Nyelvtudományi Közlemények 63. kötet (1961)

Tanulmányok - Gáldi László: Probleme de lingvistică generală Vol. I. (ism.) 444

ISMERTETÉSEK — SZEMLE 447 cales apparaissent à différents stades de l'histoire des langues et ne passent pas toujours par les mêmes phases" (108). Az igei álakrendszerrel kapcsolatban a szerző az aspektus elsőbbségét vallja; az igeidőkkel kapcsolatban helyesen utal olyan melanéziai és más példákra (100), amelyek egyes tempusaiakoknak lokális eredetét bizonyítják (ma távolra mutató partikula s egyszersmind a jövő idő jele is). Kissé merész általánosítást olvasunk azonban a finnugor igével kapcsolatban : eszerint itt is aspektusértékű tövek (,,temele aspoctuale" 101) szolgáltak volna az időalakok képzésére, ami így, a megfelelő irodalom idézése nélkül, nagyon kérdésesnek tűnik.12 Nem eléggé árnyalt az igei flexió szemólyragjainak tárgyalása sem: alig értjük, hogyan maradhatott ki az adaptáció különböző lehetőségeinek említése, s miért nem esik szó a 0 jeles alakokról, amelyek valamely személyhez csupán a paradigmatikus összefüggés révén csatlakoznak (vö. m. mégy 'vadis', megy 'vádit'). Sokkal megszívlelendőbb az a konklúzió, amelyet, ismét a francia kivonat alapján, így foglalhatunk össze: „L'évolution d'une catégorie grammaticale a presque toujours heu en spirale [én ritkítottam]: de la structure analytique primitive à la flexion, puis à la structure analytique abstraite; de la prédominance de l'aspect à la prédominance du temps, puis de nouveau, à la prédominance de l'aspect" (108). A kötet a felsoroltakon kívül 3 olyan tanulmányt tartalmaz még, amely — mint már jeleztük — valóban egy-egy nyelvészeti diszciplína szűkebb határain túlmenően is nagy fontossággal bír. E három cikk: FINUTA ASAN: Necesitate si întîmplare ín Hmbá (Szükségszerűség és esetlegesség a nyelv életében, 35—44); C. OTOBÎCU: Note despre legile de dezvoltare a limbii (Megjegyzések a nyelvi fejlődés törvényeiről, 45—68) és P. MICLÄU: Trecerea de la limba comuná a poporului la limba nationalá •— cu aplicatii là limba franceza (A népi köznyelvnek nemzeti nyelvvé válása — francia példák alapján. 69-—88). Legáltalánosabb jellegűnek kétségtelenül az első tanulmányt kell tartanunk, amely a modern marxista filozófiai irodalom segítségével (vö. 39, 2. jegyzet) a nyelvi fejlődésben felismerni igyekszik azt, ami szükségszerű. A cikk bizonyító anyaga egyelőre nagyon heterogénnek látszik. Nem kifogásolható, hogy a szerző átveszi GRAUR egyes nézeteit13 a legősibb szók (talán helyesebben: mondatszók!) hangfestő eredetéről, azt azonban mégis csak merészség állítani, hogy pl. valamely nehéz súly felemelésekor lehetetlen volna magashangú „nyelvi gesztusherz" folyamodni (37; ellenérvet saját anyanyelvünkből is könnyű idézni, vö.: hű, de nehéz!). A hangfestés efféle abszolutizálása nagy veszélyekkel jár. S vajon „véletlen-e", hogy az 'oxigén' román neve oxigén, de oroszul KHCJiopOA (38)? Nem arról van-e inkább szó, hogy az újabb orosz szókincs bőségesen tartalmaz nyugati eredetű tükörszavakat és tükörkifejezéseket, a románok viszont szívesebben folyamodtak az egyszerű szókölcsönzéshez?1* Nehéz „szükségszerű" és „esetleges" kategóriájába foglalni a hangtörvényeket is (39—40); e kérdést sajnos nem világítja meg közelebbről C. OTOBÎCU dolgozata sem, bár dicsérendő tájékozottságon és a helyes észrevételek egész során alapul.15 Mindenesetre C.

OTOBICTJ érdeme, hogy jórészt II. FREI nyomán16 pontos különbséget tesz egyrészt általános jellegű, másrészt csupán egy nyelvre (sőt annak is csak egy periódusára) vonatkozó nyelvi törvények közt. Inkább a jó és világos összefoglalás, mintsem új szempontok és új eredmények feltárása volt a célja P. MICLÄU egyébként érdekesen megírt tanulmányának, amely arra a kérdés keres választ, mikor jelentkezik ugrás (sait) egy nyelv, különösen pedig egy irodalmi nyelv fejlődésében (77). A szerző szerint az ugrás fogalma nem jár feltétlenül „a régi 12 Még vitathatóbb egy másik (ugyancsak szakirodalmi utalás nélkül megfogal" mázott) >

állítás, amelyet — mindennemű félreértés elkerülése végett — érdemesnek tartunk eredetiben is idézni: „înlocuirea, ín limbile fino-ugrice, a aspectului prin categcria timpului, ca si sincretizmul cazurilor din aceleasi hmbi au fost atribuite influen-Çei limbilor indo-europene" (104), vagyis „az aspektusoknak igeidőkkel történt helyettesítését, valamint az esetalakok szinkretizmusát, a finnugor nyelvekkel kapcsolatban, az indoeurópai nyelvek hatásának tulajdonították". 13 Vö. AL. GRAUR: Studii de linguisticä generale. Bue. 1955, 80 kk. 14 A szókincs gyarapításának e két módozatáról mindmáig a legjobb, de Közép-Európában ritkán idézett tanulmányok egyike B. UNBEGAUN tollából származik: Le calque dans les langues slaves littéraires. Revue des Etudes Slaves, 1932. 15 Különösen nagy hatással volt rá AL. GRAUR egyik további tanulmánya : Legile interne de dezvoltare a limbii (A nyelv belső fejlődési törvényei), i. m. 91 — 110. Ezenkívül a cikk sok tekintetben (pl. a többesszám tárgyalásával kapcsolatban: 61) interférai L. WALD fentebb elemzett tanulmányával is. 16 Lois de passage. ZrPh. LXI (1941), 557-68.