Nyelvtudományi Közlemények 63. kötet (1961)

Tanulmányok - Gáldi László: Probleme de lingvistică generală Vol. I. (ism.) 444

444 ISMERTETÉSEK — SZEMLE fel ! Mert így a tárgyalás és az adatközlés is teljesen a témára szűkített, mellékeredményt keveset hoz, s az adatok más irányú felhasználására sem ad sem segítséget, sem ösztönzést. Nem állítom, hogy az elkülönített adattár az egyetlen jó megoldás — PAPR ezt el is hárítja, velem szemben (26—27) —; de akkor szükséges volna, hogy legalább részletes név- és jelenségmutatók könnyítsék meg a visszakeresést. Mert az ilyen munka legalább annyira-adatközlő forrás, mint amennyire feldolgozó értekezés. S még két apró megjegyzés. Az egyik: a kétes olvasatú írásformákról mindig megmondanám hangértéküket. Mert hiszen hihető például az, hogy a ,,Partha ew" valóban #-nek olvasandó (37); de ha ugyanez a jel másutt kétes olvasatú (41), ismét másutt bizonyítást igénylőén az ű jele (lám, nem tudom visszakeresni, hol), de olykor az ő hangé is (96—97), akkor jobb az elsőnek idézett helyen is nemcsak közölni az adatot, hanem bizonyítani is hangértékét. — Másik megjegyzésem: az előbb idézett helyen, ahol az eo és ê jel a rövid ö, az ew a hosszú ö jele (96—97), az e szabálynak ellentmondó esetek közül a pewr patthivar (de: pêores, peres) példában az r nyújtó hatására gyanakodnék, a kétszer előforduló feleol alakban talán az l nyújtó hatásának téves túlkompenzálására, a lewth alakban a lőn-félék hatására (bár vö. weot). — De hát ezek már apró részletek, s hogy csak ennyi van belőlük, az is inkább a dolgozat mellett szól. Talán feltűnt, hogy ismertetésemben nem használtam a művel kapcsolatban a recenzióinkban újabban már szinte kötelező szuperlatívuszokat. Valóban: egyszerűen csak a tényeket soroltam fel; •— de itt a tények maguk a leghatásosabb szuperlatívuezok. DE ME LÁSZLÓ Probleme de lingvisticá generalá. Vol. I. Editura Academiei Republicii Populäre Romíné. 1959, 172 1. Minden jel arra mutat, hogy — az elvi kérdéseknek időről időre oly szükséges áttekintéséből és valóban elvszerű revíziójából kiindulva •— világszerte az általános nyelvészeti kutatások újabb fellendülését remélhetjük. Erről tanúskodik az a tanulmánykötet is, amelyet a Román Népköztársaság Tudományos Akadémiája AE GRATJR akadémikusnak, a munkássága és budapesti látogatása révén nálunk is jól ismert, jeles román nyelvésznek szerkesztésében jelentetett meg. Főleg fiatalabb munkatársaknak széles látókörű, alapos felkészültséget mutató dolgozatait gyűjti csokorba e kötet, mely tényleg annak tekinthető, aminek szerkesztője, AL. GRAUR szánta: a marxizmus nem dogmatikus, hanem alkotó szellemű alkalmazásának a nyelvészet legkülönbözőbb területein. Persze ezek az eredmények nem máról-holnapra és nem is tervszerűtlenül születtek meg; az előszóból megtudjuk, hogy a bukaresti egyetemen, valamint az ottani Nyelvtudományi Intézetben immár négy éve folynak szakköri megbeszélések, s ezekből szűrődtek le első mutatványként a most összegyűjtött értekezések. Mindebben nyilvánvalóan sok a számunkra is példaadó mozzanat, s nem kevésbé megszívlelendő a szerkesztő előszavának utolsó szakasza: ,,Mivel nem állíthatjuk, hogy minden kérdést vitathatatlan helyességgel oldottunk meg, egyelőre inkább csak kísérletet tettünk e kérdések megoldására; előfordulhat tehát némi ellentmondás különböző cikkeink közt. Minden szerző adalékáért személyesen felelős [én ritkítottam] és mindegyiküknek jogában áll azt a véleményt vallania, amelyet a legelfogadhatóbbnak hisz; a munkaközösség szerepe a különböző vélekedések megtárgyalására s esetleges újabb ötletek felvetésére szorítkozik" (10). Az itt közölt eredményekben nincs tehát semmi apodiktikus: maga a kollektíva serkenti további vitára és hozzászólásokra az olvasókat; nyilvánvalóan mindez csak hozzájárul a marxizmus jegyében működő román nyelvészeti iskola kialakulásához. A kötetbe foglalt 10 értekezés nagyjából 4 témakör közt oszlik meg: fonológiai, lexikológiai és morfológiai-szintaktikai kérdéseken kívül több értékes tanulmány foglalkozik olyan nagyobb távlatú problémákkal, amelyekkel valóban az általános nyelvészet kulcskérdéseihez vezetnek el. Hadd lássuk előbb a speciálisabb témákat, majd az átfogóbb jellegű dolgozatokat. Fonológiai tanulmányként At. IONASCU cikkét kell számon tartanunk: e cikk a fonéma „funkcionális azonosságát" tárgyalja (Identitatea functionalá a fonemului. 121—32). IoNAsCTj fejtegetése szorosan kapcsolódik A. IsACENKOnak néhány éve