Nyelvtudományi Közlemények 65. kötet (1963)
Tanulmányok - Fábián Pál: A magyar nyelv értelmező szótára 483
ISMERTETÉSEK — SZEMLE 485 » olvasása közben egy helyben topogást, nem uralkodna el rajtunk a hajszálfinom értelmi árnyalatok latolgatása közben a kétely: valóban mást jelent-e a taglalt szó mindazon esetekben, amelyekben a szótár ezt állítja róla? De nemcsak az értelemárnyalatoknak minden eddiginél finomabb elemzésével több az ÉrtSz. elődeinél, hanem azzal is, hogy az egyes jelentéseket stilisztikailag is minősíti. Szótárunk a szavakat és az egyes jelentéseket hat szempontból jellemzi: 1. jelentésbeli viszony szerint: átvitt ; 2. időbeli elterjedtség szerint: elavult, régi v'. régies, elavulóban, a szocializmus építése előtti, új ; 3. szakmai szempontból: Állattan, Építészet stb.; 4. egyéb nyelvi rétegekre utálva: népnyelvi, tájnyelvi, argó ; 5. stílusnem szerint: gyermeknyelvi, hivatalos, sajtó ; 6. stílusbeli árnyalatokra utalva: bizalmas, durva, finomkodó, gúnyos, hangulat festő, hangutánzó, helytelen, irodalmi nyelvi, kedveskedő, költői, ritka, rosszalló, szépítő, tréfás, túlzó, választékos. — A stílusminősítéseket árnyalják vagy bizonyos fokig pótolják az értelmezésbe ágyazott, s a szavak érzelmi telítettségére utaló megjegyzések, illetőleg a minősítéseket megszorító határozószók (néha, gyakran stb.). A nyelvi jelenségek sokfélesége, az átmenetek végtelen gazdagsága, az egyéni értékelés különbözőségei miatt talán egres minősítéseket nem érzünk tökéletesnek. Ám ilyenkor arra kell gondolnunk, hogy a Szótár nem az esetlegességek, nem a szinte nem is létező szubtilitások boncolgatására, hanem a közösségben élő tipikus megragadására törekedett. S ha így szemléljük a minősítéseket, kifogásunk alig lehet: a szótár lelkiismeretesen jelzi minden jelentés stílusértékét, ha ilyen közösségileg él. — A nyavalya szó esetében például így: 1. (nép) Főleg belső kór, betegség; 2. (átv. nép v. biz, kissé durva) Tág. ért. baj, nehézség, kín j j a. (átv. rég, irod) Vmit fejlődésében akadályozó, sorvasztó, pusztító jelenség, körülmény, ok, baj, rákfene; 3. (nép) epilepszia, nyavalyatörés; 4. (rég) Váltóláz, hideglelés; 5. (átv, ritk) Megrögzött v. csökönyös szokás, rigolya, rögeszme; 6. (átv. durva) . . . kellemetlen, bosszantó valami; 7. (durva) Indulatos beszédben, főleg szitkozódásban, elhomályosult jelentéssel. — A nyereg szó a szótárnak szakmai nyelvi szempontú gondosságát mutatja: 1. a ló nyerge; 2. (átv) Rendszerint szólásszerű kapcsolatokban . . . nyeregben érzi magát stb.; 3. Kerékpáron, traktoron, vontatón .'. . ülés; 4. (Földr) Hegynyereg; 5. (Bonc) orrnyereg; 6. Szemüvegen, távcsövön... az orrnyereg formája szerint meghajlított pánt; 7. (Zene) Vonós hangszereken a nyak felső, legkeskenyebb végén keresztben fekvő kis léc; 8. (Műsz) Nagyon sokféle szerepű... szerkezeti elem v. alkatrész | \r&. (Bány) . . . nyereg (1) formájára emlékeztető módon kiemelkedő boltozat . . .; 9. (Ép) Tetőgerinc. — Új értelem kialakulására hívja fel a figyelmet a szótár például tanács szavunk szócikkében: ... 4. A Szovjetunióban és a népi demokráciákban a népképviseleti alapon felépülő államhatalom igazgatási szervezetének egy egysége. A verseny szó 1. jelentésének árnyalata (új) jelzéssel: Munka verseny. — Jelentések elavulására is számos példát idézhetünk a szótárból: nyelvezet 1. (elavulóban) Egyéni nyelvhasználat; 2. (rég) Stílus. Vagy (rég) minősítéssel szerepel a szótárban a vívás 2.: Vminek az ostroma, vmiért támadva vívott harc, csata. E sajátságai révén az ÉrtSz. — jóllehet leíró jellegű munka — mégsem statikus, hanem dialektikus: használója előtt kibontakozik belőle a nyelv szókincsének miden irányú mozgása: jelentésváltozások révén új értelemárnyalatok születése, szavak kihalása, tájszóknak benyomulása a köznyelvbe stb. S így az előtt, aki csak egy kicsit is látni tud a szavak mögé (és ki nem tud?) kirajzolódik a magyar társadalom múltjának egy része, egész jelene, sőt bizonyos fokig még jövője is. Igen nagy jelentőségű az ÉrtSz. nyelvtudományi, lexikográfia-elméleti szempontból is. Az ÉrtSz. szerkesztői kikísérletezték a szótárírás módszereit, tömérdek tapasztalatot gyűjtöttek. A módszereknek és a tapasztalatoknak a birtokában viszonylag könynyebb lesz már újabb szótárak megírása. Annál is inkább, mivel a szerkesztő közösség külön kiadványban összefoglalta az ÉrtSz.-ban követett elveket, s niegírta a szótár készítésének egész históriáját. Az ORSZÁGH LÁSZLÓ szerkesztette ,,A szótárírás elmélete és gvakorlata A Magyar Nyelv Értelmező Szótárában" című munkára gondolunk (Akadémiai Kiadó. Budapest, 1962. NytudÉrt. 36. 82.), amely egyben alapkő is: az eljövendő szótárak mind erre fognak építeni szerkesztői elveik kidolgozásakor. Tudomásunk szerint az MTA Nyelvtudományi Intézete már megindította a kis értelmező szótárnak, a magyar Larousse-nak munkálatait, sőt más szótárak (pl. szinonimaszótár) írása is tervbe van véve. A Magyar Nyelv Értelmező Szótára utolsó kötete tehát voltaképpen nem vége semminek, inkább azt jelenti, hogy végre nincs akadálya lexikográfiánk európai színvonalra való fejlesztésének. FÁBIÁN PÁL
