Nyelvtudományi Közlemények 68. kötet (1966)

Tanulmányok - Fodor István: Az afrikai nevek és szavak magyar írásmódja 381

388 FODOR ISTVÁN puTo (pullo), s a tudományos irodalomban a németek inkább ezt a többes számú népnévi alakot használják. A francia tudományos irodalomba általában a peul alak került be, ez tulajdonképpen a pullo alakból származik nagyon hibás hanghelyettesítés útján. Az afrikai francia lakosság hatására még egy, népetimologikus elnevezés használatos, a toucouleurs. Ez emlékeztet e nép változatos embertani alkatára, amely a testük színében is megmutatkozik, a sötétebb szürkétől, feketétől az európaiakkal majdnem azonos világosabb fehér színig. De a név a tokolor szóból származik, és a volofok hívják így a fulbékat (valószínűleg a tekruri 'szudániak' névből). A fulbókat a mande nép fulahi (fila, fula) néven hívja, a kanuriak filata néven nevezik, a hauszák ugyancsak fulani vagy fulawa néven." És ha egy-egy nép nemcsak egy nyelvtani elemmel vagy a „nyelv", ill. „nép" szóval különbözteti meg saját nyelvét vagy nevét, mint pl. az „avatime" nyelv- és népnév esetében (lásd a szótári részben az „avatime" címszót: a saját nevük a nyelvre siyase, a népre kedemonye vagy kanema; a tudományos irodalomban a legelterjedtebb az „avatime" név, utána a „kedemonie" név a nyelvre és népre egyaránt alkalmazva), nem minden szomszédja ismeri, és főleg az afrikanisztika eddigi színvonalán a kutatók sem mindig ismerik ezt a különbséget. így fordulhat elő aztán, hogy egy-egy esetben ömlesztve kapunk egy sereg elnevezést, amelyet nem tudunk a kétfajta különbségtétel szerint szétválasztani. Ez vonatkozik pl. az Észak-Tanganyikában élő „tatoga" népre, amelynek nevei MURDOCK (1959: 331) szerint: tatoga, datoga, mangati, taturu. A nevek sokféleségének nem egy esetben más oka is lehet, ti. hogy a sok név két népet, ill. nyelvet takar, de hiányos ismereteink eddig egy egységként tartották őket számon. Ez vonatkozik talán a „bozo" — „szoninke" és a „kotoko" — „logone" névkettősség esetére. Más a helyzet az Afrika déli felén élő bantu népek közt. Az előbb vázolt települési összevisszaság előfordul ugyan ezen a területen is, de a bantu népek nyelvének általános szerkezeti egysége következtében az elnevezések különbsége legfeljebb néhány fonetikai változatban mutatkozik meg. Ami a tulajdonképpeni soknevűség, az nem más, mint a nép és, a nyelv nevének különbsége, amely általában két prefixumnak, a népet jelentő *ba- (többes ! számú alak) és változatainak, ill. a nyelvet jelentő ki- és változatainak különbsége. Az elnevezési sokféleség tehát a bantu neveknél lényegesen egyszerűsödik a mi problémánk szempontjából, azonban annyival bonyolultabb a helyzet, hogy a hozzá nem értés további alakváltozatokat gyártott úgy, hogy e neveket felváltva használták és terjesztették el prefixumos és prefixum nélküli alakban, sőt nemegyszer a prefixumot megfordított jelentési értékben, tehát a &i- féleségeket népnévi és a ba- féleségeket nyelvnévi használatban. A magyar nyelvhelyesség szempontjai inkább azt követelnék meg, hogy magyaros formában csak a prefixum nélküli alakot írjuk le. Sajnos, mivel a prefixumot a laikus v

nem mindig tudja leválasztani a tőtől, pl. a „szengo" — „loszengo" esetében, ezért a prefixumos használatot teljesen eltiltani nem lehet. Vagylagosan eltűrhetjük tehát a megfelelő prefixumos alakot, ha utána nem tesszük ki magyarul, hogy „nép" vagy „nyelv", tehát nem mondjuk, hogy „szeszuto nyelv" vagy „baszuto nép", hanem csak „a szeszuto" vagy „a baszutók", és ha a prefixum lehetőleg zárójel között közvetlenül, kötőjel nélkül csatlakozik a kisbetűvel, nem pedig (külföldi szokás szerint) a prefixumot és a tövet is nagybetűvel író alakhoz, pl.: „(ki)szuahéli", „(va)sambala", nem „KiSzuahéli" vagy „Va-Sambala". i