Nyelvtudományi Közlemények 64. kötet (1962)
Tanulmányok - Vászolyi Erik: Az ópermi l fonéma utódjai az Inyva menti permják nyelvterületen 353
356 VÁSZOLYI ERIK KUZNYECOV professzor cikkének megszerzése és tanulmányozása győzött meg első megfigyeléseim helytálló voltáról. Észrevételeimet így összegezhetem: 1. az ópermi l a kudimkari—inyvai nyelvjárásterületen valóban nem található meg, 2. helyébe a táj nyelvterület egyes nyelvjárásaiban mindenütt v lépett (ezt igazolják WICHMANN adatai), 3. más nyelvjárásokban bilabiális w váltotta fel (vagy ennek valamely variánsa), amely azonban önálló fonéma és éppen fonológiailag különbözik az ugyancsak önálló v fonémától, 4. ismét más nyelvjárásokban az ópermi l helyében meghatározott fonetikai helyzetben v, más helyzetben w figyelhető meg (avagy ezek további fejleményei). Adataimmal csak két falu nyelvjárását mutathatom be, következésképpen a fölvetett kérdés vizsgálata jelenleg sem terjedhet ki még a nyelvjárásterület egészének pontos, megnyugtató feltérképezésére. Vizsgáljuk meg az ópermi l fonéma-utódjait először Verh-Juszva falu nyelvjárásában.6 1. a) Szókezdő helyzetben l ^>w : wókti 'H npHiiiëji, -exaji' | wet't'éini 'cnycKaTbCH, OTnpaBHTbCfl' | widd'e'tni 'MHTaTb' | wun 'n,eHb' b) Szótagkezdő (toldalékkozdő) l > w szó belsejében (mássalhangzó után, nem intervokalikus helyzetben): eta-medwe 'OAHH ApyroMy' | pomet't'sezwe 'na noMeMH' | mijanwe 'HaM' | éewe'mwe ^se^e'mwe 'cepAUy' I Mnwe'-ke 'KOMy-HHÔyAb' | mijanwis 'OT Hac' | medi'wad 'Ha Apyroe MecTo' | etwaên 'BMecTe, coBMecTno' 2. a) Szóvégi helyzetben i ^>u : hiu 'H3biK, CJIOBO' | niu 'AeByiBKa' | asiu 'yTpo' Szó végen tehát az l (^>w) ^>u, vokalizálódik és diftongust alkot a megelőző magánhangzóval. Ha azonban ebből a helyzetből gemináció 6 Verh-Juszva és Rudakova falu hollétéről és két nyelvmesteremről lásd VÁSZOLYI: NyK. LXIII, 396. Az átírásban FOKOS DÁviDot követem. Egy ponton térek el tőle: ha a hangsúlyos nem-első szótagban i vagy u simulóhangos diftongus van, a hangsúly jelét a simulóhang után teszem ki, a diftongust fonetikai egységnek tekintve. Tehát asiu'éaú 'c yTpa^gorau-ni'cjihiuiviThCHyaByWThCH'ygo^bei- 'rojiyöoíí', mdko,ai' "MuKOJiaii'. A w betű hangértéke: bilabiális v hang. Képzésekor a tüdőből kiáramló levegő útjában a felső ajak felé közeledő alsó ajak alkot igen gyenge résakadályt. Az ajkak izomműködése rendkívül ernyedt, a keletkező rés olyannyira tágas, hogy a keletkezett mássalhangzónak nagyon sokban vokális hangszínezete van. Szóvégen vagy mássalhangzó előtti szótagvégen szabályszerű vokalizálódást figyelhetünk meg, illetve a w a megelőző magánhangzóval diftongust alkot, annak simulóhangjává válik. Ilyenkor jelöljük w-nak: kiu 'Zunge, Sprache, Wort', uázau-ni 'arbeiten' (megfelelőbbnek tartanok — a végletesen sorvadt artikulációs mozzanat pontosabb feltüntetésére — a kiu, u^zawni jelölést; erről azonban a nyomdai munka egyszerűsítése végett lemondunk). Intervokalikus helyzetben a w > 0, vagyis sorvadásának végső állomására érkezve elveszti artikulált beszédhang jellegét és helyét a hiátus, a két magánhangzó között keletkező szótaghatár foglalja el: o,a 'ich lebe', ta,un 'heute'. Az így keletkezett szótaghatárt egyetlen esetben nem jelöljük: olyan nem-első szótagban, amelyik hangsúlyos, tehát pl. su,a-e (<^suwa-we), u,dza-eni (<C utdza m weni). Ebben az esetben is csak azért mondunk le a fonetikai jelölés következetességének elvéről, hogy a tipográfiai jelek szaporításával ne nehezítsük meg aszóképek olvashatóságát; másrészt a szótaghatár jelét ebben az esetben elhagyhatónak tartottuk, mert a hangsúly jele mintegy szemlélteti a két szótag határát is. Ezt a tételt persze nem szabad megfordítani, azaz a hangsúly jele nem mindenütt utal szótaghatárra (vet etvs 'Lehrer' < veweti's).
