Nyelvtudományi Közlemények 64. kötet (1962)

Tanulmányok - Sulán Béla: Magyar -ó > szláv -ou > -ov? 209

MAGYAB -Ó > SZLÁV -OTT ~ -OV? 219 viselik magukon, világosan mutatják a következőt: a magyarokkal érintkező kárpátukránok magyar diftongusos szóalakokat vettek át; ezeket -ü-vel illesztették be a maguk ragozási rendszerébe, és ukránul ragozták. Ezek a szóalakok azonban a kétnyelvű peremterületekről elterjedtek a belső — egynyelvű — kárpátukrán területekre is, ahol a megfelelő magyar (diftongusos) szóalakkal való összetartozásuk már nem volt, nem lehetett tudatos. Itt érte ezeket a szavakat a zártszótagbeli o ;> i ukrán hangtörvény. Ekkor azonban már szilárd paradigmájuk volt, amelyen belül a nominativuszban az egykori magyar diftongus -o- eleme zárt helyzetben, míg a ragos alakokban nyílt helyzetben volt. Ebből van az i ~ o váltakozás ezeknek a magyar jövevényszavaknak a paradigmáján belül — ugyanúgy, mint az ősi szláv szavakban (vö. kin ~ gen. kona stb.). Ez a fejlődés tehát kétséget kizáróan bizonyítja, hogy ezekben az esetekben -ou diftongusra végződő magyar szóalakok mentek át a kárpátukrán nyelvjárásokba. 10. Vissza kell még térnem a tárgyalt magyar jövevényszavaknak a szerb-horvátban, illetve más szláv nyelvekben meglevő -o, ül. más végű alakváltozataira. A csehben, illetve a morva nyelvjárásokban a tárgyalt típushoz tartozó szavaknak nincs -ov szóvége. Ez nem azt jelenti, hogy az itt megtalálható idetartozó szavak, mint pl. fakó <-^> falca (< m. fakó), \ bagó ^ -baga (•< m. bagó, | cáka « m. csákó), | disna « m. disznó) tudós átvételek volnának, — hanem annyit jelent, hogy ezek a szavak vagy a magyar köznyelvből (pl. bagó, csákó) kerültek a csehbe, vagy diftongusmentes magyar nyelvjárásból közvetlen népi érintkezés útján a morva nyelvjárásokba. Ilyen közvetlen, tehát a nyugatszlovak nyelvjárástól független, népi érintkezés a morvaországi cseh jellegű nyelvjárási terület és a magyar nyelvterület közt véleményem szerint volt. Az ebben a közvetlen morva—magyar nyelvi érintkezésben érdekelt magyar (északnyugati és részben dunántúli) nyelvjárási terület diftongusmentes. A cseh köznyelv, illetve a morvaországi nyelvjárások az érintett magyar szavakat szóvégi hosszú ó-val ismerték meg. Mivel azonban a csehben és a szlovákban abszolút szóvégen hosszú ó nem állhat, o-val, illetve ö-val helyettesítve illesztették be ezeket a jövevényeket a cseh, illetve szlovák szókincs morfológiai rendszerébe. Ezekben a szavakban tehát nem m. -ó >• szláv -o ^ -a hangváltozás, hanem morfológiai jellegű hanghelyettesítés, illetve formánscsere történt. A szlovák nyelvjárásokban szórványosan előforduló -o ^ -a végződésű alakváltozatok eredetét ugyanígy fogom fel (a nyugat-szlovák ós a közép-, illetve kelet-szlovák északi—tehát nem a magyarral érintkező — területeiről van szó); figyelembe veszem azt, hogy a nyugati-szlovák nyelvjárási terület egy északnyugati (tehát záródó diftongusmentes) magyar nyelvjárási területtel érintkezik, a szlovák északi területek férfilakossága viszont (akik nyelvjárásuk szerint a nyugati, közép és keleti szlovák nyelvjárási területhez tartoznak) , idénymunkásként évente hónapokat töltött Budapesten és egyéb magyar városokban építőmunkán — tehát nem diftongusos magyar környezetben. A magyar északkeleti nyelvjárási területtel érintkező szlovák nyelvjárásokban és a kárpátukránban is előfordulnak ide tartozó -o ~ -a végződésű alakváltozatok, noha a velük érintkező magyar nyelvjárások diftongusosak. Ezt azzal magyarázhatjuk, hogy ezeknek a területeknek szlovák, ül. ukrán lakói a diftongusos magyar nyelvjárás mellett, ki voltak és vannak téve a