Nyelvtudományi Közlemények 62. kötet (1960)
Tanulmányok - Szépe György: Mélanges linguistiques (ism.) 394
396 ISMEBTETÉSEK — SZEMLE MIBCEA ZDBENGHEA a „Román—német nyelvi kapcsolatok" címén (149—68) főként az erdélyi szásznak és a románnak nyelvi kölcsönhatásáról ír. Tömör összefoglalása inkább az érintkezések külső keretét rajzolja fel. A közös hadseregen belüli német > román hatás vizsgálatában figyelembe vehetőnek látszik a magyar közvetítés lehetősége is; így például a román haptac valószínűleg inkább a magyar hapták átvétele, mint közvetlenül a német habt Acht kifejezésé. A dialektológiai fejezetben GBIGOBE BBÍNCUS ,,A román »passé simple« értékéről" (159 — 73) írva számot ad ennek a közvetlen elbeszélő múlt időnek az olténiai nyelvjárásokból való visszaszorulásáról. A tanulmány értékes kísérlet egy mondattani jelenségnek — helyszíni gyűjtésen alapuló — nyelvjárási feldolgozására. B. CAZAOU ,,A beszélőnek a nyelvi ténnyel kapcsolatos reagálásáról" ír (175 — 88). A szerző a témát nagyvonalúan az információelmélet és a modern közléskutatás keretébe helyezi bele. Voltaképpen arról értekezik, hogy a kommunikációs folyamatban a tények megfigyelése nemcsak kívülről történhetik pl. a nyelvész (vagy más harmadik személy) által, hanem a beszélgető partnerek egyike (aki természetesen egyszerre beszélő és hallgató) is állandóan tesz észrevételeket magával a beszédfolyamattal kapcsolatban. B.CAZACU ezekből a nyelvészet számára is fontos megfigyelésekből és reagálásokból mutat be néhány típust: stiláris megjegyzéseket, népetimológiás törekvéseket, hiperkorrekt alakokra és az intenzív kifejezésre való igyekvés jeleit stb. — A nyelvérzék ós a nyelvvel kapcsolatos félig-meddig naiv elmélkedések valóban figyelembe veendők: hozzátartoznak a nyelvközösségnek, illetőleg csoportjainak és tagjainak lingvisztikai portréjához. MARIÜS SALA tanulmányának tárgya hasonló az előzőhöz: „Megjegyzések a »Román Nyelvatlasz« adatközlőinek reagálásához" (189—99). — A cikk a Román Nyelvatlasz protokollumainak (tehát a gyűjtők által az adatok mellé írt megjegyzéseknek) rövid csoportosítása és feldolgozása. Az adatközlő bizonytalan válasza, illetőleg a választ kísérő bármilyen megjegyzése mind útmutatásul szolgálhat magának az adatnak az interpretálásában. A lexikográfiái fejezetben két tanulmány az egynyelvű szótárak kérdéseivel foglalkozik, három pedig a kétnyelvűekével. — V. BREBAN ,,A prepozíciók az egynyelvű szótárakban" (201—5) című jól körülhatárolt témájú írásában arra az eredményre jut, hogy mivel az elöljáró szavak is szavak, helyük van a szótárokban. Csakhogy mivel nem lexikális szavak, mindegyikük szócikke szükségszerűen egy-egy kis grammatikai monográfia. De mivelhogy a prepozíció (akárcsak a kötőszó, a névelő és a segédige) morfémák,1 nem szabad olyan jellegű jelentést keresni beijnük, mint egyéb szavak esetében. — Érdekes, hogy BREBAN a „morfémák" szótározásával kapcsolatban hivatkozik CZUCZOR és FOGARASI szótárára mint magyar lexikográfiái gyakorlatra. A CzF.-ban ugyanis toldalékelemek, vagyis vendryesi „morfómák" is külön szócikket kapnak. Hadd jegyezzük meg ezzel kapcsolatban, hogy a CzF. ezen eljárása a gyökerésző szótárírás maradványa, ma már nálunk is kiment a divatból. Viszont az angol szótárírás jobban megközelíti a morféma-szótár vagy morféma-tár műfaját. Elméletileg erről BLOOMFIELD nyomán H. STURTEVANT is tett futólag említést (vö. An Introduction to Linguistic Science. New Haven 1947, 52. lap, jegyzet). A másik tanulmány IORGTJ IoRDANé: ,,A definíció alapelvei az egynyelvű szótárakban" (223 — 34). A nálunk is jól ismert IORDAN professzor a „Dictionarul limbii romíné literare contemporane" szerkesztése, revíziója, illetőleg megvitatása kapcsán foglalja össze a szótári definíció kérdéseit. A szerző gazdag gondolatmenetéből itt csupán két részletet emelek ki. Egy helyen a lexikai definíciók mellett a grammatikai definíciók fontosságára mutat rá; a grammatikai definíció voltaképpen a relatív motiváltság megmutatásával társítja a származékszót az alapszóhoz (pl. váltás : a vált cselekvése és annak eredménye). — A másik: a nem nyelvész szakemberek szerepét hangsúlyozza az értelmezésben. Úgy véli, hogy a specialistáknak először egyedül, majd később a nyelvészekkel együtt kell megszerkeszteniük a területükre vonatkozó szócikkeket. A kétnyelvű szótárírás problematikáját háiom szerző tárgyalja, — mégpedig három nyelven és meglehetősen eltérő módon. — MARIA ILIESCU „A kétnyelvű szótárak alapvető kérdései" (207 — 21); KELEMEN BÉLA „Adalékok a kétnyelvű szótárak szerkesztéséhez" (235—48),2 és LEON D. LEVITZKY „Kétnyelvű szótárak: javaslatok" 1 A morféma itt a vendryesi kb. 'járulékos, módosító grammatikai elem' értelemben szerepel. Ez az egyébként nálunk is elterjedt szóhasználat — noha érthető — egyáltalában nem helyeselhető. 2 A tanulmány — némileg módosított változatban — magyarul is megjelent r Az új román—magyar nagyszótár szerkesztésének legfontosabb elvi és gyakorlati szempontjai (Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények I, 33 — 47. Kolozsvár, 1956.).
