Nyelvtudományi Közlemények 68. kötet (1966)

Tanulmányok - Fodor István: Az afrikai nevek és szavak magyar írásmódja 381

AZ AFRIKAI NEVEK ÉS SZAVAK MAGYAR ÍRÁSMÓDJA 393 s nagyjából ezt a kiejtést adja vissza az angol „Swahili" név is. Mi a „szuahéli" alakot a német nyelvhasználatból vettük át (Suaheli). E névalak helyessége az eredeti kiejtés szempontjából nagyon vitatható, de mivel már valóban támaszkodik némi hagyományra, megtartható. A másik név a „hausza", amely viszont amúgy sem jelent semmiféle problémát, hisz mindenképpen „hausza" lehetne magyarul. A harmadik a „nuba" nyelv, amelyet lehetne „núbiai" alakban is használni a4,núbiai sivatag" analógiájára. A negyedik a „zulu" név. Itt ugyanaz a helyzet, ami a „hausza "esetében. Az ötödik a „kaffer" név, amelyet a rokon „zulu" nép nevével együtt szoktak nálunk említeni „zulukaffer" alakban. A kafferek saját neve „xhosa" (angolos átírásban). Az első két jel (xh) csettintő hangot jelöl. A „kaffer" név megtartását részben a hagyományra, részben a saját név írásának és ejtésének nehézségeire való tekintettel megtartani javasolom, de a tudományos irodalomban a „xhosza" alak használata helyesebb volna. — A „koiszan" nyelvek közül megtartható a „busman" és a „hottentotta" elnevezés is, bár le kell szögezni, tulajdonképpen mindkettő a búrok által adott gúnynév. Melléjük azonban fel kell venni a tudományos irodalomban ma már általánosan elterjedt elnevezéseket, mégpedig a hottentottákra a „kőin" 'emberek' saját nevet és a busmanokra a „szán" nevet, amelyen a hottentották hívják őket. Egyre terjed a „kőin" vagy „koiszan" elnevezés, amellyel az afrikanisták az egész csoportot jelölik. Ezzel a magyar hagyománnyal lényegében végeztünk is. Az, hogy a napisajtóban az utóbbi évtizedben nagy összevisszaságban más nevek is előfordulnak, még hagyománynak nem tekinthető. A magyaron kívül viszont még számításba kell venni az európai és a tudományos irodalom hagyományát. Úgy vélem, az „aholo" népnév éppen ezért inkább elfogadható, mint a saját név: az „ago"; a „nyangbo" is inkább, mint a saját „batrugbu" elnevezés. De azért a hagyomány sem érvényesülhet kizárólag. Számításba kell venni a magyar nyelv fonetikai rendszerének követelményét és az ebből folyó esztétikai követelményt. A „kpelle" népnév ma már egyre inkább használatos Afrikában. (Libériában és Guineában, a törzsi kereteken túl is). Mégis úgy vélem, hogy a francia „gerze" név, amely mindmáig általánosan ismert Afrikában is, sokkal inkább választható magyar névnek (nem „guerzé" írásmóddal, ahogy több újságcikkben már olvastam), mint a magyar szemnek és fülnek szokatlan „kpelle" alak. Ha pedig valaki a név eredeti kiejtésére hivatkozik, mint követendő szempontra, akkor rá kell mutatnunk arra, hogy az eredeti hangalaktól a „kpelle" írásmód is majdnem olyan távol van, mint a „gerze". A kp ugyanis egy európai nyelvekben szokatlan labioveláris zárhang (kv), amely nagyjából zöngétlen ugyan, de bizonyos egyéni változatokban közel áll a zöngés ejtéshez (és több szomszédjuk ajkán inkább zöngés hang, ahonnan a francia név g hangja is származik). Az l hang, mint a legtöbb afrikai nyelvben bizonyos rokon akusztikai és genetikai vonást mutat az r hanggal. A franciául jól tud,ó (és ez nem szokatlan) kpelle ember számára a „gerze" hangalakot alighanem könnyebben fölismeri egy magyar ember ejtésében, mint a „kpelle" hangalakot, amelyet legtöbbször a k és p közé önkénytelenül ejtett mormolt, redukált magánhangzó-epentézis miatt két külön mássalhangzófonémának értenének. Azért a szótári részben változatként a „kpelle" alakot is felvettem mint javaslatot.