Nyelvtudományi Közlemények 64. kötet (1962)
Tanulmányok - Lakó György: Százéves a Nyelvtudományi Közlemények 3
SZÁZÉVES A NYELVTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK 7 gen (Zeitschrift für indogermanische Sprach- und Altertumskunde) első kötete csak 30 évvel később, 1892-ben hagyja el a sajtót. Ha mindezt tekintetbe vesszük, akkor láthatjuk igazán: milyen tudományszeretet kellett ahhoz, hogy a Magyar Tudományos Akadémia „nyelvosztályi bizottsága" 1861-ben külön nyelvtudományi folyóirat megindítására tegyen javaslatot, — milyen megértésre volt szükség ahhoz az Akadémia egésze részéről, hogy a javaslatot elfogadja, és milyen tiszteletreméltó bátorság kellett ahhoz, hogy Hunfalvy Pál Magyarországon már 1862-ben egy állandó jellegű nyelvtudományi folyóirat szerkesztését vállalja. Ugyanakkor a folyóirat értékelésében ne tévesszünk szem elől még egy körülményt: ha igaz is, hogy a Nyelvtudományi Közlemények első két szerkesztőjének az időszakában még a nyelvtudomány viszonylagos kezdetlegessége tükröződik a folyóiratban, ugyanakkor gyorsan tükröződik annak viszonylagos fejlődése is ! BRTJGMANN 1878-ban kezdte meg HERMANN OsTHOFfal együtt „Morphologische Untersuchungen auf dem Gebiete der indogermanischen Sprachen" című nagyjelentőségű munkájának a kiadását, BUDENZ Ugor alaktana pedig 1884-től 1894-ig, tehát csak néhány «vvel később jelenik meg részletekben a Nyelvtudományi Közlemények XVIII—XXIII. kötetében. Joggal vonhatjuk le a következtetést: a haladottabb nyugati nyelvtudománynak nemcsak gyors a hatása, hanem annak az alkotásnak a színvonala is nagyszerű, amelyben a hatás jelentkezik. Amikor 1892-ben — Budenz elhunyta után — SIMONYI ZSIGMOND vette át a Közlemények szerkesztését,1 a folyóirat programja nem lényegesen ugyan, de újra változott (vö. SIMONYI, A Nyelvtudományi Közlemények a múltban s a jövőben. NyK. XXIII, 11—13). Ez időben ugyanis a különféle uráli és altáji nyelvekre vonatkozó terjedelmesebb kutatások már önálló kötetekként jelentek meg, s így mód nyílott arra, hogy a Nyelvtudományi Közlemények ismét tágabb körben mozogjon. Az ún. urál-altaji nyelvészet persze továbbra is megtartotta vezető helyét, a szerkesztő közölni kívánt azonban „a hazai népfajokra való tekintettel" germán, szláv és román nyelvészeti dolgozatokat is, fokozottan helyet kívánt adni az általános nyelvészetnek, rendszeresen ismertetni Óhajtotta továbbá a külföldi nyelvészeti irodalom fontösabb termékeit. Az új, változatosabb programot mindjárt az új szerkesztő szerkesztésében megjelenő első kötet (XXIII. k.) pompásan tükrözi. Elég, ha a változatosság bizonyságául tartalmából csupán néhány közleményt emelek ki: HALÁSZ IGNÁC, AZ ugor-szamojéd nyelvrokonság kérdése, BALASSA JÓZSEF, A gyermek nyelvének fejlődése, PETZ GEDEON, AZ indogermán hangtan mai állásáról; a gazdag szemlerovatban a szerkesztő egyebek közt a Finnisch—Ugrische Forschungen megindításának terveiről meg az Indogermanische Forschungen első füzetének a megjelenéséről ad hírt. Simonyi Zsigmond mindössze 4 évig szerkesztette a Nyelvtudományi Közleményeket. Annyit minden túlzás nélkül elmondhatunk: az a 3 kötet, amely az ő szerkesztésében jelent meg, még ma is rendkívül magára vonja a nyelvtudomány munkásainak a figyelmét. 1895-ben meghalt Szarvas Gábor. Halála után a Magyar Tudományos Akadémia a Magyar Nyelvőr szerkesztését Simonyi Zsigmondra bízta, s ezért Simonyi megvált a Közlemények szerkesztésétől. Szerkesztői tevékenységét 1 A NyK. XXII. kötete V. füzetének címlapján a megjelenési év 1891, a szerkesztő neve viszont Simonyi Zsigmond. Ezt valószínűleg úgy kell értenünk, hogy az V. füzet késve, Budenz halála után jelent meg, s ezért megszerkesztését már Simonyi végezte.
