Nyelvtudományi Közlemények 65. kötet (1963)
Tanulmányok - Sz. Kispál Magdolna: A vogul m elemű igenévképzők hang- és alaktana 253
254 SZ. KISPÁL MAGDOLNA befejezett cselekvés igeneve, mely igenem szempontjából általában közömbös.. Főnévi származékai többnyire nomen actik és actionisok. A képzőt már BUDENZ kimutatta minden finnugor nyelvből (UA. 202 kk.); SZINNYEI a FgrSprw.-ban csak a finnugor megfelelőket sorolja föl (81), de a NyH7 -ban már a szamojédra is utal (87 k.). Részletesebben idéz szamojéd adatokat GYÖRKÉ (Wortbildungslehre 45 k.) és természetesen LEHTISALO (AblSuff. 91 kk.); vö. még COLLINDER, CompGram. 266 kk.2 3. Ez az ősi m képző az északi vogul nyelvjárásokban a funkció szempontjából is határozottan elkülönülő háromféle toldalékban jelentkezik: m, im és im -4- magánhangzó. A tavdaiban, a származékoknak szintén világos funkcióbeli különbségével, m és im toldalékot találunk. Az m képző megfelelő alaki és mondattani differenciálódásnak azonban a nyugati nyelvjárásokban csak gyér nyomai vannak, a kondaiban pedig nyoma sincs. Mivel így a nyelvjárások vallomása nem egyértelmű, tüzetesen meg kell vizsgálnunk ez m elemű igenévképzők hangalakjának nyelvjáráson belüli és nyelvjárások közti viszonyát;. A megoldandó hangtani kérdéseket az É.-ban mutatkozó három képzőalak köré csoportosítva tárgyaljuk. I. Az m képző 1. Az m formáns az egész vogul nyelvterületen általános, mint a befejezett cselekvésű melléknévi igenév képzője. MUNKÁCSI nyelvjárásonként a következő alakjait és funkcióit jelzi: É. Participium praeteriti -m (-ém), KL. nomen verbale -m, AL. participium -m, K. participium praeteriti -m, P. nomen verbale -m főképp participium praeteriti alkalmazásban, és T. participium perfecti -m (-am, -ém, -im) (VNnyj. 44,. 129, 169, 225, 252, 259). AHLQVIST említi egyrészt a névszóképzők közt mint participiumi végződést, mellyel nomen acti képezhető (WogGr. 137), másrészt az ige névszói alakjai közt, ugyancsak mint nomen acti képzőt (179). Nomen actinak nevezi az m-származékot az igeragozási paradigmák végén adott igenévi fölsorolásban is a tőle megkülönböztetett mindhárom (K., P., Szo.) nyelvjárásban (1. i. m. 184-208). CSERNYECOV—CSERNYECOVA szintén a befejezett cselekvésű igenév képzőjének mondja, melyet a páratlan szótagszámú tövek -um, a párosak és az alurjkße-tipus -am alakban vesznek magukhoz. A szerzők külön említenek egy -me változatot, mely ,,az előzőkhöz hasonló jelentésű. Rendszerint megkapja a birtokos személyragokat". Idézett két példájuk is személyragos, mindkettő egysz. 3. sz. (KMRSzl. 54, vö. még 41). CSERNYECOV szintén m és me változatot tart számon, de minden további megjegyzés nélkül (JPNSz. 174). u KÁLMÁN BÉLA szerint a befejezett melléknévi igenév (participium praeteriti) képzője az -m (-dm) (MsNyK. 25). LAKÓ IV. sorszám alatt közli az igenóvképzők közt, megemlítve, hogy e származéknak föl jegyzéseiben általában múlt idejű melléknévi igenévi jelentése van (ÉMsNyt. 46). 2 Az m más nyelvcsaládokban is szerepel deverbális névszóképzőként, 1. pli. RAMSTEDT: MSFOU. XCVIII, 255 kk., J. ANGERE, UJF. 98 k.
