Nyelvtudományi Közlemények 65. kötet (1963)

Tanulmányok - Erdélyi István: Osztják (chanti) hősénekek 482

482 ISMERTETÉSEK — SZEMLE kölcsönzött emberfeletti lények, pl. az ördög, a földön járó isten, az angyal sem, de az utóbbiak szerepe az előbbiekéhez mérten elenyésző. Gyakori motívum a hármas szám: a királynak vagy a szegény embernek három fia vagy három lánya volt, az öreg embernek három cipója volt, a három leány három ágy káposztát ültetett, az erdőben sétáló kislánynak három medvével volt kalandos találkozása stb. A gyűjtemény értékes nyelvészeti szempontból is. Az egész mesegyűjteményt a nyugati vót nyelv járásterület következő falvaiban jegyezte fel a szerző: Lempola, Kattila, Kőrvőttula, Mati, Luuditsa. A legnagyobb mennyiségű mesét: több, mint a gyűjtemény egyharmadát, Lempolában jegyezte fel, azaz olyan faluban, melynek nyelv a nyelvjárási sajátosságok szempontjából is érdekes. A lempolai szövegek egyik érdekes nyelvjárási sajátossága a diftongizálódás, mely nemcsak a több nyelvjárásból ismert o > uo, e > ief ö > üö változásra, azaz nemcsak a középső nyelvállású hosszú magánhangzók diftongizálódására vonatkozik, hanem igen gyakran találunk más nyelvjárások ä-je helyett eâ diftongust, pl. . . . kersàjtâ '. . . kerjaja': . . . ärme'äka ... '. . . sabaga . . .'. A mesék szövegének fonetikai átírása a hagyományos jelölési rendszerrel történik, minden nyelvészeti igényt kielégítő pontossággal, de kerülve a fölösleges mellékjeleket. Ahogyan a vót nyelvvel együtt kihal a vót népdal, ugyanúgy veszendőben van a vót népmese is. Már nem élő műfaj náluk a mese, nincsenek gyerekek és fiatalok, akinek az öregek vótul mesélhetnének, mert csak az öregek tudnak vótul. A szerző tehetséges öreg mesélői közül néhányan már a könyv megjelenése előtt, néhányan pedig azóta — meghaltak. így e meséket irodalmi, néprajzi és nyelvészeti érdekességükkel, sajátos levegőjükkel és nyelvük ősi zamatával együtt ARISTE mentette meg a pusztulástól. SZABÓ LÁSZLÓOsztják (chanti) hősénekek REGULY A. és PÁPAY J. hagyatéka. III. kötet (1. füzet). ZsiBAl M. hagyatékából közzéteszr FOKOS DÁVID. (A Reguly-könyvtár 3. kötete.) Budapest, 1963. Akadémiai Kiadó. 170 !.. ,,A leglelkesebb rokonságkutató magyar tudós", Reguly Antal osztják népköltészeti hagyatékának kiadása a vége felé közeledik. Reguly 17 123 sornyi gyűjteményéből PÁPAY JÓZSEF (Osztják népköltési gyűjtemény. Budapest—Leipzig, 1905) 4817 sort, FAZEKAS JENŐ (Eszalri-osztják medveénekek. Budapest, 1943) 185 sort, ZsntAi MIKLÓS pedig (Osztják hősénekek I. Budapest, 1944 és Osztják [chanti] hősénekek II. Budapest, 1951) 8345 sort jelentetett meg. A még fennmaradó 3776 sort kitevő két énekből az elsőt, a Uort ar (äter eri) — Sämyu uort lu arl (Fejedelem-ének. Az Aranyfejedelemnek ő éneke) címűt 1346 sor terjedelemben most tette közzé FOKOS DÁVID. Örömmel vesszük tudomásul, hogy a második (2430 sor) megjelentetésére is hamarosan sor kerül, s így ,.a legmostohább sorsú" hagyaték kiadásával a magyar nyelvtudomány lerója régi, égetőadósságát. Reguly gyűjtőútja óta több mint százhúsz év telt el. A nagyérdemű megfejtőn, Pápay Józsefen kezdve a hagyaték kiadását szívügyének tekintő Zsirai Miklóson folytatva Fokos Dávidig mennyi kutatómunka van ezekben a szövegkiadásokban ! De végül is

— remélhetőleg a szintén hamarosan megjelenő Reguly-szótárral együtt, melynek megjelentetését épp a teljes szövegkiadás késlelteti — pontot tehetünk a Reguly-hagyaték végére (kár, hogy az Osztják Népköltési Gyűjtemény ritka, nehezen megszerezhető !), s átnyújthatjuk a kutatóknak (nyelvtörténészeknek, összehasonlító nyelvészeknek, művelődéstörténészeknek, etnográfusoknak, folkloristáknak és irodalomtörténészeknek) ezt a nagybecsű, talán eddig nem is kellőképpen értékelt anyagot. Reguly énekeinek tudományos jelentőségét nem kell különösebben hangsúlyoznunk. Népköltészeti anyaga a ma már kihalt (sőt Pápay idejében is már kihalt) szigvai osztják nyelvjárásból származik, s régiségénél fogva mintegy nyelvemlék számba megy. A szöveg archaikus jellegénél fogva sok olyan kifejezést, szót és szerkezeti megoldást tartalmaz, amely az újabb népköltési gyűjteményekben és szótárakban nem fordul elő. FOKOS DÁVID ezen 111/1. füzet anyagának közzétételét kitűnően oldotta meg. Az egész éneket lefordította németre (természetesen Pápay magyar fordítása alapján). Nagyon helyesen azt az elvet követte, hogy a német fordításnak nem annyira „szószerintinek" kell lennie, hanem inkább érthetőnek. Ezen a téren bizony a régebbi Reguly-