Nyelvtudományi Közlemények 68. kötet (1966)

Tanulmányok - Fodor István: Az afrikai nevek és szavak magyar írásmódja 381

AZ AFRIKAI NEVEK ÉS SZAVAK MAGYAR ÍRÁSMÓDJA 39\ FOSSE tehát három nyelvnek tartja azt, amit GREENBERG négynek, de nehéz megállapítani, hogy a két szerző felfogása hogyan egyeztethető össze." Ahogyan a polinimia esetét olykor csak az írásváltozatok sokfélesége szaporítja (jur — giur — diur), a homonímia esetei közt is sok olyan akad, amelyben talán nagyobb különbség mutatkoznék az alakok közt, ha az írásváltozatok (amelyek aligha alapulnak a kiejtés fonetikai hűségű tükrözésén) nem bonyolítanák össze. Ez vonatkozik talán a ,,gbandi — ngbandi" nyelvek neveinek hasonlóságára. Nagyon is feltehető, hogy a későbbi, korszerű adatgyűjtésre támaszkodó kutatások során számos alaki azonosság vagy hasonlóság megszűnik, ugyanakkor több más homonímia keletkezik. 7.2. Az afrikai nyelvek és népek megnevezéseinek magyaros írásmódja és a nyelvhelyességi szempontok Ami mármost a magyaros írásmód, és a nyelvhelyesség szempontjait illeti, nyilvánvaló, hogy a nevek sokféleségét nem lehet figyelmen kívül hagyni. Lehetetlen egy alakot vagy akár kettőt (egyet a nyelv, egyet a nép nevéül) kiválasztani, s csupán ezeket megtenni magyar elnevezésként, amikor nem tudjuk pontosan, hogy az illető nép milyen nevet használ, vagy ha igen, az európai nyelvek és nemzetközi afrikanisztikai irodalom nem őket használja, illetőleg országonként más-más nevet használ. Nem választhatunk ki tehát csak egyet, ill. kettőt a nyelv és a nép egyedül helyes, magyaros nevéül, amikor ennél sokkal több van általános használatban. Bizonyos mértékig irányadó kell hogy legyen a nép saját megnevezése, amikor ez ismeretes. Nem helyezkedhetünk arra az alapra, hogy az idegenek által használt nyelv- és népnév a helyesebb, ahogy ez az elv európai vonatkozásban sokáig joggal egyeduralkodó volt. Ugyanis ezért tartjuk helyesebbnek, ha a németek bennünket magyarokat „ungarisch"-ként neveznek nem ,,magyarisch"-nak, amely valóban kissé gúnyos és sértő hangzású az illabiális a-val és dj-vel való kiejtésben. De ma már Európában sem érvényesül ez az elv a legújabban nemzetté váló népek szubjektív érzelmei miatt. Az nem vitás, hogy a „tót" név a „szlovák" helyett ma már kizárólag gúnyos és rosszalló telítettségű a magyar fül számára is, holott kétségtelen, hogy a szó keletkezésekor semmiképpen sem volt az. De az Európától távoli népek közt a vietnamiak a korábban az idegenek által használt és a tudományos irodalomban is elterjedt „annami", „annamita" nevet helytelennek, sőt sértőnek találják, ezzel szemben az ő saját nevüket, a „Vietnam" és ,,vietnami"-t hallják szívesebben az idegenek ajkáról. Ilyen jellegű tendenciák Afrikában is vannak. Ám az is kétségtelen, hogy nem indulhatunk ki a magyar névadáskor csakis ebből a szempontból egyrészt, mert kevés kivétellel nem ismerjük az illető nép viselkedését erre vonatkozólag, másrészt azért, mert kevés vagy irodalommal egyáltalán nem rendelkező népekről lévén szó, az Európában használt és különösen a tudományos irodalomban gyökeret vert nevektől egyelőre nem lehet eltekinteni. így minden egyes esetben mérlegelni kell, hogy a saját elnevezést használjuk-e, amelynek újabban van már valami hagyománya, vagy az ismeretlen név helyett inkább az Európában általánosan elterjedt nevek közül válasszunk-e. Nyilvánvaló, hogy a „mum" vagy „bamum" név helyett nem fogjuk a fúpamjm nevet használni, amely saját név ugyan, de a tudományos