Nyelvtudományi Közlemények 67. kötet (1965)

Tanulmányok - Voigt Vilmos: A sámánizmus mint etnológiai kutatási probléma 379

380 VOIGT VILMOS sát", abban azonban szinte kivétel nélkül minden kutató egyetért, hogy a szibériai sámánizmussal nagyjában egyező jelenségek ismertek Észak-Amerikában, Hátsó-Indiában, Afrikában, elszórt nyomok alakjában pedig egyebütt is. Ezekhez képest a szibériai sámánizmus speciális elkülönítését csupán vallástörténeti kutatások segítségével végezhetjük el. Magán a szibériainak nevezett sámánizmuson belül is megkülönböztethetők bizonyos nagyobb egységek. Ma még nem tudjuk kellő bizonyossággal, hogy ezek elsősorban etnikai, lokális vagy társadalomszerveződési fokozatokhoz kapcsolódnak-e. Mindegyik elgondolásnak vannak képviselői, akik azonban egyelőre kutatásaik kezdetén állnak, és apróbb jellemző vonások (például maga a 'sámán* szó nyelvi változatai, a sámán segítőszellemeinek a nevei, a sámándob alakja, készítésmódja, neve, díszítése) alapján kísérlik meg a szibériai sámánizmus kisebb egységeinek a körülhatárolását. Éppen a legújabban kerültek azonban elő olyan adatok, amelyek azt bizonyítják, hogy a sámánizmus sok tekintetben nem homogén az egyes népeken belül, itt a különböző nemzetségek sámánisztikus gyakorlata eltér egymástól. Mivel pedig a szibériai sámánizmusra vonatkozó adatok nagy számuk ellenére is csupán az utóbbi évszázadra nézve nyúj.tanak valamelyes megbízható eligazítást, csakis egy széleskörű és körültekintő, társadalmi-tipológiai összehasonlító kutatástól várhatjuk e nehéz kérdések kibogozását. Aszerint, hogy milyen általános elméleti rendszerbe illesztették a kutatók eddig a szibériai sámánizmus kutatásának konkrét feladatait, több irányzatot különböztetünk meg. 1. A forradalom előtti orosz etnográfia hagyományaival szoros kapcsolatot mutat a szovjet Szibéria-kutatásnak egy leginkább vallástörténetinek nevezhető ágazata, amely BOGORAZ-TAN, STERNBERG, ezek tanítványai (különösen ANYISZIMOV) és helyi kutatók műveiben található meg. E felfogás szerint a szibériai sámánizmus kutatása elsősorban társadalomtörténeti tanulságokkal járhat, és ezért így is kell azt felépíteni. Különösen a vallás, a papság és a rendszerezett szokások kialakulásának a kérdése izgatta az ilyen nézőpontú kutatókat. Jól ismerjük azonban azt a tényt, hogy a marxista egyetemes vallástörténet sajnálatos módon éppen azokkal a kérdésekkel kapcsolatban topogott egy helyben, amelyek elsősorban fontosak a sámánizmus ilyen vallástörténeti-társadalomtörténeti értelmezéséhez. KOSZVEN, ZIBKOVEC, korábbi munkáiban NAHODIL és mások tévedtek a matriarchátus, az úgynevezett valláselőtti korszak, a totemizmus, a dualisztikus elképzelések kialakulását és társadalmi értelmezését illetően. Legújabban maguk az illetékes szerzők revideálták ugyan korábbi nézeteiket, azonban e kérdésekkel kapcsolatban még korántsem tisztázódott minden. A szovjet vallástörténeti kutatásból mindmáig hiányzik például a marxista vagy ehhez közelítő társadalomtörténet és vallástörténet több kiváló képviselőjének (CRTLDE, CLARK, THOMSON, valamint DE MARTINO, LANTERNARI, PETTAZZONI és mások) életművéből levonható tanulságok értékesítése. Mindez együttvéve azt eredményezi, hogy nincsen olyan egyetemesen elfogadott vallástörténeti rendszere a marxizmusnak, amelyet elméleti-metodikai segítségként alkalmazhatnánk a szibériai sámánizmus kutatásában. 2. A szibériai sámánizmus vizsgálóinak másik csoportja etnográfiai tények és összefüggések felderítésével kívánja megoldani a felvetődő •problémákat. Véleményük szerint az anyagi kultúra adatainak egymás mellé állítása, az egyes szibériai népek történetének aprólékos megrajzolása már önmagában is képet ad a szibériai sámánizmus egészéről. Ez a szemlélet vált /