Nyelvtudományi Közlemények 64. kötet (1962)

Tanulmányok - Hegedűs József: A felfedezések kora és a nyelvtudomány 329

332 HEOEDUS JÓZSEF satis est exploratum. Complures post Christi natalem, novas extitisse scimus, nunquam antea vel factas, nedum cognitas. Inter quas cum in sola Europa, minima totius orbis parte, quam plurimae ab illo tempore exortae sint, quid de caeteris gentibus innumeris cogitandum?" Ily módon SZENCZI MOLNÁR ALBERT még szélesebbre tárta a „linguarum admiranda diversitas" kapuit,. 5. A középkort túllépő nyelvtudomány az előrelendítő erőt — mint már említettük — a humanizmusból fakadó felfedezések és a nemzeti nyelvek feltámadása révén nyerte. Az új, addig nem ismert és nem sejtett nyelvekkel való érintkezésnek, találkozásnak szükségszerűen módosítania kellett az azt megelőzően hosszú ideig vallott nézeteket. Ebből az „érintkezésből" született valójában az összehasonlító nyelvtudomány, amely háromszázados vajúdás, útkeresés után létrehozta a modern összehasonlító nyelvtudományt. Erről a döntő jelentőségű érintkezésről beszél egyebek közt R. H. ROBINS az 1951-ben megjelent kis könyvében: Ancient and Mediáéval Grammatical Theory in Europe: „Ahogy az utazók, misszionáriusok, kereskedők és hódítók felhívták az európai tudósok figyelmét az újonnan felfedezett nyelvek tanulmányozására; ahogy nőtt a gyakorlati tanítás iránti szükséglet a Föld csaknem valamennyi ismert nyelvében, a grammatika metódusát, az egész nyelvtudománnyal és nyelvkutatással egyidőben, szigorú vizsgálatnak és felülvizsgálatnak vetették alá" (i. m. 91 angolul). Majd a középkori grammatika összeomlásának okairól ezt olvassuk: „A más nyelvek grammatikai elemzésének mintájául tartott klasszikus grammatika összeomlása elsősorban annak tulajdonítható, hogy fokozódott az olyan nyelvek tanulmányozása, amelyek teljesen elütöttek és semmiféle rokonságban nem állottak a klasszikus nyelvekkel, a latinnal és az ó-göröggel" (i. m. 92). E mélyrehatoló és a dolgok jelentékeny vonásait megragadó megállapításokhoz azonban hozzá kell tennünk, hogy elfelejtette megemlíteni és erőteljesen hangsúlyozni (noha valamiképpen odaértendő) a nemzeti nyelvek művelését és grammatikai feldolgozását. A tárgyalt „érintkezés" a kibontakozó nyelvtudománynak nem pusztán csak valamilyen mennyiségi gyarapodását jelenti, hanem minőségit is: a már ismert nyelvek tényeit is alaposabb vizsgálatnak kezdik alávetni. 6. Lássunk most egy rövid áttekintést arról, milyen eddig nem ismert nyelvek kerültek vagy kerülhettek a XVI—XVII. sz. tudós európai közvéleményének kutató figyelmébe; miért volt jogos a „linguarum admiranda diversitas"-ról beszélni. A távoli földrészek felfedezése és az ott található egészen új, ismeretlen s az európai nyelvektől meglepően eltérő nyelvek első grammatikai és szótári feldolgozása a spanyol és portugál hódítások útvonalában haladt. így a legrégibb nyelvtanokat és szótárokat a közép-amerikai nyelvekre írták. Már 1555-tól kezdve jelennek meg azték, maya, pocoman, karaib nyelvtanok és szótárok. Eleinte, kb. egy évszázadig majdnem kizárólag a spanyolok és portugálok uralták, a kö^ép- és délamerikai grammatikai irodalmat, később megjelentek a franciák és az angolok. — A délamerikai benszülött nyelvek feldolgozása is korán elkezdődött. 1560-ban már megjelent egy perui nyelvtan; ezt számos, főleg a peruiak nyelvét feldolgozó grammatika és szótár követte. Az észak-amerikai indián nyelvek lényegesen később nyertek grammatikai feldolgozást azon oknál fogva, hogy Észak-Amerikát később ismerték meg. Itt,