Nyelvtudományi Közlemények 63. kötet (1961)

Tanulmányok - Gáldi László: Probleme de lingvistică generală Vol. I. (ism.) 444

446 ISMERTETÉSEK — SZEMLE mokat arra nézve, meddig terjedhet a poliszémia és hol kezdődik az új szó kiválása az egyik —-sa többitől erősen különböző — jelentés alapján. Sajnos a cikkben akad néhány elírás is. Helytelen például tételként kimondani: „a nyelvben [ti. az élő nyelvhasználatban, vagyis a beszédben] egy szó jelentése csak szókapcsolatokban jelentkezik" (149). Nem igen értjük, a bühleri ,,jelmező" mellől miért maradt el az ugyancsak bühleri „mutató mező", vagyis a b e s z é d h e 1 y z e t, amelynek figyelembevételére pedig a beszédaktust környező valóság úgyis kötelezi a szerzőt ! A korábbi román etimológiai kutatások ellenére nem látjuk lezártnak a „két" alcütui ige problémáját sem (184 1.): az első alkot szavunk átvétele lenne, a második pedig (a se almtui) az alkudni igéé, melynek jelen idejű alakjából (alkuszik) az erdélyi tájnyelvi alcázf u)i is származik.9 A szétválasztás S. Puseariu leleménye (vö. Dict. limbii rom. I, 102), ámde a két magyar ige egy g y ö k é r b ő 1 sarjadt (EtSz.) 8 a román (a -se) alrötuihan semmi, de semmi nyoma sincs a mi alkudni igénk -rf tövének ! Nem lenne-e tehát helyesebb, TiKTiNnel együtt, csupán egy alcütui igével számolni, s kgfeljebb azt feltételezni, hogy ennek szemantikai fejlődésébe a m. alkudni is belejátszott/' Rövidebben végezhetünk a többi szólani adalékkal. E. SLAVE (109 kk.) az argó fogalmát igyekszik elválasztani más nyelvi rétegektől, elsősorban pedig a bizalmas társalgási nyelvtől. A szerző szerint ,,az argó legfőbb vonása t itkos jellege" (118): mihelyt egy argotikus kifejezés más nyelvi rétegbe kerül át, szükségszerű« o elveszti titkos jellegét. Még fontosabb a szerzőink egy másik megállapítása: az argó-szavak azok számára, akik természetes nyelvhasználatukban élnek velük, nem expresszívek;10 helytelen tehát az argó-elemek jellemzési

1

kizárólag az expresszivitás, a sajátos hangulati érték alapján. — Igen érdekes I. FtlZESOU cikke a román nyelvnek állítólag ''tartalmatlan" igei praefixumairól (166 kk.): különösen az ín-, ím- igekötő ingadozásai részesülnek részletesebb elemzésben (Kii kk.). A román tilni c~ Intílni 'talál, találkozik' alakpár azonban a nyelv két különböző korszakát tükrözi, tehát semmiképpen sem vethető egybe az olyanféle orosz szinkrón igepárokkal, mint AeJiaTb és CACJiarb. A szerző a „o-jel" fogalmát a románra nem tartja alkalmazhatónak; legfeljebb „jel nélküli" és „jellel ellátott" alaksort (serié nemarcaM ----- serié marcatä) vél elfogadhatónak. — Kevésbé megnyugtató T. POPA-TOMESCT adaléka a román szóképzésről f 167 kk.): a szerző sajnos sem arról nem vesz tudomást, hogy läudabil 'dicséretére méltó' (108) nyilván a lat. laudabilisnek a lau da ige nyomán kissé elrománosított változata s hogy platibil 'fizethető' (i. h.) a fr. payable mintájára keletkezett, hanem még arról sem, hogy pl. jurnalist (i. h.) 'újságíró' nem belső román fejlemény ( !), hanem a fr. journaliste átvétele ! S vajon lenne-e a románban pipaibii 'tapintható, érezhető' (170), ha a fr.-ban nem volna tangible? Nagy a kavarodás az -iza képzővel alkotott igékkel kapcsolatban is (170). Nyilvánvaló hogy mindezen szavakat hasznosabb lett volna nemcsak kellő etimológiai körültekintéssel, hanem egyszersmind a szótörténeti adatok fényében vizsgálni. Ffféle dokumentáció . s elsősorban az idfg^n megfelelések pontos feltüntetése nélkül szókölcsönzés és önálló belső képzés közt lehetetlen különbséget tenni. Az egyetlen grammatikai cikk szerzője, LUCIA WALD m>gy fába vágta fejszéjét (89 kk.): a grammatikai kategóriák (nem, szám, esetrendszer, igeaspektusok és igeidők) fejlődéstörténetét próbálja felvázolni két alaptendencia segítségével: a) haladás a konkréttól az absztrakt felé; b) a rendszerszerűség fokozatos megszilárdulása. A szerző túl sokat markol ugyan és túl sokat merít nem a konkrét nyelvi anyag megfigyeléséből, hanem indirekt forrásokból,11 mindazonáltal eredményei nagy vonásokban elfogadhatók; helyes például az élő-élettelen kategória erőteljes kiemelése, hiszen bizonyos, hogy az uráli nyelvekben is ezt a kategóriát mutatja a legarchaikusabb szófajok egyike, ti. a kérdő névmás. Elfogadható az a kronológiai sor is, amelyet a szerző e nominális kategóriák, a szám és az eset közt felállít ; ehhez azonban mindjárt hozzáveendő az a megszorítás, amelyet legpregnánsabban a francia összefoglalás domborít ki: „les catégories grammati-9 Vö. még a mócvidéki

alcui igével, amely alkudni (alkuszom, alkuvék) tövének átvétele. Erről 1. GÁLDI: S. Klein Dict. Val.-Lat. 23. 10 A francia összefoglalás szerint: ,,l'argot n'est pas expressif pour ceux qui le parlent par nécessité, mais seulement pour le reste de la société. Bien au contraire, dans les milieux argotiques, un terme expressif est celui qui est propre aux gens instruits." (119). 11 Mintha túlértékelné például H. O. VÉLTEN ismert művét: Sur révolution du genre, des cas et des parties du discours (BSL. XXXIIÏ— 1932); innen meríti (i. m. 211; idézve 94, 4. jegyzet) azt a teljesen tarthatatlan állítást is, hogy a finnugor nyelvek négy plurális-jele talán az alapnyelvben meglevő [!] névszói osztályokra utal.