Nyelvtudományi Közlemények 68. kötet (1966)

Tanulmányok - Fodor István: Az afrikai nevek és szavak magyar írásmódja 381

AZ AFRIKAI NEVEK ÉS SZAVAK MAGYAR ÍRÁSMÓDJA 395 A magyaros írás kialakításában először azt az alapelvet kellene alkalmazni, hogy az afrikai nevek idegenes jellegét, amennyire az előbb említett szabályok engedik, megőrizzük. Erre talán azért van szükség, hogy ezzel is hangsúlyozzuk, a szóban forgó nevek mennyire nem váltak még valódi magyar szavakká. Az eddig elmondottak, a sok bizonytalanság és ideiglenesség alátámasztja ezt a szempontot. Ennek megvalósítása érdekében az o-ra végződő nevek rövid o írását meg kellene tartani (a tőalakban), és nem lenne helyes hosszú ó-val átírni őket még akkor sem, ha a kiejtésben a szóvégző magánhangzó természetszerűen hosszúnak hangzana (pl. „kotoko", „nyangbo", teszo", kulango" stb.) Ezen kívül a szó belsejében sem alkalmaznám az ó, ú, í, S jelet, helyettük csak a rövid változatot (pl. ,,gur" és nem ,>gúr" nyelvek), pedig a hosszú magánhangzós ejtésre a magyar ajak könnyen hajlik. Egy másik ilyen szabály volna a dj, d'j-szerű hangkapcsolatok átírása, .amelyben az angolos dy írásmódot tartanám meg a magyaros dj helyett. A gy semmiképpen sem jönne számításba, mert az az eredeti kiejtéstől sokkal távolabb vinne. Példa rá a „dyula" és ,,dyola" nyelvek. Megjegyzem, ezeknek a neveknek van angol és francia dj írásváltozata is, amit magyarul dzs jellel kellene átírni, de az eredeti kiejtést az előbbi írásmód jobban megközelíti. Nem áll messze ettől az i félhangzós, ill. iu, io diftongusos ejtésmód sem, de azért inkább javaslom a „dyola", „dyula" féle írásmódot, mint a ,,diula, ,,diola"-félé\ bár a francia hagyományban ennek is van nyoma. Egy harmadik ilyen szabály az i-vel kezdődő triftongusok j nélküli írásmódja; tehát „dogoszie" nem pedig „dogoszije" alakot írnánk, habár a magyar kiejtés mindkét esetben ugyanaz marad. Ugyancsak i-t hagynék meg az i-vel végződő diftongusok esetében, tehát ,,szongai"-t írnék, nem ,,szongaj'-'t. Itt a magyar kiejtés nem ugyanaz, és kétségtelen, hogy az eredetit a ,,szongaj" írásmód közelíti meg legjobban, de vegyük figyelembe, hogy a libériai ,,vai" nép nevét ,,vaji" vagy „vaj" alakban kellene írni, ha szigorúan ragaszkodunk az ejtéshez. A magyar ejtés és írás számára kényelmetlenebb alakok létrehozatalának elkerülésére jobbnak tartom az ai-féle megoldást. Negyedik alapelv volna az esztétikai, ill. az eufemisztikus szempontok követelménye A földrajzi elnevezésekben ezt valósították meg, amikor a „Baszutóföld" helyett a „Bászutóföld" alakot tették meg a korábbi hivatalos magyar elnevezésnek. Nézetem szerint ez az elv azonban csak vagylagos megoldásként jöjjön számításba, hiszen a tréfálkozásnak így sem tudjuk teljesen elejét venni. Ennek a követelménynek megfelelően vettem fel a „basza", „baszari" stb. nevek mellett a „baza", „bazári" alakváltozatokat. Meg kell jegyezni, hogy a források közt ilyen ejtésre utaló adatokat is találunk, tehát eljárásunk ezekben az esetekben semmiesetre sem mesterkélt. Megjegyzem, hogy a „Bászutóföld" esetében a „Bazutóföld" alak felvétele lett volna a célszerűbb megoldás. Az ötödik szabály a ts betúkapcsolatoknak tsz és nem c jellel való átírását mondaná ki. Ez egyébként fonetikai szempontból is helyesebb megoldás. A táblázat tartalmazza a többi átírási szabályt, nem árt azonban a magyar nyelv helyesírása és kiejtése szempontjából a leggyakoribb és legközönségesebb problémát jelentő a és á, illetőleg e és é ejtésére, ill. írására itt bővebben kitérni. Eszerint az afrikai nyelvekben gyakori a és o (nyílt labiális, veláris) magánhangzót a magyarban egyformán a hanggal kell jelölni, ugyancsak egyetlen e betűvel az e és e hangokat, pedig a „balé" név ejtése bals, ezzel szemben a tobote név végződő hangja zárt e magánhangzó.