Nyelvtudományi Közlemények 67. kötet (1965)

Tanulmányok - Voigt Vilmos: A sámánizmus mint etnológiai kutatási probléma 379

I A SÁMÁNIZMUS MINT ETNOLÓGIAI KUTATÁSI PROBLÉMA 335 és természeti tudományok feltalálói, a fejlettebb civilizációk „írástudói", „törvényhozói", papjai), észre sem veszi a nemzetközi méretekben lejátszódó eseményeket, nem mecénása-ellenőrzője a művészeteknek, tudományoknak, maga nem járul hozzá a puszta gyakorlatból álló szokások erkölccsé, morállá, joggá, törvényekké kovácsolásához (mindez pedig a hivatásos papság és a vallások elsőrendű feladata), a sámánizmus mit sem tesz a nevelés, a maga jelentőségének örökössé tétele érdekében (ellentétben a papokkal, akik az edukációt csakhamar a kezükbe veszik, a történelmet ők fogalmazzák meg, és voltaképpen a polgári forradalmak eljöveteléig ideológiai és művelődési monopóliumot élveznek). Ezekben a vonásokban láthatjuk a sámánizmus „nyomorúságának" a bizonyítékait. d) Miért ilyen formában alakult ki a sámánizmus, és miért maradt meg szinte napjainkig legismertebb változatában éppen Szibériában? Az eddigiekből láthattuk, hogy a sámánizmus kialakulása az úgynevezett neolit forradalmak felé vezető társadalmi fejlődés során történt meg. Legrégiesebb változatában még a puszta zsákmányolás, és a természeti erőknek való csaknem teljes kiszolgáltatottság jellemezte azt a társadalmat, amelyben létrejött. Ebben az időben a sámánizmus új, az akkori viszonyokhoz képest a legfejlettebb megoldás volt. A sámánizmuson belül bekövetkezik a vallás és az .elkülönült papság kialakítására való törekvés is — noha igen szúk keretek között. Azonban az árutermelés, az osztálytársadalmak, ahol kialakultak, megszületésükkor felszámolták a sámánizmust, amely ettől a pillnattól kezdve atavizmussá vált az emberiség egész fejlődése szempontjából. Egyre kisebb területre húzódott vissza, és sajátos különfejlődést járt végig. Gyakran ugyanolyan típusú problémák merültek fel a hivatásos papság és a sámánok előtt — azonban a megoldások mindig teljesen elütőek. Az egyik oldalon a bomlott idegállapot, természetfeletti lények általi megszállottság, túlvilági utazások, „felesleges" csont és hasonló — társadalmilag teljesen értéktelen — jellemvonások alapján történik meg a leendő sámán kiválasztása; a tevékenységben csak a szuggesztió és önszuggesztió kap szerepet — ezzel szemben a hivatásos papság testületbe tömörül, a valamilyen formában számon tartott gyakorlati rátermettség, és a neveltetés dönti el azt, hogy kiből lesz egy-egy közösség lelki vezetője. A papok, tevékenysége a maguk módján gyakorlatias is, valamilyen formában mindig igyekeznek felhasználni a tudományok eredményeit is. Igaz ugyan, hogy a megmerevedett teológia és a mindennapi gyakorlati követelmények között rendkívül sokszor nagy a feszültség, ezt azonban mégsem vethetjük össze egy pillanatra sem a sámánizmus hisztériára épülő világszemléletével. A tételes vallások számára a beati pauperes spiritu, quoniam ipsorum est -regnum caelorum típusú tanítások sohasem jelentették azt, hogy maguk a papok váltak volna lelki betegekké vagy hogy az állam erőszakszervezetét a valóságban felcserélték volna az isteni megszállottság-kinyilatkoztatás követésére. A hivatásos papság ilyen működése történelmileg szükségszerű és indokolt volt, és az egyes területek társadalmi fejlődésének iránya és gyorsasága éppen azon múlt, hogy mennyi idő alatt tudták felszámolni a sámánizmust létrehozó társadalmi fokozatot. Ahol ez nem következett be, szinte évezredeken át azonos fokon való stagnálás következett be. Ismeretes, hogy ez volt a sorsa Szibéria népeinek is. Azoknak a tényezőknek a pontos feltárása, amelyek Szibéria népeinek ilyen hátramaradóttságát okozták, még sokban a jövő feladata. Azt azonban máris leszögezhetjük, hogy a sámánizmusban reprezentált vallásfejlődési fázis legfeljebb a korai neolitikum )