Nyelvtudományi Közlemények 64. kötet (1962)

Tanulmányok - Sulán Béla: Magyar -ó > szláv -ou > -ov? 209

218 STJIÍÁN BÉLA nyelvi szóvégi -ó-nak -ou diftongussal, ill. -ov szóvéggel való helyettesítése a szláv nyelvekbe való átvétel során nem szükségszerű (hiszen más megoldási lehetőségek is vannak), véleményem szerint talán helyesebb a jelenség okát inkább az átadó magyar nyelvjárásban, illetve az átkerülő szavak magyar hangalakjában keresnünk. Tárgyalt jelenségünk ismeretes a szlovákban (a magyar nyelvterület északkeleti peremével érintkező szlovák nyelvjárásokból és a szarvasi szlovák sziget nyelvjárásából való adataink), a kárpátukránban, a bánáti bolgár nyelvjárásokban és a szerb-horvátban (pontosabban főleg a Ä:a;"-nyelvj árasban, továbbá a magyarral érintkező vajdasági és szlavóniai nyelvjárásokban, de egyes esetekben a délibb — a magyarral nem érintkező és a kaj-nye\vjárással szemben általában archaikusabb — csa-nyelvjárásokban is). A szóba jövő magyar jövevényszavak főleg az újkorban zajló nyelvi érintkezésekről és szókölcsönzésekről tanúskodnak. A mai m. köznyelvi -ó helyén álló szláv -ou, ov- tehát a m. nyelvterület északi, északkeleti, délkeleti és déli-délnyugati peremével érintkező szláv nyelvekben, illetve a magyar nyelvterület peremén elhelyezkedő szláv nyelvjárásokban (a magyar nyelvterületen belüli szlovák szigetnyelvjárások közül a szarvasi nyj.-ban ismeretes). Ez a sáv (amely az itt idézett adataim szerint keleten megszakad, mert ott a m. nyelv nem szláv nyelvekkel, hanem a románnal érintkezik) — magyar nyelvi tekintetben bizonyos szempontból egységes területet alkot, amelyre az -ou, -au, -aoféle záródó diftongusok megléte a jellemző. (A románban tapasztalható, esetleg ide vonható jelenségekkel nem kívánok foglalkozni, minthogy nem vagyok aromán nyelv ismerője és szakértője.) Véleményem szerint a magyarral érintkező szláv nyelvek, amelyek a magyar köznyelvi -ó helyén a magyarból átvett szavakban ma -ou-ïé\e záródó diftongust, illetve -ov szóvéget mutatnak, eredeti magyar diftongustőriznek, illetve eredeti magyar diftongussal végződő szót illesztettek be a szláv nyelvekben szokásos, tehát a szóvég morfológiája szempontjából kifogástalan -ov rJ -av szóvéggel saját szótani, helyesebben morfológiai rendszerükbe. A tárgyalt esetekben tehát nem magyar ó >> szláv -ou ry ov, illetőleg -au r^ av hangfejlődésről vagy hanghelyettesítésről, hanem a magyar diftongus megőrzéséről, illetőleg a magyar diftongus megőrzéséről, illetőleg a magyar diftongusnak szláv -ov ^ -av nominális formánssal való felcseréléséről, azaz morfológiai jellegű helyettesítéséről van szó, ami a szláv (tövektől és nemektől meghatározott) névszóragozási rendszerbe, illetőleg a szláv névszók végződésének szilárd törvényszerűségektől szabályozott morfológiai rendszerébe való beillesztésének kényszere (Systemszwang) hatása alatt történik. A magyar diftongusok szóalakok átvételéről szóló feltevésünk mellett szól — a magyar nyelvjárásosságon, illetve a magyar nyelvföldrajzi tényeken kívül — SzTOJKOvnak a bolgárral kapcsolatos megállapítása (hogy ugyanis a bolgárban nincs esetragozás), amely már önmagában is cáfolja HADROVICS elméletének általános érvényét a szláv nyelvekre vonatkozóan. De cáfolják azt, illetőleg a mi véleményünket igazolják a kárpátukrán nyelvjárásokból idézett magyar jövevényszavakból levonható magyar nyelvtörténeti tanulságok is. Mint már kifejtettem, ezeket a kárpátukrán nyelvjárásokba átkerült magyar jövevényszavakat érte az ukrán zártszótagbeli o^>i hangtörvény. Ezek a példák tehát, miután ennek az ukrán hangtörvénynek a nyomát