Nyelvtudományi Közlemények 63. kötet (1961)

Tanulmányok - Szántó Éva: cirill (ism.) 448

454 ISMERTETÉSEK — SZEMLE A fonémák egymásrahatásának vizsgálata eszközfonetikailag azt mutatja, hogy az „átmeneti" hangokat fonematikus szempontból mindig a szomszédos fonémák egyikéhez kell kapcsolni. ZINDEK kimogrammokkal és oszcillogrammokkal illusztrálja a megállapítást. ZINDER részletesen tárgyalja a hangváltozások okát magyarázó elméleteket: a generáció, a szubsztrátum, a kényelmesség elméletet és a modern nyelvtudományban szélesen elterjedt immanens elméletet, amely szerint a hangváltozások oka a rendszer természetes változásában rejlik. ZINDER szerint a lényeg nem azokban a tényezőkben van, amelyek többé vagy kevésbé hitelesen magyarázzák a hangváltozások okát, hanem abban, hogy a hangtani fejlődés problémája tulaj (Ionképpen felbontható néhány, mondhatni: önálló kérdésre, amelyeket különbözőképpen lehet megoldani. A fonetikai folyamatokban négy alapmozzanatot lehet különválasztani: a fonetikai változások keletkezését, terjedését, tempóját és irányát. Természetes, hogy mind a négy mozzanat szoros, összefüggésben áll egymással. ZINDER részletesen elemzi a hangváltozások különböző típusát (az evolúciót és a szubsztitúciót), majd JAKOBSON elméletét a hangváltozásról és a fonológiai mutációról. Mint ismeretes, JAKOBSON elméletében mutáción olyan hangfejlődés értendő, amely lényeges egy nyelv fonológiai rendszerének funkcionálásában. így Zinder is különválasztja azokat a hangváltozásokat, amelyek nem a fonémarendszer változását váltják ki, hanem csak a szavak fonémaállományában jelentenek változást. A nyelv hangfejlődéséről a szó szoros értelmében csak akkor lehet beszélni — írja ZINDER —, ha a változás a nyelv fonémaállományában megy végbe. (A fonémák száma nő vagy csökken.) Lényeges ZiNDERnek az a gondolata, mely szerint a fonémarendszer számára fontos a szavak fonéma-állományának változása is, mert megváltozhat a fonéma létezési formája: a hangkörnyezet, a fonetikai helyzet egy új alternáció feltételeit is kialakíthatja. A hangfejlődésben két tényező működik: a társadalom fejlődése és a nyelv fejlődésének belső törvényei. Természetes, hogy a hangváltozások okainak tanulmányozásában mind a két tényezőt figyelembe kell venni. A társadalom fejlődése adja meg a hangváltozások közös feltételeit, de ezek a változások nem realizálódhatnak, ha a nyelvben nincsenek meg a változás fonetikai előzményei. Így például az összefüggés abban az esetben a legnyilvánvalóbb, ha nyelvkereszteződésről van szó. Aligha lehetne a szubsztrátum elmélet nélkül megmagyarázni az egyes román nyelvek hangfejlődését. A hang változásoknak a társadalom fejlődésével való összefüggése megnyilvánul a nemzeti nyelvek kibontakozásában is. A különböző hangrendszerű nyelvjárások egymásra hatása befolyásolja elsősorban a hang változást. Más esetekben ez áz összefüggés közvetve bontakozik ki: a szókincsen és a grammatikai rendszeren keresztül. Az ilyen közvetett összefüggés azért jöhet létre, mert a nyelv hangtestének nincs önálló jelentése, hanem a szavak és a grammatikai formák létezésének alapjául szolgál. Fontos ZiNDERnek az a gondolata, hogy a hangváltozások előfeltétele fonematikai szempontból a fonémáknak kötelező árnyalatokban való „létezésében rejlik". Ez a fonéma „sokfajtájúsága", sokoldalú megnyilvánulása a potenciális hangváltozások alapja. Á régi fonetikai felfogás szerint a beszédhangot csak akusztikai-fiziológiai tulajdonságai jellemzik. Egy új beszédhang létrejöttének kritériuma e felfogás szerint egy új, szűk értelemben vett, fonetikai kritérium, mely megkülönbözteti a régi hangot az újtól. De a fonómaelmélet nem fogadhatja el a hangfejlődés ilyenfajta értelmezését — írja ZINDER. A fonémák egymástól való megkülönböztetése egyáltalán nem kisebb vagy nagyobb fonetikai (akusztikai-artikulatorikus) különbségeken alapszik. A fonéma árnyalatainak fonetikai skálája nagyon széles lehet, nem beszélve arról, hogy egy és ugyanaz a fonetikai különbség egy nyelvben két fonémát jelez, míg a másik nyelvben ez a fonetikai különbség egy fonéma árnyalatán belül marad. Klasszikus példa erre az orosz 3, amelynek nyílt és zárt változata egy fonémához tartozik (dmo és amu), ugyanakkor a nyílt és a zárt e a franciában két különböző fonéma. (Pl. dé és dais). Ez azt is jelenti, hogy az akusztikai-fiziológiai különbség még nem okvetlenül jelez más fonémát. A hangfejlődés lényege elsősorban nem a fonémák fonetikai tulajdonságainak megváltozásában áll, hanem abban, hogy szemantikailag lényegtelen hangkülönbségeknek értelemmegkülönböztető vagy formamegkülönböztető funkciójuk lesz (vagy fordítva: ezt a funkciójukat elvesztik, és akkor a fonéma-állomány száma csökken). Ebben az értelemben teljesen helytelennek bizonyul a beszédhang lassú változásáról szóló elmélet. A vizsgálatok minden nyelvben csali azt mutatják, hogy a fonéma egyidejűleg különféle árnyalatokban létezik — vallja ZINDER is. Minden ilyen árnyalat lényegében véve potenciálisan új fonéma. Azt lehet mondani, hogy a nyelvben a hangváltozások