Nyelvtudományi Közlemények 62. kötet (1960)

Tanulmányok - Lükő Gábor: Diószegi Vilmos, A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben (ism.) 199

ISMERTETÉSEK — SZEMLE 201 Valószínű, hogy a honfoglaló magyarság hitvilágában is számolhatunk mohamedán, zsidó és keresztyén elemekkel is, melyeknek emlékeit rendszeres kutatással feltárhatónak véljük, nem is beszélve a még korábbi és távolabbi keletre nyúló kapcsolatok emlékeiről.11

Ezek között a sámánizmus fontos szerepet tölthetett be. Ez volt a nép zömének vallása, melyhez az újabb elemek bizonyos fokig mind asszimilálódtak, különösen a konzervatívabb alsó néposztályban. A felső osztályokban viszont fel kell tennünk az idegen, korszerű elemek dominációját. Egy-egy népnek a kultúrája nagyon bonyolult, sokrétű alakulat, melyet minden vonatkozásban föltárni nem könnyű feladat. Elégedjünk meg tehát azzal hogy a honfoglaló magyarság samanisztikus eredetű hagyományait szeretnénk megismerni, a szerzővel egyetértésben. 2. Ha a magyar néphit bonyolult történeti alakulat, gondolhatjuk, hogy a szibériai és finnugor sámánizmus is az. Az óriási távolságok maguk is elősegítik a differenciálódást. Hát még a változó történelmi események, népek vándorlása, politikai és gazdasági kapcsolatok alakulása, végül a nagy kultúrák hatásai. Mindennek vázlatos képét ismerjük már HAEVA, UNO kitűnő monográfiájából.12 A különböző eredetű vallásos elemek helyenként más és más formában kapcsolódnak egymással és főképpen az alapréteget nyújtó sámánizmussal és így lehetőséget nyújtanak •—• egyelőre legalább a relatív — kronológia megállapítására, ha gondosan összehasonlítjuk őket. DIÓSZEGI sajnos meg sem kísérelte ezt a munkát, jelen könyvének megírásakor. Pedig a birtokában levő adatok — úgy látom — lehetőséget adtak volna neki erre. Az alábbiakban ezekre is szeretnék rámutatni, mert ilyenféle tájékozódás híján nagyon bizonytalanok a magyar—keleti összehasonlítás eredményei. A magyar anyagot ugyanis valószínűleg csak ezen az alapon lehet majd periódizálni: a honfoglalók és a később érkezett besenyők, kunok, oszmánok közt igazságosan elosztani. 3. DiószEGinek a samanisztikus hiedelmek fennmaradására vonatkozó magyarázatai kissé ötletszerűen hatnak. Leginkább látszik megalapozottnak az a) pontban említett magyarázat a táltos-hit fennmaradásáról. De ez ellen is több érv szól. —I. A szílajpásztorok, rideg legények életmódja, ahogy GYÖRFEY ISTVÁN levéltári adatok és a szájhagyomány alapján leírja, nem azonosítható a nomádkori állattenyésztők életével, csak nagyon külsőleges dolgokban. A nomád társadalom egészen másként viszonyult a pásztorhoz, mint a letelepült középkori és újkori falvak népe. Az tulajdonképpen azonos a pásztorral, vele költözik, s művelt földjéhez csak időnként tér vissza (aratni), ha félnomád fokon áll, •— ez a földhöz ragaszkodik, a nyájat nem követi, hanem fogadott cselédjére, vagy jobbágyára (a pásztorra) bízza. — II. A kérdéses terület népe társadalmilag sem a legalsóbb fokon van. A kunság, majd a XVI. században kialakuló hajdúság nem ismeri a jobbágyságot, s a török hódoltság alá került jobbágyfaluk is nagyobb önkormányzatot élveznek, mint a magyar földesurak alatt. A pásztor tehát kinti „szabad" életével nem élvez nagyobb szabadságot, mint a falusiak. A ,,pusztai szabadok" fogalma13 csak a XVIII. századi megújuló feudalizmus és jobbágy elnyomás során alakul ki. —III. A táltosküzdelem hitének tisztántúli gazdagabb és épebb népi emlékanyagát is bajos e vidék kulturális elmaradottságával magyarázni. A protestáns partikuláris iskolarendszer már a XVII. században minden kis faluban megteremti az alsófokú oktatás lehetőségeit, nagyobb helyeken pedig a középfokú iskolákat is.14>A kulturális fejlődésről tanúskodik e vidék nyelvjárása is, mely éppen nem archaikus, hanem fejlettebb, újabb formáiról ismert.15 Gazdasági kultúrája, pl. a nyugati típusú ún. debreceni eke használata is erről tanúskodik.16 DIÓSZEGI magyarázatát a garabonciás diák hiedelmének fennmaradásáról (3/b pont) nem tekinthetjük véglegesnek, mert nem indokolja a térképen ábrázolt regionális 11 Mindezekből gazdag anyagot közöl

RÓHEIM GÉZA A kazár nagyfejedelem és a turulmonda c. tanulmányában: Ethn. XXVIH (1917). 12 Die religiösen Vorstellungen der altaischen Völker, Helsinki 1938. 13 Vö. Szűcs SÁNDOR hasonló c. könyvével. 14 BARCZA JÁNOS:

A debreceni kollégium és partikulái, Debrecen 1905. 15 A Magyarság Néprajza Hl. k.-ben

HORGER A. közölte nyelvjárási térképek és azok történeti értékelése egyéb néprajzi jelenségekkel párhuzamosan saját, A moldvai csángók I. A csángók kapcsolatai az erdélyi magyarsággal, Bp. 1936 c. munkám 66—9. és 150—1. 1. 16 Id. munkám (19. jegyz.)

136—41. 1. és KOVÁCS LÁSZLÓ, A Nepr. Múz. magyar ekéi: Népr. Ért. XXIX. (1937): 12—6. 1.