Nyelvtudományi Közlemények 67. kötet (1965)

Tanulmányok - Voigt Vilmos: A sámánizmus mint etnológiai kutatási probléma 379

A SÁMÁNIZMUS MINT ETNOLÓGIAI KUTATÁSI PROBLÉMA 381 uralkodóvá a szovjet kutatók által elkészített nagyszabású összefoglaló munkák legtöbbjében (például TOKÁRJEvnek a Szovjetunió népeiről írott összefoglalásában, a LEVEST és POTAPOV által szerkesztett ,,Szibéria népéi" című kötetben, illetve a szibériai ,,történeti-etnográfiai" atlaszban, és egész sor etnogenetikai igénnyel készült lokális monográfiában), és a felfogás nem idegen a sámánizmusok ,,etnikus" jegyeit túlságosan hangoztató hazai nyelvész és etnográfus kutatóktól sem. E nézetnek vitathatatlan erénye az, hogy nem választja el a sámánizmus jelenségeit az egyes népek anyagi kultúrájának tényeitől, a néprajzi szemléletű, ténytisztelő anyagfeltárás pedig maradandó értékű megfigyeléseket eredményezhet. Mindenképpen szükség van azonban a sámánizmus religiózus jelenségként való általánosító felfogására is, és ez a szempont gyakran eltűnt a tárgyleírások és néptörténeti folyamatok előtérbe állítása következtében. 3. A vallásfenomenológiai kutatások éppen a vallási jelenségek önálló rendszerekként való bemutatására, összehasonlításukra és értelmezésükre törekszenek. Természetesen ez az alapgondolat konkréten igen sokféle módosulásban valósulhat meg, és maga az elv közvetlenül a szibériai sámánizmusra vonatkozóan is különböző kutatási célkitűzésekkel és eredményekkel jár. A francia vallástudományi iskola (amelynek képviselői közül ELIADE foglalkozott e kérdéssel a legtöbbet, rajta kívül jelentós azonban LOT-FALCK, BOUTEILLER és.mások idevágó munkássága is) leginkább azt a gondolatot terjesztette el, hogy a szibériai sámánizmus csupán egyetlen, specifikus megvalósulási formája egy világszerte ismert vallásfenomenon-nak, amelyet éppen ezért globális méretű összehasonlítással kell kutatni. Más irányzatú fenomenológiai ihletésű művek szerzői (HEILER, HTJLTKRANTZ, PAULSON) a szibériai sámánizmust a világ vallásaival nem csupán összevetik, hanem valamilyen módon ezt rendszerbe is igyekeznek illeszteni. Már az eddigi munkák során is nagy szerepet kapott az észak-amerikai, illetve a belső-ázsiai vallásos rendszerekkel való összevetés (THALBITZER, KRICKEBERG, MÜLLER,HAUSSIG-, JETTMAR), speciális kapcsolatok keresésének a gondolata. Arra is több példát ismerünk, hogy a vallásos jelenségeket önmaguk adta csoportokra bontó kutatók közül nem egy társadalmi-történeti fejezetekre próbálja osztani a szibériai sámánizmus különböző rétegeit. Ilyen gondolat már a ,,bécsi iskola" képviselőinél is felbukkant (SCHMIDT), újabban pedig mind e nézetek revideálóinál (SCHRÖDER, VAJDA), mind pedig a legfrissebb szovjet kutatásokban (TOKARJEV) hasonló elgondolásokat figyelhetünk meg. A fenomenológiai kutatásoktól még igen sokat várhatunk a szibériai sámánizmust illetően, különösen abban az esetben, ha az ilyen típusú vizsgálatok egy tényekkel alátámasztott társadalomtörténeti rendszerezésre épülnek majd. 4. Természetesen ezen kívül is sok másféle elmélet ismert a szibériai sámánizmusról. Ezek egyike-másika napjainkban is felbukkan még, elsősorban az összehasonlító vallástudományi kutatások középpontjaitól távolabb állók műveiben. Éppen ennek a kiküszöbölésére kénytelenek vagyunk felsorolni néhány más, idejétmúlt elméletet is, hogy ezzel is elejét vegyük esetleges kritikátlan alkalmazásuknak. Ilyen, ma már csak tudománytörténeti érdemmel rendelkező nézeteknek vallhatjuk a ,,kultúrkör"-elmélet tételeit, amelyek szerint a sámánizmus a nagyállattartó belső-ázsiai nomád népek leleménye lenne (ezzel szemben a tények azt igazolják, hogy a sámánizmus igazi területe az erdei zsákmányoló népek körében van), OHLMARKS és FrNDEISEN elméletét (akik egyoldalúan pszichikai tényezőkben látják a sámánizmus