Nyelvtudományi Közlemények 68. kötet (1966)
Tanulmányok - Magdics Klára: l. Fónagy Iván alatt 97
A NYOMATÉK JELENTÉSMEGHATÁROZÓ SZEREPE HATÁROZÓS SZERKEZETEKBEN ] 13 sított ítélet. A beszélő „egyenesen rohant" helyett azt is mondhatta volna, hogy „futott", s „egészen elkábult" helyett, hogy „kissé elkábult". Az ábrázolt tény szempontjából a két kifejezés esetleg egyenértékűnek tekinthető. A nyelvi ábrázolást tekintve azonban gyökeresen eltér a kettő. Az egyik esetben szemantikus síkon, közvetlenül ábrázoltuk az enyhe kábulást (helyesebben talán: a nagyfokú meglepetést, csodálkozást) és a futás tempóját. A másik esetben kerülő úton. Kijelentésünkkel mintegy túllőttünk a célon („elkábult", „rohant") és ezért jeleznünk kellett, hogy ezt a kijelentést nem kell egészen szó szerint venni. A két kifejezés ugynarra a jelenségre („thing meant") vonatkozik, de más-más lelki folyamatot tükröz. Ha betűjelekkel ábrázoljuk az (a)-típusú („Péter óiztosan futott") és a (b)-típusú („Péter biztosan futott") mondatok logikai szerkezetét, az (a)típusú szerkezeteket talán így jelölhetnénk: f[m(x)] j ahol x a cselekvő személyt (vagy tárgyat) jelöli (a jelen esetben Pétert), az / a személy (vagy tárgy) tulajdonságát, cselekvését (példánkban a futás tényét), az m pedig a tulajdonság (a cselekvés) minőségét pontosabban meghatározó, az / körét leszűkíti módosítót. REICHENBACH az állítmánynak határozóval történő módosítását felsőbb fokú logikai függvények segítségével ábrázolja. A „Péter egyenesen rohant" kijelentést a következőképpen határozná meg: er(xx )=Dj m /(a^) •(?(/) •*(/), ahol xx a cselekvő személyt (Pétert) jelzi, er az „egyenesen rohant" betűjele, az / az alanynak közelebbről meg nem határozott cselekvését jelöli, a q{f) a cselekvést specifikálja (a cselekvés rohanás), az e(f) pedig még szűkebbre vonja a kört (az / egyenes irányban törtónt). A Df a definíció, az g az exiszteneiális kijelentés jele. Szavakkal elmond va: egy meghatározott a>nek tulajdonsága a biztos futás, ami annyit tesz, hogy van olyan cselekvés, mely ennek a bizonyos a^-nek a tulajdonsága és ez a cselekvés rohanás, méghozzá egyenes irányú. A (b)-típusú szerkezetek képlete talán ez lehetne: M[f(x)] , ahol az M a modalitás jele. (A logikai struktúra sematikus ábrája természetesen nem matematikai képlet.) 6. A határozós szószerkezetben tehát gyakran esik a második tagra a súlyosabb nyomaték: h -f- á. Ennek a képletnek felel meg a: (1) Sérthetetlen vagyok. (2) Sokan úsztak. , (1) Biztosan futott. mondat. Mégis: különféleképpen ítéljük meg mind a hármat. A (2) mondatot a „semleges" alapváltozattal, a „$okan úsétak" mintával vetjük egybe, megállapítjuk, hogy az állítmány a vártnál erősebb nyomatékot kapott, és ebből arra következtetünk, hogy a beszélő az adott helyzetben ennek az elemnek tulajdonít nagyobb fontosságot: ezt emeli ki. A (3) mondat esetében a nyomaték hiánya a biztosan mondatbeli szerepét határozza meg: jelzi, hogy nem módhatározóval van dolgunk, hanem modalitást jelző, mondatértékű beveze-8 Nyelvtudományi Közlemények LXVIII/1
