Nyelvtudományi Közlemények 66. kötet (1964)
Tanulmányok - Fodor István: Papp László, Nyelvjárástörténet és nyelvi statisztika 210
ISMEKTETÉSEK - SZEMLE 211 szúpályi), sem a XVI. századi emlékekben nem fordulnak elő í-vel, figyelmen kívül hagyott. Ezután következik (20—33) a feldolgozott morfémák betűrendes felsorolása a szóban forgó négy csoportba (és alcsoportba) osztva. Minden egyes címmorféma után megkapjuk az iratok sorszámát (a sorszámozásra még visszatérünk) és az összes adatok számát, utána az í-ző, az é-ző, az í *v é váltakozások, a diftongusok, a monoftongusdiftongus váltakozások összesítő adatszámát; ezen adatok előtt zárójelben fel vannak sorolva az előfordulási helyek az emlékek sorszámával megnevezve, tehát pl.: vidék- : 6 iratban 7 adat; í-ző 4 iratban (92., 104., 237., 356.) 5 adat, é-ző 2 iratban (96., 163.) 2 adat. A következőkben a mű az í-ző morfómák előfordulásának gyakoriságával kapcsolatos egyes kérdéseket tárgyalja (34—36). Ebben a tekintetben a csupán egyszer vagy csak néhányszor előforduló töveket számításon kívül kellett hagyni. Az adatokból kiderül, hogy a keze — kezét típus jogosan sorolható külön alcsoportba, sőt külön figyelmet érdemel. A többi típusnál ugyanis nem fordul elő, hogy az iratok 46,03 %-ában az adatok 67,48%-a é ~ í váltakozást mutat. Az í-zés ebben a típusban a legerősebb, de a szóalakok itt is eltérően viselkednek. Nem lehet tehát merev szabályt felállítani az í-zés nyelvi jelenségeire vonatkozóan, ahogy egyébként erre már mások is rámutattak. A további fontos kérdés a szövegek szótagszám és jelek szerinti í-zése (37—41). PAPP LÁSZLÓ igyekszik teljes statisztikai képet adni, ezért az adatokat egyrészt a jelek száma szerint, vagyis jeltípusok (type) szerint dolgozta fel, tehát a code-ról adott statisztikai képet (jelölése c), másrészt a jelpéldányok (tokén) szerint, s ebben a vonatkozásban a message (m) jellemvonásait kapjuk. Mindezek az adatok az í-ző {-\-m, illetve -\-c)> az é-ző (—m, illetve —c), továbbá a diftongusos (Dm, illetve Dc ) realizáció szerint is szét vannak bontva. A diftongusos realizáció azt mutatja, hogy az í helyetti jé ejtés már megvolt a XVI. században, de a nyelvrendszeren belül még jelentéktelen helyet foglalt el (40—41). Á következő összefoglaló fejezet címe: Az í-zés földrajzi kérdései (43—150)» A szerző itt közli a nyelvi adatokat szövegek szerint csoportosítva. Az iratok maguk sorszámmal vannak ellátva, de az azonos származási helyre lokalizálható iratok egy csoportot alkotnak. E csoportok az erdélyi fejedelemség területéről kiindulva haladnak sorszám szerint felfelé Bihar és Békés megyén át a török hódoltsági területre, majd Debrecentől fel Kisvárdáig, Ugocsa megyén és Huszton át Beregbe, Ungba és Zemplénbe Tokajig, végül Abaúj-Torna, Borsod, Gömör és Heves megyén át Versegdig. A sorszámozott adatok rovatában a levéltári és keletkezési adatokon kívül megkapjuk a zárt í-zés összes lehetőségének szótagszámát, továbbá, hogy hány különböző jel előfordulása adja ezt a számot; ugyanezeket az adatokat megkapjuk „ellenpéldák" néven az é-zésre, végül a diftongusos realizáció adatai következnek. A számszerű adatok után találjuk magukat a nyelvi adatokat számmal különválasztva a jelenség négy típusa szerint» Például: BOCSKÓ [ = Bacskó] 322. 1596. Bocskay Miklós saját kezű levele Zokadj Péterhez. (OL. Kállay es. lt.) Zárt í-zés: 21 szótag, 13 jel. Példák: 2 szótag, 2 jel (± 1). 1. iletél. 2. zemljne [= Zemplénbe]. Ellenpéldák: 19 szótag, 12 jel. I. éltese, semj kepén, leszen, lezen, Ret, reih (2x), reteth. 2. beszelnénk, egessegh ben [!], egessegel. 3. Jdejen, leuélében. 4. giulesbe ; egessegh ben [!], egessegel ; emlékezhetik ; — azerth ; beszelnénk. Ezután a szerző a számadatokat különféle értelmezési lehetőségük szerint csoportosítja. Összehasonlítja a Magyar Nyelvatlasz kérdőívében szereplő í-ző adatokra utaló morfémák számát és százalékos arányát a saját vizsgálatának adataival, s megállapítja, hogy az ő adatfeldolgozása e vonatkozásban nagyobb terjedelmű (144—145). A továbbiakban PAPP LÁSZLÓ a szövegeket öt csoportra osztotta a —c értéke, vagyis az é-ző adatok előfordulásának nagysága szempontjából (a 6. csoportot alkotó egyetlen iratot, a csicseri 282. számút szándékosan úgy választotta ki, hogy abban nincs lehetőség az í-zésre). Eszerint 0—10%, 11—25%, 26—50%0, 51—75% és 76—100% értékek közé vannak az iratok besorolva. A 76—100% —c értékű egyébként legtöbb iratból álló csoportot a szerző teljesen negatív értékűnek tartja az í-ző gócok megállapítása szempontjából. Nézete szerint ugyanis minél nagyobb a —c, vagyis százalékosan minél több, annál kisebb mértékű benne az í-zés, és viszont. PAPP LÁSZLÓ azért választotta az ellenpéldákat, vagyis a fordított arányú számítást az összehasonlítás alapjául, mert az ê ~ í 14*
