Nyelvtudományi Közlemények 64. kötet (1962)

Tanulmányok - Hegedűs József: A felfedezések kora és a nyelvtudomány 329

336 HEGEDŰS JÓZSEF Elég korán megindult a japán nyelv nyelvtani irodalma. Kb. a XVI. század végétől keltezhető. HUGO VON LINDSCHOTTEN így ír a japán nyelvről: ,,Sie (ti. a japánok H. J.) haben ein andre Sprache (als die in China) dass sie auch einander in reden nit verstehen können. . ." (De Bry, II. 75). Némelyek úgy vélik, hogy néhány japán szó közös vonást mutat fel izlandi szavakkal, ami esetleg régi kereskedelmi kapcsolatokból magyarázható (DURET; i. m. 916). Élesszemű japán—kínai összehasonlító fonetikai megjegyzést találunk MARTIN MARTINI NOVUS Atlas Sinensis-ében (1655) a sajátos japán r-ről: ,,. . .Secundum, quod inter loquendum Japones subinde D & R litteras adhibeant, quod inusitatum apud Sinas, cum utraque littera careant, R verő vix ac ne vix quidem, magno etiam adhibitio studio ac diligentia, exprimere possint. . . ", ezt követően megjegyzi, hogy a japán nem áll rokonságban a kínai nyelvvel (i. m. 170). Általánosságban a japán nyelv megismerésének e kezdeti szakaszában azt igyekeztek tisztázni, vajon van-e nyelvrokonság a kínai és a japán nyelv között. Ami mostmár a kínai nyelvet illeti, több helyen olvashatunk megjegyzéseket, amelyek javarészt a speciális kínai írással, annak nehézségeivel, az egyszótagúsággal s általában a nyelv nehéz voltával foglalkoznak. Szótári és grammatikai irodalomról a XVI—XVII. folyamán még nem tudunk. — PLANO CARPIN már a XIII. század közepe táján megemlíti, hogy a kínaiaknak (Kitai) különleges írásuk van (habent litteram specialem) és ,,. . .linguam propriam habent" (Recueil de Voyages, 1839. IV. 653—4), mely utóbbi megjegyzés azt kell, hogy jelentse, hogy a kínaiaknak saját, eredeti, nem más nyelvből leszármazott nyelvük van. PLANO CARPIN ugyan nem gondolta át ezt ilyen mélyen, de tudatában kétségtelenül az lehetett, hogy a kínai egy különleges, máshoz nem hasonlítható nyelv. Kb. a XVI. század vége felé már köztudomású, hogy a kínai nyelv nem egységes, számos nyelvjárásra oszlik, viszont az írás egységes és lehetővé teszi a gondolatok kicserélését bármilyen nyelvjárást beszélők számára. Több szerző a kínai nyelv nehézsége miatt panaszkodik, mely nehézség a kínai nyelv egyszótagúságával magyarázható: ,,Leur langue est fort difficile consistant en verbes tous monosyllabes. . ." — mondja DURET (i. m. 908). Nagyjából hasonlóképpen nyilatkozik MARTIN MARTINI is: ,,Sane eidem linguae hoc contigit singulae prorsus, & tantumnonincredibile; quod omnes ejus voces non tantum monosyllabae sint, nullis generum, numerorum, inflexionum differentiis Grammaticis obnoxiae; sed quoque plurimae adeo inter se affines, ut non nisi tenuissimo, & vix aliis populis perceptibili, elationis discrimine distinguantur. . . " (i. m. VII). Az idézet eléggé amellett bizonyít, hogy M. MARTINI egyrészt felismerte a kínai nyelv egy alapvető sajátosságát, másrészt pedig, hogy a kínai nyelv, mint egy távoli, idegen nyelv, szembekerült a „grammatikával", a nyelvek „normájával". — PETER DE GOJERN és JACOB KEISERN könyvében, De Gesantschaft der Ost-Indischen Geselschaft-ban (1666) szintén hasonló nehézségekről olvasunk: egyszótagúság, az írás nehézsége, a hanglejtésből adódó lehetőségek a kétértelműségre (i. m. 247). Mindezen nyelvbeli és egyéb lényeges eltérések azonban nem akadályozzák meg G. HoRNT-t abban, hogy a kínaiakat is a bibliai származáselmélet alapján szemlélje (Arca Noae, 14—18). Kína és a kínai nyelv ősrégi volta pedig arra indította JOHN WEBBS-Í 1669-ben megjelent könyvében (Historical Essay endeavouring a Probability that the language of China is the primitive language), hogy a kínai nyelvet az emberiség ősnyelvévé avassa (J. CHR. ADELUNG,