Nyelvtudományi Közlemények 65. kötet (1963)
Tanulmányok - Lakó György–Zólyomi Bálint: László Gyula, Őstörténetünk legkorábbi szakaszai 473
476 ISMERTETÉSEK — SZEMLE sel = Würm) eljegesedésre. 5 A könyvben tárgyalt őstörténeti kérdések kiindulási alapjául természetesen a szerzőnek mindenképpen az utóbbinak a térképét kellett volna közölnie, bármelyik újabb összefoglaló quartargeológiai munka alapján. Az utolsó eljegesedés folyamán ugyanis az észak-európai jégtakaró délkeleti határa nem sokkal terjedt túl a mai Balti-tenger környékén, csak a Volga forrásvidékéig jutott el; északkeletnek a Pecsora torkolatvidéke felé vonult, úgyhogy az Uralnak is csak az északi része volt eljegesedve.6 Az utolsó, azaz a Valdáj jégkorszakban Nyugat- ós Közép-Szibéria — legészakibb, részeit ós a dél-szibériai hegyvidéket kivéve — jégmentes volt, bár örökké fagyott talajjal de azon törpecserjés tundrával, erdős tundrával és erdős sztyeppéi, sztyeppéi. A szibériai tajgaerdő zónája ekkor a Bajkál környékére és a Léna—Amur vidékére korlátozódott.7 A történeti növényföldrajzban közismert, hogy a Valdáj-el jegesedés folyamán az ázsiai szélső kontinentális flóraelemek — kelet—nyugat irányú vándorlással — nemcsak Kelet-Európa, hanem Közép-Európa közeli jégmentes területeit is elözönlötték (vö. már GAMS, 1935). Mindebből az következik, hogy az uráliaknak általában a Volga—Káma—Urál vidékére tett ősi szállásterülete az utolsó jégkorszakban nem volt eljegesedve (a maximális Dnyeper eljegesedés idején is csak részben), sőt még a jégtakaró szélétől is messzebb esett, mint a LÁszLÓtól feltételezett ősi szállásterület, ti. a szvidóri átmeneti kőkorszaki műveltség területe. A beerdősödés sem kezdődött oly későn, mint azt LÁSZLÓ véli. Ősföldrajzi indokokkal tehát nem cáfolható a Volga—Káma—Urál vidéki ősi szállásterületre vonatkozó feltevés (vö. LÁSZLÓ, 8., 51., 66. és 189. 1.). 2. LÁSZLÓ „tajga" megjelölésén mindenütt „szibériai tajga" értendő (Pinus cembra, ill. sibirica, Abies8 sibirica, Picda obovata, Larix sibirica dominánsokkal). De figyelembe kellett volna vennie, hogy „európai tajga" is van és volt már az ős- és az óholocónben is (az előbb említett fafajok fokozatosan elmaradnak, és nyugat felé a Picea excelsa — ma érvényes nevén Picea abies — veszi át az uralkodó szerepet). A szibériai és az európai tajga két lucfenyő9 faja növényrendszertani szempontból közel áll egymáshoz és — a Pinushoz, valamint a Betulához hasonlóan — közös szóval van jelölve a legtöbb finnugor nyelvben (finn, észt, lapp, mordvin, cseremisz, zűrjén, votják, vogul, osztják), sőt a szamojédban is.10 Minderre LÁSZLÓ is utal a 64. lapon, de később e tényt mellőzi. Kimaradt az utalás (a 66. lapon) arra, hogy a cirbolyafenyő obi-ugor és szamojéd nevének megfelelője a zűrjén nyelvben és — jelentésváltozással — a votjákban is megvan, úgyszintén a Larix nemcsak a zürjónben, hanem jelentésváltozással („félig elszáradt fiatal fa") a finnben is (i. m. 21. és 19. 1.). Mint a pollenanalízis (palynológia) művelője, sajnos, nem vonhatok le a Neűstadtféle „ősholocén" (1. alább) pollenspektrum térképből ós az annak alapjául szolgáló egyes feldolgozások részletes ismeretéből sem olyan határozott következtetéseket, mint LÁSZLÓ GYTXLA. A földtörténeti utolsó jégkorszak és a holocén átmenetének idejében ugyanis a fenyő—nyír (Pinus—Betula), azaz „világos aljú fenyőerdők" övezete, amelyben mind a szibériai tajga, mind pedig a közép-európai széles lombú elegyes erdők fái hiányoztak (vö. LÁSZLÓ, különösen a 69. lapon), kisebb-nagyobb időeltolódással jóval nagyobb területen alakult ki, mint azt LÁSZLÓ egyedül Neustadt idézett térképe (62.1.) alapján oly határozottan következtette. Ez a típus nyugat—délnyugat felé jóval tovább terjedt (vö. FIBBAS, 1949), és kelet felé nemcsak a Volga vidékóig, hanem azon túl is, egészen 8 A Valdáj jégkorszak kezdete az előző módon való azonosítás alapján 117 000, de a legújabb radiocarbon vizsgálatokból extrapolálva következtethetően mintegy 70 000 esztendővel ezelőtt volt. Utolsó jeges maximuma mintegy 22 000-re esik, vége pedig —- az északi szalagos agyag abszolút kronológiai és a radiocarbon vizsgálatok alapján — a Közép-Európában szokásos határmegvonás szerint — i. e. 8000. 6 Különben a könyv 125. lapján közölt 26. ábra, — az észak-európai tósáv térképe — jól mutatja a Valdáj eljegesedés egykori legnagyobb kiterjedését. 7 A legújabb kritikai összefoglalás FBENZELtől 1959—1960-ból van, 1. különösen az 1. térképmellékletet. 8 Abies = or. iiHXTa (jegenyefenyő). 9 Itt jegyezzük meg, hogy a régi nyelvészeti jegyzékek és egyéb munkák — bizonyára az ingadozó latin szóhasználatra visszamenően — a lucfenyő, ill. -fenyves (Picea abies, ill. Piceetum) helyes 'Fichte', ill. 'Fichtenwald' fordítása helyett gyakran tévesen a 'Tanne', ill. 'Tannenwald' (Abies alba ós sibirica, ill. Abietum) nevet alkalmazzák. 10 Vö. N. SEBESTYÉN!.: FgrÉrt. 7. (1943): 13—4.1., ill. LEHTISALO, JurSamWb.177.1.
