Nyelvtudományi Közlemények 67. kötet (1965)

Tanulmányok - Voigt Vilmos: A sámánizmus mint etnológiai kutatási probléma 379

384 VOIGT VILMOS át, a sámánok papokká válnának stb.), azonban az adatok túlnyomó többségében a sámánkodás célja még nem társadalmi konfliktusok előidézése vagy feloldása, hanem az ember (pontosabban a vers égi-lokális közösség) és a természet viszonyának kedvező befolyásolása, és maga a sámán sem kizsákmányoló, hanem legtöbbször éppoly nyomorúságos körülmények között élő ember, mint normális szomszédai. ej Pa p-e a sámán, vallás-e a sámánizmus? Erre a kérdésre az előbbiek során félig-meddig már meg is adtuk a nemleges választ. Néhány újabb vonással azonban feltétlenül árnyalnunk kell ezt. Különösen a sámánizmus ,,nyomorúsága", a sámán idegbaj és a sámán vezetésképtelensége azok a vonások, amelyeket hangsúlyoznunk kell. Mindezeket a jellemvonásokat akkor érthetjük meg leginkább, ha a vallás és a papság jelentkezését összekapcsoljuk az osztálytársadalmak kialakulásával. A társadalmi elnyomás és kizsákmányolás egyfelől, a termelés össztársadalmi szintre való emelése és ennek biztosítása másfelől — ezek a körülmények teszik szükségessé azt, hogy a hiedelemrendszerek egységesüljenek, a szokások szertartásként éljenek tovább, maguk a varázslók pedig papokká alakuljanak át. A vallás a társadalmi tudat rendezett része, olyan eszköz, amely alkalmas a kizsákmányolás fenntartására, sőt időnkénti korszerűsítésére. Az alávetett osztályok nem képesek teljes egészének az elsajátítására, hanem csupán egyes részeivel rendelkezhetnek. A papság pedig .kifejezetten az uralkodó osztály részévé, egyik legzártabb és legbefolyásosabb csoportjává válik. Természetesen ez a folyamat csak ott játszódik le ilyen egyértelműen, ahol a papság és a vallás közvetlenül kapcsolódik a termelés társadalmiasításával, központosításával,, az uralkodás és az államok megszervezésével járó gazdasági-politikai feladatokhoz. Egyáltalán nem véletlen, hogy a legkorábbi fejlett civilizációk élén az istentől származtatott pap-királyok állnak, akik egyszemélyben szimbolizálják a megélénkülő termelést, a kibontakozó kereskedelmet, a hódítások, az írásbeliség, a városok és a templomok feltalálóit. Az emberiség történelme egymástól függetlenül is több területen bemutatta ezt a fejlődést: Egyiptomban, Mezopotámiában, Indiában, Kínában, bizonyos nyomokban az Újvilág egyes pontjain is. A szibériai sámánizmus szempontjából a leginkább közel eső centrumok (a távol-keleti, egy belső-ázsiai-aralvidéki, a kaukázusi, a perzsa, indiai) kimutathatóan nyomokat hagytak a szibériai vallásos elképzeléseken (hiszen többek között a közvélemény szerint szanszkrit eredetire visszamenő „sámán" szó is így értelmezhető), általában véve mégis azt mondhatjuk, hogy a sámánizmus megreked a vallás és a papság kialakulása előtti fokozaton. Néhány esetben, későbbi hatások befogadása útján megközelíti az osztálytársadalmak vallásos életének jelenségeit, azonban voltaképpen azok határán innen marad. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a sámánizmus jelensége önmagában véve nem fejlődött volna. Azok a változások, amelyeket már az eddigi kutatás is a felszínre hozott, minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy a sámánizmus nem csupán alakult, változott, hanem határozottan fejlődött is. Ez a fejlődés azonban nem volt kellően korán megkezdett, nem volt kellőképpen perspektivikus, inkább egy abszurd szisztéma gazdagodását, mint a sámánizmus nyomorúságából való kijutás lehetőségének a felcsillanását figyelhetjük meg benne. A sámán idegbeteg (szemben a szakrális istenkirállyal, aki kezdetben tetterős hadvezér is egyszemélyben), politikai cselekvésre képtelen (ellentétben az államokat szervező és fenntartó mindenkori papsággal), a termelés irányításában nem vesz részt (nem úgy, mint az ,,isteni == uralkodói háztartás" irányítói, a gazdasági •