Nyelvtudományi Közlemények 65. kötet (1963)
Tanulmányok - Sz. Kispál Magdolna: A vogul m elemű igenévképzők hang- és alaktana 253
A VOGUL m ELEMŰ IGENÉVKÉPZŐK HANG- ÉS ALAKTANA . 257 ß) Az m előtti vokális a: Szo. lappsriytam- 'umwickeln', kôimiftam'folgen', oimiytám 'sich flüchten', gu:l'tiypam 'zurückbleiben', iô%tiypa"m'kommen', i^'^^griypani- 'sich kehren', tnliypam 'einsinken', sè-lLUmndm 'werfen', ró xtuptdxtam- 'erwachen', pàtamlàm 'losgehen' (vö. a), tä'Hamlajn'sich verbreiten', pïlamlaîm- 'sich entzünden', k&samla'm- 'entglühen', tilamlam 'fliegen', surnlja'm- 'hörbar werden', kisy,ßla'm- 'pfeifen', rn"r\Grußla:m'rufen', mä'niyläm 'zusammenbündeln', ià:nifmàm 'aufwachsen'.""— FL. biifpàm- 'fliehen', iomantam- 'gehen', narmtaxtam 'sich (ins Wasser) stiessen', nëeymtaxtam 'sich binden', kxöntiflam- 'finden' (24). • f ) Az m előtti magánhangzó (redukált ués a egyaránt) rendszerint kiesik, ha az igenévhez személy- vagy esetrag járul, pl. Szo. nlmum, nlmy,ßt, filmen, ölynm (vö. nlum) 'sein', ôimatme (vö. ôimàHam) 'sinken' stb., EL. őlmammt (vö. ölum) stb. Néhány esetben azonban szóvégen áll az m, mégis vokális nélkül, közvetlenül járul a csonka tőhöz: Szo. inynm 'wandern', iáim 'weggehen' (vö. iàlum), nàr)ra\mm 'sich verschärfen', sältap^pm 'schlüpfen' (vö. sälLUm), tölifp^pm 'einsinken' (vö. tnliypam), tà-yycùpj>m 'hängen bleiben' (vö. táyyatam) ; lapjym 'aufstehen', säGap^pm 'erwürgen', pöka'p^pm 'zerplatzen'. — FL. öjm (vo. ôlum) 'sein', iö\mm 'gehen', iàlm (vö. Szo. idlum) 'ua.', hxö'tjcßäjim (vö. Szo. -Tcßälum) 'heraussteigen', kxünm 'schöpfen', iôlnô'pçpm 'hinabsinken'. Magánhangzóhiány legtöbbször ott mutatkozik, ahol az m-t p mozzanatos képző előzi meg; ez egyben azt is jelenti, hogy az igető ilyenkor két- vagy többtagú. A Szo. és a FL. egyértelműen viselkedik, így az adatok összesíthetők. Eredményként azt látjuk, hogy az egytagú csonka tövek rendszerint redukált it-val (két esetben d-vei) veszik magukhoz az m-t, a két- és többtagúak többnyire a-val; a redukált magánhangzó és az a aránya egytagúaknái 70 : 22, kétes többtagúaknái 14 : 47. Ez arra vall, hogy bizonyos összefüggés van az igető szótagszáma és a magánhangzó minősége közt; ily összefüggésre utalnak az efféle párok is: Szo. pxtum 'kommen' ^ ipxtifpa'm- 'ua.', xul'tum 'zurückbleiben' r^y xutâiypam, 'ua.', Szo. nëyum 'binden' <s^> FL. nëeymtaxtam 'sich binden' stb. A szótagszámon kívül mintha az igető magánhangzóinak tartama és talán hangrendje is befolyásolná az m előtti vokális minőségét, pl. azok az egytagú csonka tövek, melyekhez a-val kapcsolódik az m, a Szo., FL. min'gehen', Szo. pintl- 'aufstapeln' kivételével mind veláris hangrendűek. E kérdések további vizsgálata azonban már nem tartozik ide; megoldásuk amúgy is; csak átfogó tőtani alapon lehetséges. Az igenévképzővel kapcsolatban csupán annak rögzítése fontos, hogy az m előtt az E.-ban más vokális nem jelentkezik, mint redukált u (kétszer d), ill. a. STEINITZ megállapította, hogy a Szo.-ban a nem első szótagi rendukált magánhangzó egységes fonéma (a), mely bilabiális mássalhangzók előtt erősen labializálódik (OESA. 268); ez a megállapítás természetesen érvényes a mi kérdéses vokálisunkra is. Az m előtti a, mint láttuk, leggyakoribb kéttagú csonka igetöveken. Ilyenformán rendszerint a harmadik szótagba kerül, föltehető tehát, hogy a harmadik szótagi erős mellékhangsúly következtében (1. EMsNyt. 7) lett hangzóssá, s, történetileg nem más mint a redukált u: egyszerű tő végi vokális vagy „kötőhang", melynek semmi funkciója nincs. Erre vall az is, hogy — bár nagyon ritkán — mindkét magánhangzó jelentkezhet ugyanazon igetőn: Szo. nnsum '*y. nnsám. 'haben', pätamläm ^ pàtamlàm 'losgehen'. — Már SzABÓnak föltűnt az az a, mely ,,több-összetett képzőben előfordul. Egyedül sohasem fordulván elő, eredeti jelentésére és alakjára a
