Nyelvtudományi Közlemények 68. kötet (1966)

Tanulmányok - Magdics Klára: l. Fónagy Iván alatt 97

114 EÓNAGY IVÁN—MAGEICS KLÁRA tővel. Az (1) mondatban nincsen mondatrész-meghatározó szerepe a nyomaték hiányának, és az adott helyzetben a második tag nyomatékának kiemelő szerepe sem volt. A (2) és (3) típusú mondatok hangsúlykészletének általáno. sításán (téves analógián) és elsősorban idegen (német) nyelvű mintán alapul a mondat szokatlan nyomatéka. Csalódunk — a nyelvtani szabályok ismeretére épített — várakozásunkban. A „Sérthetetlen vagyok" egyúttal eltér attól az igen általános szokástól, miszerint a nyomaték segítségével az adott helyzetben legfontosabb elemre irányítjuk a figyelmet. A nyomatékeltolódás tehát ebben az esetben megnehezíti a nyelvi „rejtjelfejtést", a dekódolást. Márcsak ezért is kelletlenül fogadja a hallgatók többsége. Az (1) mondat értékelését más tényezők is befolyásolják. Nem egyszerű nyelvbotlásról van szó, hanem többé-kevésbé következetes egyéni — ha nem is egyedi — nyelvhasználatról. A „pesties" nyomatékeloszlás miliőt evokál (vö. CH. BALLY Traité de stylistique française. Paris—Heidelberg 1909, I, 203—249), s a miliőn keresztül talán egy attitűdöt is. Ennek a miliőnek, ennek az attitűdnek pozitív vagy negatív értékelése is közrejátszik a változat stiláris értékének kialakításában. A három fajta, funkcionális szempontból gyökeresen eltérő típus nincsen tökéletesen elszigetelve egymástól. A szokványossá, hagyományossá váló kiemelés tartós nyomot hagyhat a nyelvben, grammatikai kategóriák differenciálódásához vezethet. (Az aktuális és hagyományos kifejezés és jelentés kapcsolatát HERMANN PAUL mutatja be a legszemléletesebben, vö. Prinzipien der Sprachgeschichte.5 Halle 1909, 32 és kk.). Meghonosodhatnak idegen ihletésű kifejezések is, ha hasznosnak bizonyulnak. így válik köznyelvivé az. „Egyben kérte", az „Alig wrom", é. í. t. Ezeket már nem egy normatív h -\- á képletre vonatkoztatva értelmezzük, hanem az eltérő jelentésű ,,-41ig várom", „Egyben kérte" é. í. t. mondatokkal állítjuk szembe, és a nyomaték helyének jelentés-megkülönböztető szerepet tulajdonítunk. Önálló, új képletnek tekintjük tehát a h -j- á-t és nem változatnak. Ettől fogva két eltérő értékű nyelvi kifejezéssel van dolgunk, s nem ugyanannak a képletnek két változatával. Ez az átminősítés, akárcsak más nyelvi változás, nem zajlik le percek alatt. Előbb következik be az egyik társadalmi csoport nyelvében, mint a másikéban. Az „Igazán megmondhatnád" mondat egyesek számára még a „pesties" hangsúly körébe tartozik. A nyomaték gyengülésének jelző, megkülönböztető szerepe természetesen nem korlátozódik a bevezető minősítő szerkezetekre. A gyengébb nyomaték különbözteti meg egyebek között a határozót a névutótól olyan mondatokban, mint: A néger /éjében . . . (képes helyh.) A néger fejében ... (névutó) A pocok nyomán elindulva . . . (helyh.) Kocogh nyomán elindulva . . . (névntó) A nyomaték fokozatos gyengülésével párosult nyilvánvaló módon a határozóknak névutóvá, majd raggá „kopása", a határozóknak, igéknek kötőszóvá való „ halvány ulása" („Hiszem: elment" — „Hiszen elment") a magyar nyelv fejlődése folyamán. Mindez szükségképpen következik a nyomaték és a mondatrészek, szavak hírértéke közötti szoros összefüggésből. FÓNAGY IVÁN—MAGDICS KLÁRA