Nyelvtudományi Közlemények 66. kötet (1964)

Tanulmányok - Fónagy Iván: Elekfi László, Vizsgálatok a hanglejtés megfigyelésének módjaihoz 217

ISMERTETÉSEK - SZEMLE 217 A filológiailag rendkívül pontos, hiteles munkának csak egyetlen dolgot lehet hibájául felróni: a nagy anyaghoz képest aránytalanul szerény a mindössze tíz lapnyi (329—338) elvi rész, amelyben valóban csak a legfontosabb tanulságok találhatók meg a XVI. század nyelvének alakulásáról. Vagy nem tartotta még a szerző elérkezettnek az időt egy nagyobb ívű fejlődésvonal megrajzolásához? Kár, mert az összefoglaló fejezetnek túlságosan leegyszerűsített volta miatt a könyv elsősorban kézikönyv jellegű lett, bár mint ilyen, nélkülözhetetlen. A XVI. század nyelvével és irodalmával foglalkozó kutatók hosszú évtizedekig fognak rá támaszkodni. FÁBIÁN PÁL Elekfi László: Vizsgálatok a hanglejtés megfigyelésének módjaihoz Budapest, 1962. Akadémiai Kiadó. 124 1. Nyelvtudományi Értekezések 34. sz. A szerző egy másfél perces (tíz mondatból álló) moldvai csángó beszédfelvételt és egy félperces (kántált) verses szöveget meghallgattatott 9 emberrel, akik különböző módokon (összefüggő görbe vonallal, pontokkal, vízszintes vonalkákkal) ábrázolták a mondatok hanglejtését. Az első felvétel túlnyomó részéről kimogrammokat készítettt s ezek alapján, az egyes periódusok meghatározásával, grafikusan ábrázolta az alaphang frekvencia-menetét. A frekvencia-görbe és a hanglejtés-élményen alapuló lineáris ábrák egybevetése a beszéddallam-észlelés bizonyos törvényszerűségeire engedett következtetni. A prózai szöveg esetében a szubjektív dallam-ábrák az esetek 67, ül. 78%-ában megfeleltek a „mondatszakaszok" (szólamok) frekvencia-menetének. (67% volt a „találatok" száma az egymástól független lejegyzés alkalmával, 78% a felvétel közös megvitatása után.) A verses szöveg frekvencia-menetének az érzékelt dallam az esetek 84%-ában felelt meg (45—49). A szótag hangmagasságának megítélésében a szótag intenzitás-csúcsának van döntő szerepe az első felvételről készült hangnyomásszint-görbék tanúsága szerint (57). A magánhangzót megelőző zönge hangmenetét a hallgatók általában nem vették tudomásul (61). ,,A szó hangteste csak az első szótag hangzós eleménél, sőt annak viszonylag állandó jellegű részénél kezd tudatosodni" (62). A hangsúlyos szótagokban a hallgatók általában több mozzanatot vesznek észre, mint a hangsúlytalanokban (63). A kis nyomatékú szótagokban a frekvencia hirtelen változását nem veszik tudomásul (64). A nyomatékos szótag előtti emelkedést a hallgató olykor nem ott érzékeli, ,,ahol valóságosan hangzik, hanem ott, ahová funkciója szerint tartozik: a következő hangsúlyos szótag magánhangzójában". A szerző ezt a jelenséget a hátraható asszimilációhoz és a zenei anticipációhoz hasonlítja (65). A hangsúly árnyékában levő másodili szótag gyakran mélyebben hangzik (66). Magasabbnak hat a szólam csúcsa, ha a hangsúlyos magánhangzón belül emelkedik a hangmagasság (68). Az ütem vége mélyebbnek hat az előző ütem végénél, ha az ütem egészen meredeken esik (71). A szerző egyúttal ismerteti a beszéddallam érzékelés irodalmát, főként a fonometriai módszert (17—27), és a beszéddallam ábrázolásának módozatait (80—91), az, alaphang frekvencia-menetének regisztrálására szolgáló eljárásokat (50—56). Kitér a dallamérzékelés egyéni sajátosságaira, a „hallástípusokra" is (72—77). ELEKFI LÁSZLÓ munkája hasznos kezdeményezés. Arra biztatja a kutatókat, hogy terjedelmesebb szövegrészekkel, nagyobb számú lehallgatóval végzett kísérletek segítségével ellenőrizzék és differenciálják az eddigi eredményeket. A szerző megállapításai olykor igen kis számú megfigyelésre épülnek. így például az, amit a hanglejtésnek zárhangok előtti módosulásáról ír (58). A magánhangzót megelőző zárhang hatásának értékelése már nagyobb anyagon (71 eseten) alapul. Ezúttal azonban megfelelő összehasonlító anyag hiányában ingatag az a konklúzió, mely szerint a megelőző zárhang hatására esik a frekvencia. A magyar szó- és ütemeleji nyomatékeloszlás következtében a szótag dallama általában ereszkedő. Abból tehát, hogy 71 ilyen eset közül 46-ban ereszkedik zárhang után a dallam, nem következik, hogy a zárhangok ilyen irányban befolyásolnák a frekvencia-menetet. Csak érdekes sejtésnek tekinthetjük — és feltevésnek tekinti Elekfi László is —, amit a dallamanticipációról ír, mivel egyetlen markáns (és további három kevésbé jellegzetes) példán alapul (64 kk.). Megnehezíti a kvantifikálást, hogy a 9 kísérleti alany különféle módszer szerint jegyezte az észlelt dallamot, hogy a kísérlet vezetője nem határozta meg a választható jelek számát (emelkedő, ereszkedő, egyenes vonalú dallam jele, é. í. t.). így bizonytalan,