Nyelvtudományi Közlemények 66. kötet (1964)

Tanulmányok - László Gyula: Az uráli őshaza kérdéséről 179

ISMERTETÉSEK - SZEMXE 179 hogy érzékeltesse a nyelvtudomány, különösen a finnugor nyelvészet művelésének előretörését észt nyelvrokonainknál. Befejezésül köszönetet mondok észt barátainknak azért a rendkívül meleg, a nyelvrokonság tudatától és az őszinte barátság érzésétől áthatott fogadtatásért, melyben részesítettek. SZABÓ LÁSZLÓ Az uráli őshaza kérdéséről Őszinte köszönettel tartozom LAKÓ GYÖBGYnek és ZÓLYOMI BixiNTnak „Őstörté netünk legkorábbi szakaszai" című könyvemről írt bírálatukért. Higgadt ítélettel és tudományáguk mély s alkotóként művelt ismeretével szóltak hozzá könyvemnek éppen azokhoz a részeihez, amelyekben — mint régész — csak kívülállóként tájékozódhattam. Több olyan meggondolást vetettek fel s több olyan tényt fogalmaztak meg, amelyeket könyvem munkapéldányába —- később talán újabb magyar vagy idegen nyelvű kiadásába — örömmel veszek át. Ügy látom azonban, hogy e kiegészítések pontosabbá teszik ugyan feltevéseim megfogalmazását, de alapjában érintetlenül hagyják vitára bocsátott tételeimet. Ennek bizonyságául röviden sorra veszem a két, nagyértékű hozzászólás legfontosabb megállapításait. 1. LAKÓ GYÖRGY joggal figyelmeztet arra, hogy nem tisztáztam az őshaza szónak a nyelvészeti irodalomban használt jelentését, és rámutat, hogy az uráli, illetőleg a finnugor őshaza helyét kereső nyelvészek (az előbbiről valóban csak N. SEBESTYÉN IBÉN nagy körültekintéssel írt dolgozata szól) azon területet igyekeztek meghatározni, amelyen az uráli, illetőleg a finnugor népek a szétválásukat közvetlenül megelőző időkben laktak, jómagam pedig az uráli nép kialakulásának helyét keresem. Ezért LAKÓ GYÖBGY úgy véli, hogy a két felfogás között nincsen olyan szakadék, mint amilyent jelzek. Bár magam örvendenék legjobban, ha vitára bocsátott tételeim egyeztethetők lennének az elődök nagyra becsült munkásságával, úgy látom, hogy — legalábbis egyelőre — erre nincs alap. Röviden kifejtem azt is, hogy miért. Jól tudom, hogy az őshaza, illetőleg a legkorábbi szállásterületek földrajzi elhelyezkedése egy jottányit sem változtat a nyelvészetnek az uráli és a finnugor nyelvi rokonságot illető gazdag eredményein. Nemcsak hogy nem változtat, hanem rajtuk alapul. Mégis bizonyos jelentősége van a szállásterületek meghatározásának, mert az ott talált régészeti emlékek gazdagíthatják az anyagi és a szellemi műveltségről alkotott képünket, és szilárdabb időrendet adhatnak e népek őstörténetének, a szétválások és más népekkel való érintkezések korának megállapítása útján. Az életföldrajzi jelenségek alapján (erről még szó esik a következőkben) a Riga— Oka környékére meghatározott első szállásterület legrégebbi műveltségét, a szvidérit, nyomon követhettük keletre, utódainak útját pedig a mai finnugorok lakta területre. Ellenben semmi olyanféle jelenséget nem ismerünk a régészeti anyagban, hogy ez a műveltség még az uráli korban felvándorolt volna a Káma mentére, hogy később innen népesítse be a szamojéd és a finnugor területeket, részben visszavándorolván oda, ahonnan elindult. Ám erre az lehetne a felelet, hogy hátha téves a feltevés, és a Káma mentén alakult ki az uráli korban olyan műveltség, amelyet nyomon követhetnénk a szét vándorlás irányában. Ilyen műveltség azonban nincs. Semmi nyoma az elég bőven ismert régészeti anyagban annak, hogy a Káma mentén ilyen korán kialakult volna valamiféle egységes műveltség, még kevésbé annak, hogy innen nagyméretű szétrajzás indult volna meg. Egyetlen érvéként az úgynevezett Sperrings kerámia szolgálhatna, amely egyaránt meglenne az Uraiban és a balti területeken. Nemrégiben LTJHO profeszszorral beszélhettem meg ezt a kérdést. Ő a fésűs kerámia legjobb ismerője, s módjában volt a szovjetföldi régészeti anyagot is eredetiben tanulmányozni. A Sperrings kerámiát illetően azt közölte, hogy az Uraiban nincs meg; amit annak véltek, csak távolról hasonlít hozzá, nincs közvetlen kapcsolatban vele, s egyébiránt is sokkal későbbi, mint a nyugati Sperrings edényművesség. A Káma menti őshaza feltevése tehát a régészet szemszögéből tekintve meddőnek, bizonyult, s az életföldrajzi vizsgálatok is erre az eredményre vezetnek. Ezért nem tudom magamévá tenni LAKÓ GYÖRGY áthidaló javaslatát. Igazat kell adnom LAKÓ GYÖBGYnek, hogy a nyelvészeti szakkifejezések értelmezésében és szabatos használatában, valamint — főként a finn nyelvű — irodalom 12*