Nyelvtudományi Közlemények 62. kötet (1960)
Tanulmányok - Fónagy Iván: A hang és a szó hírértéke a költői nyelvben 73
96 FŐUAGY IVÁN dúlhatna elő, hogy ne lehessen tudni, vajon serlegről vagy csillárról van-e szó („Surgi de la croupe et du bond . . ."), hogy a valóság és a lélek kettéválásáról olvasunk-e, avagy arról, hogyan kell egy szivarra rágyújtani (,,Toute l'âme résumée").25 A tömörségre való törekvéssel hozzák összefüggésbe Mallarmé homályosságát a kritikusok is: ,,. . . Il systématise davantage encore sa syntaxe, la rend plus hardie, plus concentrée, et, par une conséquence fatale, plus obscure; un bien plus grand nombre d'intentions s'accumlue maintenant en une seule phrase."26 Idézhetjük Aristotelést is: „A szóbeli kifejezés szépsége abban nyilvánul, ha világos és nem pórias. Bizonyára legvilágosabb a kifejezés, ha közönséges szavakból áll, azonban ekkor pórias." A szokatlan kifejezések nemes veretet kölcsönöznek a műnek, ,,de ha valaki csupa ilyeneket használna, az vagy talány volna vagy barbarizmus", esetleg komikus hatást érne el (De arte poetica XXII, G e r é b J. fordításában 68 és k.). így vezet a hírtartalom fokozására, a mély őszinteségre, az élmények teljes torzítatlan közlésére való törekvés a közlés homályossá — olykor érthetetlenné — válásához. A távközlő mérnök számára nem meglepő az ilyen ellentmondás, hiszen jól tudja, hogy a szó köznapi értelmében semmitmondó, értelmetlen „fehér zaj" az a hír, melynek maximális az entrópiája, a „hírértéke". Ez az ellentmondás a hírátvitel természetéből folyik. I. A. RICHARDS a költői nyelv emotiv jellegével magyarázza a közlés többértelműségét, homályosságát. A tudományos közleményekben mellékes, hogy a szavak milyen érzelmi hatást váltanak ki, a hangsúly a szavak értelmén van. Az a döntő, vajon helyes-e a tétel vagy sem. A versben ez nem lényeges. A tételek, állítások többsége csak arra szolgál, hogy bizonyos érzelmeket, attitűdöket fejezzen ki és keltsen a hallgatóban (vö. Principles of Literary Criticism.9 London 1947, 260 és kk.; Practícal Criticism [1929]. New York s. d. 177 és kk., 333; C. K. OGDEN —I. A. RICHARDS, The Meaning of Meaning [1923].11 London 1953, 149 ós kk., 235 és kk.) Nem kétséges, hogy a költeményekben nagyobb szerepet játszanak az érzelmek, mint a tudományos publikációkban. Ugyanilyen nagy vagy akár nagyobb szerepe lehet azonban az indulatnak a legköznapibb jelenetek során is, anélkül, hogy az emóció létrehozná a költői kifejezésmódot. Egy veszekedés folyamán igen közérthető, erősen redundens formában juthat például kifejezésre az indulat, bizonyítékául annak, hogy általános (tipikus) érzelmek kifejezésére a nyelv rendkívül alkalmas eszköz. Azt hiszem, RICHARDS pontatlanul határozza meg a költői nyelv és a tudományos nyelv alapvető ellentétét. A költő is ábrázolásra — minél pontosabb, tökéletesebb ábrázolásra — törekszik, akárcsak a fizikus, a biológus, a földrajztudós. A költő azonban nem a tőle független valóság objektív, önmagában lényeges jegyeit keresi, ő a valóságot mint egyszeri, soha többé meg nem ismétlődő, csak számára hozzáférhető konkrét élményt akarja kifejezni. Azért küzd sikerrel és reménytelenül a nyelvvel, mert az éppen erre képtelen. 10. Talán könnyebben békíthető ki az az ellentét, melybe korábban ütköztünk. A költői nyelv nagy szemantikai entrópiája ellentétben áll hangalakjának kötöttségével (predictability). Nem határozható meg ugyan ezúttal sem a szó jelentése alapján, hogy mi lesz a szó hangalakja. A verssor, a szakasz nagyobb egységében ennek ellenére kitapintható bizonyos összefüggés forma és 25 MICHAUD 168; OH. CHASSÉ, Les clefs de Mallarmé. Paris 1954, 146. 28 JACQUES SCHERER, L'expression littéraire dans l'oeuvre de Mallarmé. Paris 1947, 226.
