Nyelvtudományi Közlemények 65. kötet (1963)
Tanulmányok - Lakó György–Zólyomi Bálint: László Gyula, Őstörténetünk legkorábbi szakaszai 473
ISMERTETÉSEK — SZEMLE 475 az egyes fák kiterjedésének a határa is nem tolódhatott el ugyanilyen hosszú időszak alatt? Ha pedig helyet változtathatott az uráli ősnép a jelzett időszak folyamán (azaz ősi szállásterülete valamikor az uráli egység felbomlását megelőző évezredekben lehetett N. SEBESTYÉN IRÉN felől akár pl. a Riga és az Oka között húzódó területen is), akkor miért kell N. SEBESTYÉN iRÉNnek a következtetéseit elvetnünk LÁSZLÓ GYULÁnak olyan megállapításai alapján, amelyek több ezer évvel korábbi időszakra (is) vonatkoz(hat)nak? Ügy tetszik tehát nekem, hogy a N. SEBESTYÉN IRÉN következtetései és a LÁSZLÓ GYULA megállapításai közti nagy különbség részben egyszerűen abból adódik, hogy LÁSZLÓ GYULA nem tisztázta az őshaza szónak a nyelvészeti irodalomban használt jelentését. Kétségtelen azonban, hogy N. SEBESTYÉN iRÉNnek és LÁSZLÓ GYULÁnak az uráli őshaza helyére vonatkozó nézete akkor is eltér egymástól, amikor mindkét kutató a nyelvészeti értelemben vett uráli őshazáról, azaz az uráli egység megszűnése táján elfoglalt őshazáról ír, ill. arra gondol. Megvizsgálva ugyanis egyebek közt az uráli nyelvek szókincsének azt a rétegét, amely növényföldrajzi következtetések levonására ad módot, LÁSZLÓ nemcsak az ún. uráli ősnép kialakulását teszi nagyjából a Rigától az Okáig húzódó területre, hanem szerinte itt történt meg azután az uráli ősnép szótválása is kb. i. e. 5000-től kezdve: „Egyrészt a finnugorság nyugati tömbje északabbra hatolt a középeurópai vegyes erdők északi határáig, a Baltikumtól a Volga-köiiyökig, másrészt az obi-ugor szamojéd szárny az Uraiba s azon túl telepedett meg" (69.1.). Úgy értem, hogy LÁSZLÓ a nyelvészeti értelemben vett uráli őshazát is elsősorban történeti növényföldrajzi okokból helyezi a Volga-könyök helyett a Rigától az Okáig húzódó területre. Ha ez így van, akkor nem tudom kétkedés nélkül követni őt. Az uráli és a finnugor őshaza helyére vonatkozó nézete alátámasztására LÁSZLÓ egyebek közt a szovjet pollenkutatás eredményeire hivatkozik. Ismereteim nem eléggé széleskörűek ahhoz, hogy a szerző ezen hivatkozásainak a helyességét meg tudjam ítélni. Átadom ezért a szót olyan szaktudósnak, aki erre hivatott. Befejezésül mindössze annyit jegyzek meg: LÁSZLÓ GYULA könyvéből az uráli népek ősi kultúráját illető kérdésekben sokat tanultam, de kívánatos lett volna, hogy a szerző a nyelvészeti terminus technikusok értelmezésére és szabatos használatára nagyobb gondot fordítson. Különösen szükség lett volna az uráli és a finnugor kor problematikájának világosabb elkülönítésére. Végül: gondosabb korrektúraolvasás útján elkerülhetők lettek volna a felhasznált művek jegyzékében található hibák is. *"J LAKÓ GYÖRGY LÁSZLÓ GYULA nagy jelentőségű, komplex módszerű szintézisét, mint a történeti növényföldrajz művelője, nagy érdeklődéssel olvastam és tanulmányoztam végig. Egyrészt azért, mert a történeti növényföldrajz saját kérdéseinek helyes megoldását szintén csak komplex módszereknek, azaz több határos tudományterület eredményeinek alkalmazásával remélheti (s a régészet-őstörténet ily módszerű kísérlete hasznos tanulságokat adhat), másrészt különösen azért, mert a vegetációtörténeti kutatás már régóta igényli és felhasználja a társadalomtudományi-régészeti kutatások eredményeit is. LÁSZLÓ GYULA könyvének befejező részében (196. 1.) hangsúlyozza, hogy szintézise „kísérlet", sok következtetése még vitatható. Magam — szakterületemnek megfelelően — csupán a növényföldrajzi vonatkozások megvitatására válla lkozhatom, és erre is csak azért, hogy a LÁszLÓtól konzekvensen megragadott helyes új iránynak, a pollenanalízis, illetve a palynológia eredményei felhasználásának továbbfejlődését elősegítsem. Mindenesetre a korrigáló és kiegészítő megjegyzések zöme eleshetett volna, ha LÁSZLÓ GYULA nemcsak néhány irodalmi forrást vagy szempontot illetően fordult volna hozzám, hanem ha a kézirat elkészülte utáni konzultálásra is igényt tartott volna. De mindjárt bevezetőben hangsúlyozni szükséges, hogy mindez néni érinti azt az alapvető érdemét, hogy a finnugor, ill. uráli őstörténet levezetése során nem az eddig szokásos módszer szerint, azaz a jelenlegi növényföldrajzi állapotból indul ki, hanem a vegetációtörténeti múlt megfelelő, ill. megfelelőnek vélt fejlődési szakaszaira és kialakulási területeire vetíti az uráliak, ill. a finnugorság életföldrajzi szókészletét, és ott vizsgálja a régészeti leletanyagot. Lényegesebb megjegyzéseim és kiegészítéseim a következők: 1. Az OBRUCSEV-féle észak-ázsiai eljegesedési térkép (56. lap, 7. ábra) a legnagyobb kiterjedésű eljegesedéssel járó jeges szakaszra, tehát az utolsóelőtti jégkorszakra (Dnyeper — Saale = Riss) vonatkozik,4 nem pedig az utolsó jégkorszakbeli (Valdáj = Weich-4 A Dnyeper jégkorszak a csillagászati számítások szerint mintegy 170 0CO évv i ezelőtt ért véget.
