Nyelvtudományi Közlemények 67. kötet (1965)

Tanulmányok - Vászolyi Erik: Adatok egy zürjén nyelvjárás múltjáról és jelenéről 7

ADATOK EGY ZŰRJÉN NYELVJÁRÁS MÚLTJÁRÓL ÉS JELENÉRŐL 13 krónika minden évben újabb és újabb zűrjén csapatok állításáról és Moszkvába indításáról számol be. Az éhínség évei után ezzel újólag megtizedelték a Vicsegda, Udora, Vim, Sziszola és Felső-Káma népét. íme, mindössze néhány adat egy szűkszavú krónikából. A hétköznapok valósága pedig százszorta kíméletlenebb lehetett. Ezek a tények magyarázzák egyrészt az izsmai szloboctka és környéke lakosságának gyors növekedését (a szabad paraszti települések kiváltságai számos csapástól óvták a lakosokat), másrészt a szibériai kirajzásokat: sokan inkább vállaltak kockázatot, veszélyt, hogy az orosz birodalom akkori perifériájára húzódva, a szibériai tajga rengetegében meglapulva legalább egy ideig és viszonylag nyugodtabban élhessenek. (Ugyanebben az időben menekül és rejtőzik el az Urál európai oldalának áthatolhatatlan erdőségeiben, a Jazva folyó völgyében a felső-kámai zűrjének egy csoportja is, a mai keleti-permják, jazvai diaszpóra elődei). Két fontos történésnek is vagyunk tehát a tanúi. Az egyik az izsmai zürjénség kialakulása: a XVI. század utolsó harmadában megjelenő és falvat alapító telepesek száma egyre nő, s apránként falvaik szertehúzódnak az .Izsma folyó medencéjében. A másik fontos tény az, hogy a zürjénség — és ezen belül most már az izsmai zürjénség is — a XVII. század elejétől kezdve szüntelen adott telepeseket Nyugat-Szibériának, Berjozov—Obdorszk vonalától egészen a Jeniszej torkolatáig, Mangazéjáig. És ha ezek jelentős része föl is szívódott az oroszok vagy más népesség sűrűjében, nagyjából eddig az időhatárig vihetjük vissza a nyugat-szibériai zűrjén falvak, etnikai szigetecskék kialakulásának kezdetét. Az Izsma menti telepesek kezdetben is, később is elsősorban a Vim, a Felső-Mezeny és Felső-Vaska mellékéről érkező zűrjének. Számukat később nem túlságosan jelentős mennyiségű orosz bevándorló gyarapítja (ezeknek java lassanként elzürjénesedett), majd még később, a XVXH. századtól kezdve valamelyes jurák-szamojéd elem (LASUK 106 —107). Ezt az etnogenetikai képet támogatják a történeti kútfők csakúgy, mint a régészet, a néprajz és az antropológia vallomásai (a nyelvi tanulságokról alább részletesen szólunk). A XVIII. századtól kezdve az izsmai zürjénség benépesíti a Pecsora középső szakaszát, az Usza és Kolva folyók mentét, majd elsajátítva a jurákoktól a rénszarvastartást, kilép a Nagyföldi Tundrára is, eljut nyugat felé a Kola-félszigetig, északon Narjan-Marig, keleten pedig a Jamal-félszigetig és az Obig. III. Az izsmai nyelvjárás kialakulása Izsmai nyelvjárásról nyilván azt követően beszélhetünk, miután az izsmai zűrjén etnikum kialakult, földrajzilag és apránként nyelvileg is eltávolodva a többi zűrjén népcsoporttól. A föntebb vázolt etnogenetikai képet a nyelvi anyag is támogatja; a nyelvjárási adatok diakron vizsgálatának tanulságai egybehangzanak a történeti és egyéb eredményekkel. Az izsmai tájnyelv a XVI. század végétől kezdve formálódik ki egyrészt {és nagyobbrészt) a vimi nyelvjárás, illetve nyelvjárások, másrészt az udorai (felső-mezenyi és felső-vaskai) és alsó-vicsegdai dialektusok alapján. Ezeknek a nyelvjárásoknak egyes jellemzői megmaradtak és tovább éltek, formálódtak és kiegyenlítődtek az izsmaiban. Hozzájuk járultak később az immár kiala-