Nyelvtudományi Közlemények 62. kötet (1960)

Tanulmányok - Szépe György: Mélanges linguistiques (ism.) 394

ISMERTETÉSEK — SZEMLE 395 változások" (91—5) című rövid írása a szerzőre annyira jellemző tömörséggel négy csoportra osztja a hangváltozásokat: 1. a fonológiai rendszerre kiható hangváltozások, amelyek a) teljesen, b) részlegesen átalakítják a nyelv fonéma-rendszerét; 2. a fonológiai rendszerre nem ható hangváltozások, amelyek közül a) egyesek éppen ezért el is tűnnek a nyelvből, b) mások azorjban egyes fonémáknak extra-fonólogikus változatait eredményezik. — Ami a hangváltozások lefolyását illeti, itt — részben FÓNAGY IVÁN-nal szemben — hangsúlyozza, hogy ezek a parole-ból a langue felé, illetőleg az egyes szavaktól az egész szókészlet irányában haladnak. EM. VASILITJ írásának címe: „A román mássalhangzók osztályozása a disztribúció kritériumai alapján" (97 — 112). A szerző a svéd BENGT SIGURD nyomán az adherenc i a szempontjából vizsgálja és csoportosítja a román konszonantizmust. Az adherencia nem más, mint a mássalhangzóknak a magánhangzókhoz való közelsége, illetőleg közelségi sorrendje. így például, ha x és y mássalhangzó és V tetszőleges magánhangzó viszonya általában xyV vagy Vyx vagy xyVyx, akkor az illető nyelvben az y mássalhangzó adherensebb, mint az x. VASILITJ a funkcionális és a statisztikai módszer segítségével megrajzolja a román mássalhangzók és mássalhangzó-kombinációk adherencia-rendszerét. Eredményei elsősorban tipológiai szempontból értékesek. TATIANA CAZACunak „A jelentések dinamikus »strukturálása«" című tanulmánya (113—27) egyedül képviseli a szemantikát. A „strukturálás" a jelentések mikro-struktúrájának (egy szón belül) és makro-stiuktúrájának (egy nyelv szavainak összességében) összefoglaló fogalma; azért struktui álás, nem pedig struktúra, mivel ez a műszó „dinamikusan jelzi a strukturális szervezés [szerveződés] aktusát vagy processzusát" (113). — A szójelentések rendszerezésében a szerző kitér a szócsaládoki a, a szinonim és antoním szóegyüttesekre, valamint a mechanikus sorrendben előforduló szavakra (pl. a hét napjai). Jelentős újítása a genus-species viszony rendszerező szerepének hangsúlyozása. A valamilyen szempontból asszociatív kapcsolatban levő jelentésű szavak olvasása — s nyilván megértése, olvasás nélkül is — rövidebb ideig tart, mint az ilyen kapcsolat nélküli szavaké. Ezt a szerző kísérleti lélektani módszerrel bizonyítja is: egy tachisztoszkóphoz kapcsolt kronoszkóp mérte ezredmásodpercekben a kísérleti alanyok olvasásának idejét. — Az így egy nyelvre megkapott asszociatív törvényszerűségekhez még hozzájárulnak az egyén tapasztalatai révén kialakult kapcsolatok. Természetesen a közösségi tényező a döntő: a gyakran azonos nyelvi és nem nyelvi környezetben (kontextusban) előforduló szavak asszociatív kapcsolata társadalmilag meghatározott. Lényegében és végső soron ez a szó jelentések makro-struktúrájának az alapja. — A közlés során mind a beszélő, mind a hallgató szelekció útján választja ki a szójelentések mikro-struktúrájából az éppen „szükséges" árnyalatot. — Érdemes megjegyezni, hogy a szerző annak ellenére, hogy világosan megmondja: a szó jelentések rendszere mind „mikro", mind „makro" vonatkozásban nyílt, mégis a struktúra szót használja. (Ilyen nyílt rendszerek esetén a szisztéma a szokásosabb.) — T. OAZACTJ kísérlete figyelmet érdemel nemcsak kísérleti lélektani apparátusa miatt, hanem főként azért, mivel a szinkrón jelentéstan ilyen jellegű kutatásai nélkül számos érintkező diszciplína (pl. diakrón jelentéstan; szinkrón alaktan, stilisztika stb.) régi jelentéstani eredményeket ismételgetve csak féloldalasan tud fejlődni. A nyelvi érintkezések (Langues en contact) problematikáját két írás képviseli. I. OOTEANU „A kevert nyelvekről (Az isztroromárról)" (129 — 48) szólva hangsúlyozza, hogy az egyik nyelvnek a másikra való hatását nem belső „értékei", hanem a nyelv által hordozott kultúra szintkülönbsége teszi lehetővé. Ez a kulturális fok határozza meg azután a beszélők társadalmi-nyelvi öntudatát is. A nyelvek egymásra hatása szempontjából számbajövő jelenségek között a szerző a következő növekedő fontossági sorrendet állapítja meg.: szókölcsönzés, képzőkölcsönzés, tükörszó, tükörszerkezet, alaktani calque, kevert szóalak s végül kevert mondat. A szókölcsönzés szempontjából természetesen az ún. grammatikai szavak (kötőszó és névelő) nehezebben kerülnek át az egyik nyelvből a másikba, mint az ún. lexikai szavak. — COTEAÜSTU az isztrorománt ért szláv alaktani és mondattani hatás rövid bemutatása után az isztroromán névszó és ige alaktani egyszerűsödését foglalja össze. Az egyszerűsödés magyarázata rendkívül érdekes. A környező szláv grammatikai rendszer ugyanis bonyolultabb, mint az isztrorománé. A szerző azonban utal arra, hogy az átvétel iránya általában a szerbhorvátból és a szlovénből az isztrorománba történik; a beszélők isztrorománul tudnak jobban. S a viszonylag bonyolultabb morfológiai szerkezetű szláv szóalakok átvételének legkönnyebb módja a flexió csökkentése vagy elhagyása. Az átvett szavak egyszerűsödése azután kihat az egész isztroromán alakrendszerre. — COTEANTJ dolgozata szép példája a külső és belső nyelvészet szempontjai együttes (de nem összekevert) felhasználásának.