Nyelvtudományi Közlemények 63. kötet (1961)

Tanulmányok - Szántó Éva: cirill (ism.) 448

ISMERTETÉSEK — SZEMLE 453 mind a három fázissal szoros összefüggésben vannak. A beszédfolyamatban már csak azért sem lehet a mozgás és a nyugalom állapotát szétválasztani (vagyis statikus és nem statikus hangokat megkülönböztetni), mert mindegyik hang más és más beszédszerv mozgása következtében jön létre, s így valamelyik beszédszerv működésének kezdete és vége nem okvetlenül esik egybe az illető hang hangzásának kezdetével és végével. A beszédfolyamat felosztását nem fiziológiai akusztikai tényezők szabják meg (hiszen a 448. lapon már említettük, hogy a beszédhangokat akusztikailag nem lehet meghatározni), hanem csakis nyelviek, nyelvi szempontból pedig a fonéma, mint beszédelem, oszthatatlan egység. A fonémák kötelező árnyalatai vagy — más szóval •— a fonémák módosulása a beszédfolyamatban elsősorban a szomszédos fonémák hatására jön létre azáltal, hogy a hangok artikulációjukban egymáshoz igazodnak. így a hangok exkurziója vagy rekurziója egybeeshet vagy elmaradhat.8 A klasszikus fonetikában a hangok egymásra való hatását kétféleképpen tárgyalták: vagy úgy mint az asszimilációt, vagy mint az átmeneti hangok képzését. Mind a két esetben kizárólag csak az artikuláció fiziológiai feltételeit vették figyelembe. A kötelező árnyalatok képzésének mechanizmusát mint minden más problémát a fonetikában, csak úgy vizsgálhatjuk, ha az akusztikai-fiziológiai és a fonematikus aspektusok dialektikus egységének téziséből indulunk ki. Ebben az egységben a vezetőszerepet a fonematikai aspektus játssza. Ismeretes, hogy a fiziológiai tényező csak akkor nyilvánulhat meg, ha nem kerül ellentétbe és nem zavarja meg az adott nyelvben létező fonémák közötti relációt. De emellett a fonematikai tényező is csak irányító, fékező szerepet játszik, mert a fonémák egymásra való hatásának mechanizmusa csupán fiziológiai természetű. Például ismert dolog az, hogy a francia nyelvben a nasalis magánhangzók fonematikusan szembenállanak az orális magánhangzókkal. Éppen ezért kát nasalis mássalhangzó között a magánhangzó hangszíne nem lesz „nasalis", míg ez a jelenség olyan nyelvekben, ahol a nasalis és az orális magánhangzók fonematikusan nem állanak egymással szemben, bekövetkezik. így a francia maman (marna) első magánhangzója orális. ZINDEE, ezután részletesen tárgyalja a mássalhangzók és magánhangzók adaptációját. Új akusztikai kutatások eredményeivel illusztrálja, hogy a magánhangzók előtt a zöngétlen explosivák akusztikailag alig különböznek egymástól, és az a tény, hogy mi mégis meg tudjuk különböztetni egymástól a k, p, t hangokat, jelentős mértékben azon múlik, hogy mindegyik után a magánhangzónak specifikus hangszíne van. Vagyis egy ka, pa, ta hangsorban az a adja meg azt az objektív tényezőt, amelynek az alapján mi meg tudjuk különböztetni egymástól a k, t, p-t. A mássalhangzók közötti adaptáció különböző irányban folyhat le: az artikuláció módja (a működő beszédszerv, vagy más szóval az artikuláció helye) és a hangszálak működése szerint. A fonémák módosulása a beszédfolyamatban nemcsak a hangok egymásra való hatására jöhet létre, hanem más tényezők befolyására is. Az egyik ilyen tényező a hangsúly. A hangsúlyos szótagban előforduló hang artikulációja sokkal erőteljesebb és határozottabb, mint a hangsúlytalan szótagok hangjaié. A hangsúlytalan mássalhangzók redukciója a beszédszervek ernyedtebb artikulációjában nyilvánul meg. A hangok minőségét befolyásolhatja a hang helye a szóban vagy a szintagmában, továbbá az a körülmény, hogy a hang a szó abszolút kezdetén vagy végén fordul-e elő. Az utolsó esetben is ernyedtebb artikuláció következhet be, aminek éppen úgy, mint a hangsúlytalan szótagokban ejtett hangok ernyedtebb artikulációjának, néha jelentős következményei lehetnek. A hangok, módosulása összefüggésben van a beszéd, tempójával is. Mindezek a tényezők azonban nem feltétlenül szerepelnek minden nyelvben. Megállapítható, hogy a különféle nyelvekben még hasonló fonematikus feltételek mellett is másképp zajlik le a fonémák módosulása. A fiziológiai tényezőt tehát nem szabad feltétlenül megnyilvánuló biológiai tényezőnek tekinteni. Minden nyelvben a kötelező árnyalatok ejtésmódja ugyanolyan törvényszerű, mint a fonémáké. A különféle nyelvekben hasonló fonematikus tényezők különböző megnyilvánulása azzal magyarázható, hogy a nyelvek történetében a fiziológiai tényezők lényegében véve nem egyforma fonematikus tényezőkkel működtek együtt. 8 A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy igazuk van azoknak a fonetikusoknak, akik az exkurzió, rekurzió stb. fogalmat elavultnak tartják. A beszédfolyamatban egy ilyen felosztás valóban helytelen lenne, de a beszédhangok képzésének mechanizmusát elemezve ezek a fogalmak hasznosak. 13 Nyelvtudományi Közlemények LXIII. 2.