Nyelvtudományi Közlemények 66. kötet (1964)

Tanulmányok - Fokos Dávid: cirill 196

198 ISHEBTETÉSEK - SZEMLE olvasókönyv, vallásos tárgyú füzet és mesefordítás jelent meg permják nyelven, mégpedig nem is permják területen, hanem Kazánban, az 1900-as években. Talán csak ROGOV nyelvtana és szótára (1860, illetőleg 1869) jöhetett számba; ROGOV a nyelvtanában v-s alakokat, szótárában v-s és l-es alakokat idéz párhuzamosan, pl. k%v, kii 'nyelv, szó' (szótár 83, 373, 407). Ez tehát inkább a déli nyelvjárás mellett szólhatott volna; e mellett szólt az is, hogy az összes permjákok 62 százaléka (120 ezer közül 74 ezer) beszélte a v-s nyelvjárást. Úgy látszott, a versenyből a déli nyelvj. kerül ki győztesen. ~És valóban a forradalom utáni első években (1921 és 1927 között) a szépirodalom a v-s dialektust használja (ami könnyen érthető, az akkori írók ti. éppen erről a területről kerültek ki). A permjákok szellemi vezetői azonban úgy érezték, hogy mégsem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy 46 ezer permjáktól idegen az Z-nélküli ejtés. Nagyon meggondolandó volt az is, hogy az Z-es nyelvhasználat közelebb állt a komi-zürjén irodalom Z ~ v-s nyelvéhez, és ennek elfogadása lényegesen közelebb hozhatná a komi-zürjén fejlett szépirodalom termékeit a permják néphez; egy pedagógiai meggondolás is javasolt ugyanilyen irányú döntést: a v-s anyanyelvű tanulók előtt így nem lett teljesen idegen az orosz nyelvi Z. Végül bölcs megoldást találtak, amely megakadályozta a veszélyes szakadást, azt ti., hogy a 120 000-nyi kis permják nép két irodalmi nyelvet használjon. Elfogadták alapul a kudimkari nyelvjárást, de — tekintettel az északi Z-es ós a komi-zürjén Z r^ v-s ejtésre — e nyelvjárás v-s jellege helyett a komi-zürjén Z ~ v-s nyelvhasználat mellett döntöttek (maradt tehát Z is, v is). Az azután már nem váltott ki féltékenykedést vagy ellenzést, hogy több más vonatkozásban is (különösen a hangsúly tekintetében, de más vonalakon is) a kudimkari nyelvhasználatot vették alapul. A mai permják irodalmi és hivatalos nyelvben tehát olyan alakok használatosak, mint: o-lase 'voltak' (251), Ijini 'lőni' (278), tev 'tél' (44), po'vni 'félni' (uo.), (újabb [?] orosz jövevényszavakban azonban: stul, stwlse, stwlis, stwllez, ül. motvv ; moti'ven 45. 1.). Az egységes permják irodalmi nyelv születési éve tehát 1927; normáinak megállapítása persze hosszabb időt vett igénybe. Az Z ~ v-s alakokat használta már 1927-ben NYOBDINSA VITTOB (= V. A. SZAVIN) „Rajiri" ('A paradicsomban') c. komi-zürjén nyelvű vígjátékának permják nyelvű fordítása, és azóta ez a nyelvhasználat általános lett az irodalomban (így A. N. ZTJBOV, M. P. LIHAOSOV, F. G. TARAKANOV és más írók és költők műveiben), és természetesen az iskolákban is. Hasznos a permják nyelvtani irodalom bibliográfiája (51—54), de ez csak a könyvalakban megjelent munkákat sorolja fel és nem idézi a folyóiratokban megjelent cikkeket. Külön paragrafust szentel a nyelvtan a vil- nóvutó inyvai hangalakjának (49); mint már fentebb említettük, itt az irodalmi vile-nek inyvai vive > vve felel meg, így: magánhangzós tő után: irod. pu-vile 'fára' ~ I. *pw-vive > pwvve, ke'rku-vile 'a házra, a ház fölé' ~ I. ke'rkuvve ; mássalhangzón végződő tő után egyszerű -ve-t találunk: ib-vile 'a mezőre' ~ I. *ib-vive > *ibvve > i'bve. Itt tehát a vile névutóból valóságos rag lett, amely az i'bve féle alakokban az allativus -ve alakjával teljesen egybeesett; a jelentést adott esetben csak az összefüggés alapján lehet megállapítani. 3. A fonetikai rósz behatóan és világosan tárgyalja a hangok képzésmódját, a fontosabb hangtani jelenségeket és részletesebben a hangsúly kérdését. Ez az utóbbi ti. fontos szerepet játszilt a déli és az irodalmi permjákban alaktani és jelentéstani szempontból egyaránt (mint erre már fentebb a 197. lapon utaltunk), úgyhogy egy permják szótárnak komoly hiánya, sőt hibája, ha elmulasztja a hangsúly jelölését. Strukturális szempontból jelentősek az ebben a részben közölt statisztikai kimutatások. A permják irodalmi nyelv 35 fonómája közül a magánhangzók és mássalhangzók aránya 41% : 59%. Ezen belül az egyes hangok frekvenciája százalékokban: e (9,7), a (7,9), i (6,0), i (5,9), o (5), e (4,5), u (3,2) (a számok nem egészen pontosak, összegük 42,2%, a fenti 41%-kal szemben). A mássalhangzók frekvenciája (szintén %-ban) a következő: s (8,6), n (6,5), k (4,7), t (4,7), m (4,1), r (3,6), Z (3,5), v (3,4), é (3,1), té (2,5), d (2,4) stb. Legkisebb arányszámban a dz, té, d', l, d'z, £, z, { hangok szerepelnek (az adott sorrendben). Az itt közölt számok bizonyos mértékben eltérnek a CoBpeMeHHbiK KOMH H3HK 35. lapján közölt adatoktól (ezekre vonatkozólag 1. NyK. LXIV 414—5). Nagyobb az eltérés az n-nél (itt 6,5%, ott 5,5%) és az s-nél (8,6, — ott 8,0%). A komi-zürjén állapottal összehasonlítva ezeket a nyelv struktúrája szempontjából tanulságos adatokat, a következő képet kapjuk: a komi-zürjenben is hasonló a magánhangzók és a mássalhangzók aránya, nevezetesen 42 : 58; ott is leggyakoribb magánhangzók az e, a, i, a mássalhangzók közül azonban ott az n, s, s, m. Tanulságos a magánhangzók eloszlása a permjákban egyfelől a) a tőszótagokban és az ezekhez számítható nem-produktív képzőkben, másfelől b) a (tehát nem első szó-