Nyelvtudományi Közlemények 65. kötet (1963)

Tanulmányok - Hazai György: L. Fekete–Gy. Káldi-Nagy: Rechnungsbücher türkischer Finanzstellen in Buda (Ofen) 1550–1580 486

436 ISMERTETÉSEK — SZEMLE Rechnungsbücher türkischer Finanzstellen in Buda (Ofen) 1550-1580, Türkischer Text Herausgegeben von L. FEKETE und GY. KÁLDY-NAGY. Budapest, 1962. Verlag der Ungarischen Akademie der Wissenschaften. 839 1. 8° Budai török számadáskönyvek Közzétette FEKETE LAJOS és KÁLDY-NAGY GYULA. Budapest, 1962. Akadémiai Kiadó. 839 1. 8° FEKETE LAJOS akadémikus jóvoltából újabb kitűnő hódoltságkori forráskiadvány kerül a kutatók kezébe. A mű azonban nemcsak új anyagot mutat be, hanem az eddigi kiadási elvektől eltérve új kiadási gyakorlatot is vezet be. Ez utóbbi úttörő kísérletnek számít. Az oszmán-török források feltáróinak és közreadóinak számos kutatási igényt kell szem előtt tartaniuk és összhangba hozniuk. Az új forrásra egyaránt kíváncsi a belföldi és a külföldi tudós, az, aki a kötetet a magyar történelem szempontjából vizsgálja, s az is, aki a Kaukázustól Észak-Afrikáig terjedő Oszmán Birodalom bonyolult apparátusának problémáit kutatja. A török források feltárásának és kiadásának ügye azonban nemcsak az egykori Oszmán Birodalom utód- vagy peremállamainak történészeit érinti. Fontos forrásanyag ez az egyes nyelveket ért török nyelvi hatás, a történeti dialektológia és névkutatás problémáit boncolgató nyelvész számára is. A forrásigények vázlatos áttekintése is mutatja, hogy a forráskiadási munkának ezzel való összhangba állítása milyen bonyolult feladatot jelent. FEKETE LAJOS akadémikus gazdag gyakorlatra támaszkodva, évtizedek óta foglalkozik a török források kiadásának elvi problémáival is (vö. KCsA I. Kiég. köt., 1939, 503—514; MNy. LVII, 319—325; Historicky Őasopis X [1962], 90—100). Az új forráskiadványban e tevékenységének újabb jelentős állomását, a kikristályosodott elvek gyakorlati megvalósulását kell látnunk. A forrásanyag két kötetben való megjelentetése merész újítás: kísérlet a honi és nemzetközi tudomány érdekeinek összehangolására. A német nyelvű kötet a forrásanyagot arab betűs szöveggel mutatja be. Ezt követi a szerzők értékelő tanulmánya, továbbá a földrajzi, személynóvi index ós a tárgymutató. A magyar kötet a források fordítását, a szerzők tanulmányait, továbbá a mutató-részt tartalmazza. Két egymástól lényegében független kötet, egyik a turkológus, másik a magyar történész ós nyelvész rendelkezésére bocsátva. A forrás kiadóját így csak a törökül ós magyarul nem tudó idegen kutató részéről érheti szemrehányás, mások igényei maradéktalanul kielégítést nyernek. Jelentős többlet ez az előző forráskiadványokhoz képest, amikor a kutatók jelentős csoportja, így vagy úgy „rosszul járt". A kiadvány fordítási technikája, átírási rendszere is jelentős segítséget nyújt a kutatónak az egyes adatok kihámozásában, értékelésében. Talán török nyelvtörténeti szempontból lehetne néhány problémát felvetni. A szerzők alapelvül fogadták el, hogy a török szavak átírásában a korabeli ejtést tekintik kiindulópontul. Ennek megállapítása nem kis nehézségbe ütközik, hiszen az arab írás éppen a leglényegesebb nyelvtörténeti mozzanatokat, a vokalizmus fejlődését, a magánhangzóilleszkedósnek a tőmorfómák belsejében, ül. a kötött morfémák rendszerében való alakulását rejti el előlünk. E kérdések megoldásában egyre nagyobb szerep jut az át írásos emlékek vallomásának. Ennek tanulságai pedig a történeti forráskiadásnál is értékesíthetők. így például egyes kötött morfémák (-U, -dzi, -mis) esetében e korban még minden bizonnyal a régi, azaz a két alternánsos állapotot kell kiindulópontul venni. Az arab írás ez esetben tehát bizonyos fokig még hű tükörképe az egykorú fonetizmusnak. Ez a szempont érvényesült a Dzsebelü, Küláhlu, Küpelü nevek átírásában. Az újabb állapot be vetítését érezzük azonban a Furundzsu, Kűrkdzsü, Durmus alakoknál, ahol még minden bizonnyal az archaikus Furundzsi, Kürkdzsi, Durmis alakokkal kell számolni. A nyelvi háttér pontosabb megközelítését talán elősegítené a Zajaczkowski-fóle átírási rendszer (vö. A. ZAJACZKOWSKI, Études sur la langue vieille-osmanlie, I, Krakow, 1934. XXIII—XXVI) alkalmazása, amely a helyesírástörténeti igényeket is szem előtt tartja (1. pl. a Bügürdelen ~ Bügürdelán névnár esetét, ahol a nyelvi hátteret szemléletesebben rögzítené egy Bügürdälän ~> Bügürdälän átírás).