Nyelvtudományi Közlemények 62. kötet (1960)

Tanulmányok - A szerkesztő bizottság: 1945–1960 3

4 1945-1960 nyos életünk legfelsőbb irányítása s az alapításakor megjelölt célok helyett földbirtok-gazdálkodással, bérpaloták építésével foglalkozott, amikor e nagymúltú intézményben József főherceg kegyeitől függött minden, amikor a tudomány művelői havi 80 pengős ideiglenes állásokban vagy egyéb kistisztviselői beosztásban küszködtek, amikor a kutatás lehetősége jóformán csak azoknak a szerencsés pályatársaknak adatott meg, akik egyetemi katedrához jutottak, ilyenek pedig kevesen voltak. Az ellenforradalmi Magyarország nem tartotta fontosnak, hogy komoly áldozatokat hozzon a tudomány érdekében. A tudomány iránt megnyilvánuló bürokratikus közömbösség légkörében sok szép kezdeményezés volt már eleve halálra ítélve. Ezért a két világháború közötti időszak nyelvtudományára visszatekintve elég szegényes kép bontakozik ki előttünk. Hogy csak folyóiratunk példájára emlékeztessünk: e korszak 25 éve alatt a Nyelvtudományi Közleményeknek mindössze hét kötete (XLV—LI) látott napvilágot kín-keservesen. A felszabadulás utáni 15 évben máris felülmúltuk ezt a számot: folyóiratunknak tizenegyedik megjelent kötete van most az olvasó kezében, és elmondhatjuk, hogy a megindulás kezdeti nehézségeit nem számítva 1950 óta megjelenését rendszeressé, folyamatossá tudtuk tenni. A Nyelvtudományi Közlemények a finnugor és az általános nyelvészet folyóirata. A nyelvtudománynak ezeken a hozzánk legközelebb eső területein fontos és örvendetes változások tanúi lehetünk. A Horthy-korszak finnugor nyelvtudománya például csak két reprezentatív mű megjelenését tudja felmutatni: Zsirai Miklós ,,Finnugor rokonságunk" című könyvét és a Reguly könyvtár első kötetét. Pedig lett volna mit kiadni ekkor is. Finnugor nyelvészeink akkor sem tétlenkedtek, de a megnemértés eleve elzárta őket az érvényesüléstől, nagyobb művek közrebocsátásának a lehetőségétől. így egyesek csendes lemondással visszavonulva íróasztaluk fiókja számára dolgoztak, mások meg külföldön igyekeztek elhelyezni munkáikat. A hosszú időn át kiadatlanul heverő kéziratok megjelentetését azután népi demokráciánk tudománypolitikája tette lehetővé. így váltak közkinccsé az utóbbi években Beké Ödön és Fokos Dávid cseremisz, illetőleg zűrjén szövegei, Reguly hagyatékának egy újabb kötete, Munkácsi Bernát vogul népköltési gyűjteményének egy kiegészítő kötete, legutóbb pedig Fokos Dávid esemény számba menő zűrjén szótára. De felesleges további adatokat közölni a felszabadulás óta megjelent kiadványokról, hiszen mindenki, aki csak egy kissé is járatos szakmánkban, egyaránt jól tudja, hogy finnugor nyelvészeti, és általában nyelvtudományi kiadványaink száma ugrásszerűen megnövekedett. A korábbi kettővel szemben ma négy finnugor tanszéken folyik a tudományos utánpótlás nevelése és a leendő magyar tanárok finnugor nyelvészeti ismereteinek alapozása. A finnugor nyelvtudományt ma sokkal többen művelik hazánkban, mint valaha is, s a kutatóknak nincsenek kenyérgondjaik: tanulmányaik végeztével tudományos intézetben vagy egyetemi tanszékeken helyezkedhetnek el. Bevezették az aspiránsképzést, Nyelvtudományi Intézetet s ezen belül finnugor osztályt szerveztek, külön akadémiai bizottság foglalkozik a finnugor nyelvészet ügyeivel, egyszóval minden feltétele megvan annak, hogy lendületes munka follyék. Új utak nyíltak előttünk új lehetőségek felé. Mi pedig képességeink szerint iparkodunk jól kihasználni lehetőségeinket. Olyan nagyszabású, csak kollektív erőfeszítéssel létrehozható munkákba kezdtünk bele, amelyeknek a megvalósítására régen még csak gondolni sem mertünk. Az általános nyelvészeti kutatások is egyre nagyobb teret kapnak nyelvtudományunkban. A háború előtt jóformán egyetlen nagy nevű művelője volt e terület-