azonosítás), vagy mikor a magyarság hagyományos eredeztetésének részleteivel kapcsolja össze az ,,esthonnyai" nép sorsát. "Ismét a Demonstr. nyomán emeli ki többször az orom s a vár da szónak a lappal rokon voltát. Dugonicshoz képest bizonyosan feltűnő erős nála a szokásos keleti (zsidó—káldeai—szír stb., másrészt ,,sínai" 'kínai') rokonítás is. (A Dugonicshoz hasonlóbb szittya származtatást tudvalevőleg 1800-i ,,Létá"-jában adja tisztábban.) A ,,sínai" persze egyúttal a SAJNOVicsnál is számon tartott HELL-féle elmélet leszűrődése; a csuvassal való összevetés pedig a finnugor nyelvhasonlítást Sajnovics után is jellemzi egy ideig. A keleti származtatásra is idézném mutatóba egyik jegyzetét: ,,fok Ázsiából által-változtatott neveket adtak a' Magyarok, itt a' Duna, Tifza környékén lévő helyeknejk, melly fzavak, a'Zsidó, Káldeai, és Penitziai mondásokkal meg-egygyeznek; úgy mint: Adón; a' Zsidók Adonainak az Iftent nevezték; Galgótz, Golgota hegyről. Paleftinábol: Arád, Arada, Nádáb, Zerind, Agya, Betlem, Betlen familia. Marada Fenitziai város neve Strábó L. 16. Ugy Borana Stfabó L. 16. pag. 502. onnét hivták a' Libánus egy magos hegy' réfzét, Ábon Gáts vagy Gáth Bag Bagos, Bál-aton, Palota, Bál-oda Zabulontól Zabolts. Bar a' Zsidóknál fiat téfzen; innét jött Kabarok, Csabarok, Abarok. Csa-bar Had-fiai, vagy Csabar, Tsaba fiai. Miskoltz, Mikótz Atilla Feleségétől, Hadad, Adád fiától. Galaad, Bozra, Galantlm, Bozin, Szered, Lévárd, Csábrág, és több ezer fzavak az Ázsiai várok, hegyek, vizek vizeivel [így !] egygyeznek" (18. 1. 11. jegyz.). Egy jegyzetében egyébként PÁZMÁNDI SÁMUELre is hivatkozik, s későbbi munkái ennek magyar— egyiptomi rokonítására is ki-kitérnek. Hogy ilyen BEREGSZÁSZI NAGY PÁL ÍZŰ atyafiságkeresés még a következő két-három évtizedben is közkeletű volt tudóskodó költőink világában, arra