Nyelvtudományi Közlemények 67. kötet (1965)

Tanulmányok - Voigt Vilmos: A sámánizmus mint etnológiai kutatási probléma 379

382 VOIGT VILMOS létrejöttének okát), HARVA elgondolásait (aki vallásnak tartotta a sámánizmust), közvetlenebbül magyar vonatkozásban pedig RÓHEIM pszichoanalitikus megoldási javaslatait. Más kutatók esetében pedig az történt meg, hogy a maguk idejében helytálló nézetek máig sem avultak el, mindazáltal azóta sokkal nagyobb anyag gyűlt össze, amelyek más összefüggéseket is felvetnek. Éppen a legkiválóbb, legátfogóbb megoldási kísérletek jutnak rendszerint erre a sorra, amint azt a szibériai sámánkutatásban NIORADZE, SIROKOGOROV, ZELENYIN vagy éppen STERNBERG, távolabbról pedig az egyetemes teória igényével felbukkanó jENSEN-elmélet esetében láthatjuk. Ezeknek az elméleteknek nem egy tézise, részlete ma is felhasználható, számos esetben azonban feltétlenül meg kell keresnünk a megfogalmazásuk óta kiadott újabb adatokat is, mivel ezek igen lényeges vonásokban egészíthetik ki amazokat. Milyen követendő megoldás képe rajzolódik elénk e négy kutatási lehetőség bemutatása után? A szibériai sámánizmus kutatásának vallástudománynak, összehasonlító, tipológiai módszerű vallástörténetnek kell lennie, amely a maga elgondolásai szerint használja fel a nyelvi és etnográfiai anyagot; a maga feladatait pedig elsősorban a szokások, hiedelmek és folklór szövegek elemzésének útján kívánja megoldani. E téren számos probléma kikutatására van még szükség, aieelyek közül különösen a következők megoldásától várhatunk jelentős eredményeket. a). A legelső ilyen kérdés úgy fogalmazható meg, alkalmas-e a sámánizmus arra, hogy segítségével egy-egy népet etnikailag meghatározhassunk? Az eddigiek alapján ma nemmel kell válaszolnunk e kérdésre. A sámánizmus több világrészen elterjedt jelenség, ezért puszta megléte vagy nem léte nem jellemezheti egy nép etnikai specifikumát. Másrészt a sámánizmus nem egységes azoknál a népeknél sem, amelyeknél megtaláljuk. Azok a konkrét vonások, amelyek a sámánizmus mindennapi gyakorlatánál olyannyira fontosak (a sámán elhívása, tudományszerzése, segítő szellemeinek száma és műkö• dése, a sámánkodás célja, az eksztázis elérésének módja) törzsenként, nemzetségenként, sokszor pedig családonként is különböznek. A rendelkezésünkre álló adatok ugyan zömmel a sámánizmus legutolsó, elmúlását megelőző szakaszából valók, és így nem azonosíthatók minden további nélkül a sámánizmus virágkorának jelenségeivel — mégis feltűnő ezekből a késői adatokból is, hogy milyen változékony, történetileg is mennyire bizonytalan formájú a sámánizmus mindennapi gyakorlata. Még az olyan, fontosnak mondható jellemvonások is igen változékonyak, mint például az, hogy nő vagy férfi sámánkodik, vagy hogy kötve van-e valamilyen foglalkozáshoz (például a sámánizmussal és legkorábbi papi csoportokkal gyakran kapcsolatban álló kovácsmesterséghez) a sámánság lehetősége. További érvünk az, hogy a sámánizmus feladatköre sem nagy: általában nem terjed túl a nemzetségen vagy a szálláshelyen. Ismerünk olyan adatokat ugyan, hogy a sámánt egy szomszéd szálláshely, nemzetség meghívja nehéz esetben: azonban a sámán ez alkalommal sem válik egy nagyobb társadalmi egység (törzs, törzsszövetség vagy éppen egy egész nép) képviselőjévé. A sámánizmusnak nincs mondanivalója, létjogosultsága egy törzsnyi vagy ennél magasabb szintű társadalmi egységben, és a ránk maradt példák is mutatják, hogy az ilyen társadalmi fejlődés esetén a sámánizmust felváltja egy másik vallási forma (a buddhizmus, az iszlám, a keresztény vallás, illetve ezek derivátumai, helyi módosulatai), amely már rendelkezik egy törzsi vagy törzsszövetségi, esetleg ennél is nagyobb csoportokra érvényes mondanivalóval. A Belső-Azsiából kiindult nagy nomád biro-