Nyelvtudományi Közlemények 66. kötet (1964)

Tanulmányok - László Gyula: Az uráli őshaza kérdéséről 179

180 ISMERTETÉSEK - SZEMLE jegyzékében is kívánni valók vannak. Erre mutatott rá — könyvem méltatása után — INGRID SCHELLBACH is (FU'F. XXXIV, 245). Nem szeretném ennek ódiumát nyelvész lektoraimra hárítani, mert ők elsősorban tartalmi szemszögből szóltak hozzá munkámhoz. 2. Az életföldrajzi következtetésekhez fűződik ZÓLYOMI BÁLINT hozzászólása. Amit mond, teljes egészében el kell fogadnom, hiszen ő a pollenkutatás legkiválóbb szakembere, magam pedig csak néhány munkán keresztül tudtam az eredményeket használni. Bár ZÓLYOMI BÁLINT megjegyzéseinek nyomán szövegemben több fogalmazásbeli és ténybeli javítást kell tennem, ezek — úgy látom — nem olyan jellegűek, hogy az általam felvázolt megoldás alapjait érintenék, sőt arra is alkalmat adnak, hogy bizonyos következtetéseket még tovább fűzehessek. Két lényeges megállapításához a következőket fűzném hozzá: a) A Káma mente az uráli nép kialakulásának idejében, tehát az őskőkor végén és az átmeneti kőkorban nem volt lakhatatlan, sőt bizonyos fokig az életkörülmények jobbak voltak itt, mint a szvidériek területén. Ez így van, s magam is több helyen írtam könyvemben az ide felvándorolt steppei vadászokról. Fogalmazásom tehát pontatlan volt, s helyette a következőképpen javítom át szövegemet: ,,A ma uráli-finnugor népek által lakott terület nagy részén még nem lakott ember abban a korban, vagy a Káma mentén csak átmeneti vadász-szállásokon telepedett meg, de ezek műveltsége nem előde az itt jóval később feltűnő sigiri és fésűskerámiás nép anyagi műveltségének." Ezzel a fogalmazással lényegében ugyanoda jutottam el, ahová a Káma mentének település történetét kutató régészek (Indreko, Brjuszov, Rauschenbach, Bader, Oborin) is eljutottak, akik egyeznek abban, hogy az átmeneti kőkori vadászoknak semmi közük a később az Uraiban felbukkanó Sigir műveltséghez, mégkevésbé az uráli fésűskerámiás népességhez. ZÓLYOMI BÁLINT ugyan azt írja, hogy növényföldrajzi alapon egyaránt feltehető ÍX Volga—Káma—Urál vagy a Riga—Oka terület, ámde ezt a megállapítását már nem a régebben felhasznált növénynevek által jellemzett fajtákra alapítja, hanem arra, amit én is tekintetbe veszek. Nem arról van ugyanis szó, hogy a Káma mente mai növényföldrajzi határai az uráli korban kissé mások lehettek, mint most, tehát a mai térkép alapján levont következtetések kisebb eltolódásokkal helyesek lehetnek, hanem arról, hogy a Káma mente növénytakarója abban a korban teljesen más volt (vö. erről Ostort. 57—61. stb.). Az a növényföldrajzi állapot, amelyet az eddigi nyelvészeti életföldrajzi munkák alapul vettek, csak az időszámításunk előtti 1000 tájától figyelhető meg ezen a tájon, ekkorra pedig már nemcsak az uráli egység bomlott fel, mégpedig évezredekkel korábban, hanem a finnugorok is törzsekre szakadtak. b) ZÓLYOMI BÁLINT másik lényegbevágó megfigyelése, hogy a világos aljnövényzetű fenyvesek és nyíresek nemcsak a NEUSTADT által megrajzolt Riga—okai sávra voltak jellemzők, hanem ez a sáv elnyúlt az Urálig, sőt át is lépte azt. Nézzük: miként hat ki e tétel feltevéseim megfogalmazására. Kérdésünk továbbra is az: van-e ebben a sávban olyan egységes régészeti műveltség, amelynek utódai a szamojéd finnugor népek régészeti műveltségének alapjaivá váltak. A felelet — a megváltozott földrajzi sávot illetően is — ugyanúgy hangzik, mint a szűkebbnek gondolt területen: egyetlen ilyen zárt műveltség van, a szvidéri. Ellenben a területnek e kibővítése magyarázhatja a szamojédok ós az obi-ugorok keletre való vándorlásának útját: ugyanolyan növényföldrajzi környezetben vonultak, mint amilyenben életkörülményeik (vadászat, halászat stb.) kialakultak. Ezek után lehetséges az is, hogy nem ellenséges nyomás (tardenoisiak) miatt kellett elhagyniuk szállásterületüket, hanem valamilyen más okból (túlnépesedés?) folytatták azt a vonulást, amelyet Közép-Lengyelországtól az Okáig nyomon követhetünk. A közép- és észak-lengyelországi őshazára vonatkozólag Kniezsa Istvánnak a Nyelvtudományi Társaságban tartott előadásomhoz való hozzászólásában értékes adatokat kaptunk. Ő ugyanis kifejtette, hogy a lengyel nyelvészek e terület legrégibb lielynévi rétegét finnugorból magyarázzák, és a fésűs kerámia elterjedésével egyeztetik. Feltevésem megfogalmazása után mód nyílik arra, hogy ezt a helynévi réteget még sokkal korábbról, a szvidéri időkből keltezhessük. Visszatérve ZÓLYOMI BÁLINT bírálatára, megnyugtató volt számomra, hogy a pollen vizsgálat eredményeinek felhasználásakor nagyjából helyes irányban tapogatóztam, amit megerősít az a megjegyzés is, hogy az eredmények „botanikus szemszögből nézve lényegükben megalapozottak, csupán egyes részletek módosítandók". Ezeket a módosításokat — s ez vonatkozik kisebb megjegyzéseire is — adandó alkalommal végre is fogom hajtani. * Üjból szeretném leszegezni, hogy feltevéseimet azzal a szándékkal foglaltam könyvbe, hogy velük s a körülöttük kialakuló vitával közelebb jussunk az uráli és a finnugor nyelvcsalád őstörténetéhez. Éppen ezért örvendek minden olyan hozzászólás-