Nyelvtudományi Közlemények 67. kötet (1965)

Tanulmányok - Kálmán Béla: Artturi Kanniston tutkimusmatkat Siperiassa vuosina 1901–6. 157

158 ISMERTETÉSEK — SZEMLE A napló rendszerint igen szűkszavú. Például 1903 decemberéről, melyet Janyicskovában töltött, a következőképpen számol be (111. 1.): Dec. 4-e. [írtam] Armas Kilpeläinennek. Rendeltem szemüveget. Orosz ünnep. Sajtanszkajai búcsú. — 5-e. Munkában Andriannal. — 6-a. Bemegyek a szaitkovai tanítónővel a gyárba. — 7— 12-e. és 14-e. Munkában Andriannal. — 15-e. Andrian részeg. — 16 — 18-a. Munkában Andriannal. — 21-e. Sajtanszkajába mentem. — 22-e. Sajtanszkajában. — 23-a. Este visszatérek Sajtanszkajából. — 24—26-a. Munkában Andriannal. — 27-e. Átköltöztem Nagy-Csandiri faluba Logan Szidorovics házába. — 28-a. Berendeztem lakásomat. — 29 — 31-e. Munkában Logannal. — 31-e. Este kapok postát. A kötetben kiadott levelek többsége azonban — és helyenként a naplójegyzetek is — rendkívül színes, érdekes. Gyakran pompás humorérzékről tanúskodnak, máskor pedig megrázóan festik egy jobb sorsra méltó kis nép gyors pusztulását. Például a pelimkai vogulok Kannisto ottjártakor már csak néhány faluban laktak. Többnyire egymás közt házasodtak (már mindenki rokon volt), s így degenerálódtak, a gyermekhaladóság ijesztően nagyra nőtt. Ha pedig orosz került a vogul faluba, az nem tanult meg vogulul, és így puszta ottléte vogul nemzeti érzés híján az egész falu eloroszosodását vonta maga után (54—6). A vagilszki vogulok közt az eloroszosodás még erősebb volt. Ha a családba egyetlen orosz bekerült, ott már elhalt a vogul szó. A vogulok már gyakran egymás közt is oroszul beszéltek. A nyelv pusztulását tükrözi az építkezés is: ,,A házak gondozatlanok, egyesek egészen rossz állapotban vannak. Minden olyan, mint a vég kezdetén, és mintha ez a levegőben is érződnék a sejtett gyors pusztulás okozta kétségbeesésből fakadó gondatlanságban . . ." (70). Még ilyen körülmények közt is születik népköltészet. Egy vak öregasszony italos állapotban énekelni kezd: ,,Az énekszövegből tisztavérű pogány bontakozik ki, akit a hit megváltozása, népének kihalása és saját szerencsétlensége, látásának elvesztése a kétségbeesésig elkeserít" (76). Máskor egy versinai asszony panaszolja el neki szomorú sorsát egy szánúton, majd „Nemsokára az asszony dúdolgatni kezdett magában valami búskomor vogul éneket. Először halkan dúdolgatta, majd hangosabban. A szöveget nem tudtam követni, de maga a dallam, valamint az a mód, ahogy énekelt, megmagyarázta nagyjából a tartalmat; saját szomorú élettörténetét mondta el az asszony. Egyik könnycsepp a másik után gördült ki az éneklő szeméből. Saját magának énekelt, és miután elhallgatott, még sokáig ült gondolataiba merülve" (52 — 3). Humorérzéke ritkán hagyja cserbe utazónkat, s önmagán is szívből tud nevetni. Az orosz és a vogul lakosság minden alkalmat fölhasznál, hogy nehéz életkörülményei közt a pálinkában keressen vigasztalást. Minden ünnepnap lényege a bőséges pálinkafogyasztás. Férfiak, nők versenyt isszák le magukat az öntudatlanságig. Kannisto többször sajnálkozik tréfásan, hogy ő nem talál élvezetet az ivásban, pedig ha iszákos ember lenne, mennyi pompás alkalma volna ilyesfajta vágyainak kielégítésére. Nyelvi szempontból is érdekes a következő megjegyzés Verh-Pelimszkből: ,,Őserdő ez a mi vidékünk. Jellemző, hogy vogul nyelvmesterem, akitől az erdő szó többesszáma iránt érdeklődtem, szánakozón mosolygott értelmetlenségemen, és a következő magyarázatot adta: hiszen csak egy erdő van. A válasz egészen természetes volt; valóban csak egy erdő van itt, és ha a vogul sohasem látta a végét, akkor bizony nehéz felfognia, hogy több is lehet belőle" (43). Nem hiányoznak a kiadott műből a nyelvészeti vonatkozású megfigyelések sem. így pl. Otto Donnernak 1902. febr. 12-én Verh-Pelimszkből a következőket írja: ,,Mikor mostani kutatóterületemre utaztam, féltem egy kissé, hogy a korábbi kutatók már alaposan kimerítették választott kutatási anyagomat. De úgy látszik, nem ez a helyzet. Ahlqvist kutatásai és még inkább Munkácsi eddigi közleményei legalábbis a pelimi nyelvjárásról hiányos képet adnak; de ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen itt nagyon rövid ideig dolgoztak. Munkácsi például az itteniek szerint mindössze tíz napot. A pelimi nyelvjárás egyébként nagyon érdekes. Fonetikai szempontból figyelemre méltó a számos magánhangzókiesés, amely a nyelv mássalhangzó -arányát igen megnöveli; szótaghordozóként igen gyakran találunk mássalhangzót, nemcsak zöngéset, hanem zöngétlent is, sőt még több szótagban is egymásután. A másik sajátság a zönge eltűnése a szavak végén,, sőt gyakran szó belsejében is; zöngétlen nazálisok, likvidák és magánhangzók bőven akadnak. Nyelvtörténeti érdeklődést kelthet a nyelvjárás számos magánhangzó váltakozásával, amelyek olykor mondatfonetikai körülményektől függenek" (39). Az ötletszerűen válogatott idézetek természetesen nem adhatnak képet a címben jelzett dokumentumgyűjteményről, de sokoldalúságából és stílusából talán mutatnak valamit. Noha a tudós szerző valószínűleg nem szánta a nyilvánosságnak sem naplóját, sem leveleit, mégis nagyon érdekes dokumentumok ezek sok szempontból. Képet kaphatunk az akkori Oroszország közlekedési, műveltségi viszonyairól, a vogulok akkora