Nyelvtudományi Közlemények 62. kötet (1960)

Tanulmányok - Lükő Gábor: Diószegi Vilmos, A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben (ism.) 199

202 ISMEKTETÉSEK — SZEMLE elhelyezkedését. Hasonló az eset a „tudós"-hittel is (3/c). Hiszen vándordiákot, mesterlegényt nemcsak a Palócságban és a Dunántúl déli felében láthattak. — A tudóshit fennmaradásának magyarázatába különben logikai hiba csúszott. A régi „tudóshit" azért maradt fenn, mert a tudós igen közkedvelt, keresett ember volt — mondja DIÓSZEGI. De miért keresték és kedvelték? Nyilván mert hittek benne. (Circulus vitiosus.) 4. Az egyes sajátságok etnikus voltának megállapítására DIÓSZEGI megelégszik a magyar nyelvterület egymástól távoleső pontjairól gyűjtött több kevesebb egybevágó adat kimutatásával. Hogy ezek a gyűjtőpontok és adataik hogyan viszQnyulnak egymáshoz, azzal szerzőnk nem foglalkozik. Pedig adatait sok esetben térképezi is és ezzel minden olvasóban felidézi a kérdést, mi okozza a térképek egyenetlenségeit: történt-e adatgyűjtés a térképek fehér foltjainak megfelelő vidékeken és ha igen, éppen olyan tapasztalt és megbízható gyűjtők jártak-e ott, mint az adatokban dús területeken? Ezekre a kérdésekre a szerző nem ad feleletet könyvében, pedig egyedül ő adhatna felvilágosítást, mert az adatok többsége az általa kezdeményezett és szervezett gyűjtésből származik, melynek anyaga kiadatlan. DIÓSZEGI sajnos semmit sem árul el a gyűjtés történetéből, csupán a gyűjtők névsorát közli betűrendben. — Az adatok értékeléséhez föltétlenül szükséges volna ismernünk az egységes kérdőív alapján felgyújtott községek teljes jegyzékét, vagy méginkább térképét, a kérdőív pontjait, valamint azt is, melyik gyűjtő hol dolgozott. Biztosra vehetjük ugyanis, hogy a jegyzékben felsorolt 120 gyűjtő munkája minőségi szempontból nem egyenlő értékű. Annak megállapítására, hogy melyik gyűjtő adatai megbízfiatóbbák, melyiké felületesebbek, DIÓSZEGI volna leginkább hivatott, de a többiekével való összehasonlítás alapján az olvasó maga is ellenőrizhetné az értékelés helyességét. DIÓSZEGI térképeit áttekintve a következőket állapíthatjuk meg: 1. Adatainak nagyrésze a Palócságból és a Dunántúl déli feléből származik. 2. Nincsenek adatai Erdélyből és Dunántúl északkeleti részéből. 3. Moldvai és bukovinai adatai a negyvenes években áttelepült, ma nagyobbrészt Dunántúl lakó csángóktól származnak, az áttelepítés utáni gyűjtésekből. Feltehetjük, hogy Erdély azért mutat fehér foltot DIÓSZEGI térképein, mert itt nem tudta megszervezni a gyűjtést. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy ez a folklór szempontjából rendkívül értékes terület nem mellőzhető a sámánizmus emlékeinek kutatásakor sem. — De azt már nincs okunk feltételezni, hogy a Dunántúl igen tekintélyes részén, a Balaton mindkét partján, a Bakonyban és a Vértesben, valamint a Duna mellett le Tolnáig nem is próbált volna adatokat gyűjteni. Egy-két szórványos adata van is e területről. A fehér folt tehát itt nem a gyűjtés, hanem a néphit hiányosságaira utalna. A sámánisztikus adatokban bővelkedő nyugati és főként dél-dunántúli vidék feltűnően egybeesik a nyelvjárási térképeken is archaikus jellegűnek mutatkozó területtel. A folklór kutatás is sok archaikus anyagot talált e tájakon. Ez a regölés hazája és a semleges tercű pentatónia birodalma. Érthető tehát, hogy itt maradt fenn korunkig a sámán hivatásra születés (DIÓSZEGI 1. ábra), az elrablás révén kapott tudomány (5. ábra), a garabonciás fölös számú csontja (7. ábra), és a boszorkány tollas vagy szarvas fejdíszének hiedelme (18. ábra). — Amíg DIÓSZEGI a gyűjtés hiányolt adatainak közlésével meg nem cáfolja véleményünket, térképei alapján arra kell következtetnünk, hogy Dunántúl nem általánosak a sámánisztikus emlékek, hanem csakis a perifériákon, a nyelvterület szélein otthonosak. _ S vajon mi a helyzet a Tisza mentén? A Palócság minden térképen tömve van adattal, az Alföld viszont a legtöbb térképen üres. Alig akad néhány szórványos adat a hivatásra született táltos (1. ábra), az elrablás révén kapott tudomány (5. ábra), a boszorkány toll és szarv-viselete (18. ábra) hiedelmére. Megintcsak fölmerül a kérdés, a néphit negatívuma-e az oka ennek, vagy csak a gyűjtés hiányossága? A 7. és 32. ábrán bemutatott térképek arra vallanak, hogy a gyűjtők ezen a területen is jártak, s — ha egységes kérdőív alapján dolgoztak, a felsorolt kérdésekre nyilván negatív választ kaptak. Az a pár szórványos adat, amit itt följegyeztek, alighanem a hódoltság utáni telepítésekkel magyarázható. A szinkronikus vizsgálat, melyet DIÓSZEGI az etnikusság megállapítása céljából elegendőnek tart, itt föltétlenül kiegészítendő a településtörténet diakronikus szempontjaival. Ezt a kívánalmat egy másik területen DIÓSZEGI is méltányolta, mikor a tolnai székely (csángó) telepesek adatait nem mai lakóhelyükön, hanem korábbi településeik helyén: Moldvában és Bukovinában jelölte meg térképein. Az Alföldre leköltözött matyók és palócok ivadékai is valószínűleg megkülönböztethetők még a régi helybeli családoktól, nemcsak történeti szempontból, hanem vallásfelekezetük és nyelvjárásuk alapján is. Mint látni fogjuk, ezt a megkülönböztetést feltétlenül meg kell kísérelnünk. E nélkül lehetetlen az adatok etnikus értékelése.