Nyelvtudományi Közlemények 62. kötet (1960)

Tanulmányok - A. Kövesi Magda: Adalékok rokonságneveink történetéhez 281

ADALÉKOK BOKONSÄaNE VEINK TÖRTÉNETÉHEZ 283 nunk a md. (BTJDENZ: NyK. V, 220) batä 'bátya, nagybátya'; PAASONEN (MordwChrest. 106) paya, (Anredeform) pat'aj E., pate, (Anredeform) pat'ejM.. 'ältere Schwester' (E.); 'älterer Bruder' (M.) elnevezést. Éppen BTJDENZ etimológiájának bizonytalansága miatt sem SZLTSTNYEI Nyelvhasonlítása, sem ZSTRAI, Fgr. rokonságunk c. műve, sem BÁRCZI, A magyar szókincs eredete, nem veszi fel a finnugor eredetű rokonságnevek közé. ZsiRAinak az 1952-ben megjelent egyetemi tankönyvében (,,A finnugorság ismertetése") ugyan szerepel a bátya is meg a néne is a fgr. rokonságnevek között, de mindkettő megkérdőjelezve (i. m. 9). A szó finnugor eredete elleni állásfoglalás indokoltnak látszik (vö. EtSz. I, 314). A bátya szó gyermeknyelvi eredetének is vannak szószólói nyelvtudósaink között. A CZUCZOR—FOGARASI szótár az atya ikerítéssel előállott alakváltozatának tartja; I, 457—8 („mintegy atyához hasonló, nálunk öregebb vérrokon"). E nézet felé hajlik PAPP ISTVÁN is (szóbeli közlés), sőt KNIEZSA is, amikor azt mondja: „De talán gyermeknyelvi szó, közelebbi vizsgálatot igényel" (i. h.). Ez a felfogás feltehetően azon eléggé elterjedt szemléleten alapul, mely szerint a rokonsági elnevezések jó része gyermek-, ül. dajkanyelvi eredetű (1. erről KARJALAINEN: FUF. XIII, 282; SCHMIDT és KOPPERS, Der Mensch aller Zeiten 141; vö. STEINITZ, i. m. 334). Igaz, hogy vannak ilyen hangfestő, gyermeknyelvi eredetű szavak is minden nép rokonsági elnevezéseiben (pl. papa, mama, ata), de ahogy STEINITZ is mondja, elhibázott az osztályozó rokonsági terminológiát "ingadozó jelentésű alkalmi gyermekszókra" visszavezetni (i. m. 334). Szándékosan hagytam utoljára a bátya szó szláv eredetére vonatkozó nézeteket, mert véleményem szerint e felfogás képviselői jártak a helyes nyomon, még ha a szó közvetlen átadójának a kérdésében nem is értünk mindenben egyet velük. A magyar bátya szónak a bulgár basta 'páter' szóval való egyeztetését (1. MIKLOSICH, Lex. Paleoslav. 8) nemcsak genetikai vagy jelentéstani szempontból tartom elfogadhatatlannak, mint BUDENZ (NyK. I, 310; II, 469), SZARVAS (Nyr. XI, 115), HALÁSZ (Nyr. XII, 100), legutóbb pedig egész határozottan KNIEZSA (i. m.), hanem hangtani szempontból is. A magyar bátya éppúgy, mint a bolgár basta egy ősszláv *batja v. *batç alakra mutat (vö. KJSTIEZSA, i. h., BERNEKER, EtWb. I, 45—6, VASMER, i. m. 62). Ezen ősszláv alakot hívebben őrző szláv nyelvből vehette át a magyar a bátya szót. Most már csak az a kérdés, hogy melyik lehetett az a nyelv, hol és mikor történt az átvétel, mi volt, azaz mi lehetett a szláv jövevényszó eredeti jelentése és milyen alakban került át a magyarba ? Nézzük meg először az átadó nyelv kérdését. Tudjuk, hogy nyelvünk szláv jövevényszavai között találunk orosz, bolgár, szerb-horvát, szlovák és cseh eredetűeket. A legtöbbnél azonban meg sem tudjuk állapítani az átadó nyelvet (1. erről KJSTIEZSA: NyK. XLIX, 350). így legfeljebb a valószínűség határán mozoghatunk ilyenirányú kísérleteinkben. A hangalaki rokonság alapján azonban — úgy vélem — leginkább a következő adatok jöhetnek számításba. a) orosz. (MIKL.) botja, batbko ; (BERN.) őárríR 'Vater', őámbKa 'Priester'; (VASM.) őámn, őámbKO (< óorosz *batja 'Vater').